Finnek a spájzban, avagy a kölcsönkért kastély

„A finnek már megint a kastélyban vannak” hangzana másként az elhiresült mondat, ha film készülne az iszkaszentgyörgyi kastélyról, a benne éneklő tejfelszőke skandináv gyerekekről és az egész falu jólétéért lobbizó finn bérlőről. Mert az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély falai között már nem először találnak ideiglenes otthonra  a finn állampolgárok, akiket sorra lenyűgözött hazánk leghosszabb nevű és legtöbbször átépitett műemléke és akik mindnyájan mély nyomot hagytak a kastély újkori történetében, egészen a mai napig. 

Az első skandináv„vendégművész” még 1902-ben érkezett, s személyében a történelemben először kért politikai menedékjogot Magyarországtól egy finn állampolgár. A huszonéves Yrjö Liipola szobrászként jött és 1934-ben konzulként távozott hazánkból, maga után hagyva jó néhány köztéri szobrát és a két ország testvéri kapcsolatát épitő diplomáciai erőfeszitéseit. Műveiből a kastélyban is látható több tucat.  A következő prominens lakó a teljes finn nagykövetség volt. 1944-ben, a főváros bombázása alatt fél évet töltöttek az impozáns méretű kastélyban, aminek francia mintára kialakitott, négy teraszos parkja  az 1900-as években  az ország egyik legszebb „formal gardenje” volt.  A Pappenheim család egészen a második világháború végéig birtokolta a kastélyt, utána hadikórház, menekültszállás, majd a hazai műemlékekre jellemző „kollektiv gazdátlanság és praktikus újrahasznositás”  várt az épületre.

A számtalan tulajdonost túlélt épület életében 2012-ban új korszakot nyitott az a szerencsés együttműködés,  mely az MNV Zrt., Gáll Attila polgármester és a következő finn kastélylakó, Ari Santeri Kupsus között született. Történetünk főhőse (akinek fővárosi otthonát és galériáját a 2012.02-es vizitkártya rovat mutatta be) , az euroéer kultúrdiplomata 2000 óta gyakorolja hazánkban a nyugaton már hagyományos művészetpártolói-mecénás  tevékenységet. 

Kizárólag nagyban és szinesben álmodik, majd multikultúrális terveit rendszerint sikerre viszi, miközben bürokratákkal és diplomatákkal, falusi nénikékkel  és városi művészekkel egyaránt szót ért. Fiatal komolyzenészeket és képzőművészeket támogató alapitványának nyári táborhelyéül bérli a kastélyt, melyet júniustól szeptemberig élettel tölt meg. Egyetlen év alatt saját bútorgyűjteményével korhű enteriőröket varázsolt az üresen kongó termekbe, ahol két finn emlékszobát is berendezett.

A betérő turistákat és a magasrangú küldöttségeket ugyanolyan közvetlen stilusban fogadó Ari S. Kupsus révén  Iszkaszentgyörgy végleg felkerült Európa kultúrdiplomáciai térképére. Róla és a kölcsönkért kastélyról szól októberi cikkem a Lakáskultúra magazin "szabad szellemben" rovatában. Köszönöm, ha elolvasod és a hírét megosztod!

Édes falatok, Kisvillával

„-Az antik szekrény tehet mindenről…-  állitja Kutfej Kriszta, a hely ötletgazdája és tulajdonosa, aki határozottan emlékszik a délutánra, amikor az ősfás kerttel körülvett, három éve lakatlanul álló épület csendesen de nyomatékkal megszólitotta őt…  Épp az eladásra meghirdetett bútordarab miatt lépett be az egykoron sváb kézművesek lakta kúriába, mely előtt naponta elviharzott autójával, mióta fővárosi bérházlakókból biatorbágyi lokálpatrióták lettek férjével...

Az újjászületett épületben minden értékes részletet – cementlapot, hajópadlót, ajtótokot – szakértő módon konzerváltak, de az eredetileg nosztalgikus-polgári jellegű enteriőrökben egészen friss szeleket fújtak Krisztáék. Az itt talált és felújitott antik bútorokhoz bátran házasitottak  frivoll redesign holmikat, újraértelmezett „Loftdesign” ipari kiegészitőket, helyi kézműves textiliákat és alig használt skandináv bútorokat, Gellér Gabriella lakberendező tanácsára. Az egybenyitott tágas terekben sokat próbált moziszékek és varrógép-asztalok, parasztlócák és üveges vitrinek társalognak fesztelenül, míg Tilka-textilkábeleken színes borosüveg és bádoglavór-lámpák lógnak az illatozó sütemények és tarka iparművész-portékák felett. Köztük Zelenka Bea, a Kisvilla kézműves-háziasszonyának csipke ékszerei is megcsodálhatók. 

A Kisvilla mára már jóval több, mint egy csinos értékmentés: közösségi ház, művészpiac, bisztró, találkahely is egyben. Épp, ahogy azt egy éve kigondolta egy bátor, kreativ nő, aki a ház egykori, dohszagú konyhájában kristálytisztán maga előtt látta a kis ház nagy tervét: ..a kertben kvaterkázó kismamákkal és ropogós croissanttal induló reggeleket, a délelőtti kávé mellett wifiző üzletembert, a délutáni workshopra gyülekező barkácsolókat, a kora esti ruhavásárra érkező csajcsapatot, az esti irodalmi műsorok résztvevőit,  az etyeki borestek és gasztro-vacsorák miliőjét. A hétvégi  klubkoncertek neves előadóit, a legszebb áruikat kináló iparművészeket, a szombati szülinapra és esküvőkre kölcsönkért ház csodás dekorációit.. Valamint a nonstop munkával töltött hétköznapokat, melyek ünnepé emelik Kriszta és Bea, a két barátnő életét, férjestől, családostól együtt..."  

A teljes vizitkártya cikket a szeptember-októberi Lakáskultúrában keressétek, majd hegyezzetek a Kisvilla-játékra, mely hamarosan itt, a Vizitkártya blogon következik! Köszönjük, ha a posztot megosztod!