2025. aug. 12.

Színek, fények, levendula: a festőnő otthona

 Az 1899-ben épült, elhagyatott parasztház és a régész-művész házaspár szerencsés találkozása, mely nyomán otthonuk egyszerre lett műhely, inspirációs forrás és egy új, természetközeli életforma színtere. Óbudaváron, Varga Judit festőművésznél járt a Vizitkártya.




Húsz éve költöztetek a Balaton közelébe, veszprémi múzeumi munkátok miatt. Miként és milyen állapotban lett tiétek egy parányi falu egyik legöregebb háza?

A férjem régész, én grafikusként dolgoztam akkoriban a veszprémi múzeumban. Régészeti terepmunkák kapcsán nagyon sokat jártuk ezt a gyönyörű vidéket, hétvégenként pedig túrázva, kirándulva. Mindkettőnket lenyűgözött a táj, csodáltuk a Balaton-felvidék természeti és épített örökségét, az itt fellelhető épületek az arányait, a régi kertek báját, az egyszerűséget, és mindketten vágytunk rá, hogy legyen egy itt egy otthonunk. Ezt a tájjellegű épületet is többször megcsodáltuk kívülről. Aztán néhány hónap elteltével, ismét erre járva a férjem meglátta a táblát rajta: eladó, a hozzá tartozó közel 2000 négyzetméteres kerttel! Nem a település volt a választási szempont, hanem maga a ház, melyet annó a falu egyik tősgyökeres családja építettett 1899-ben. Elhagyatott volt a kert is, a felújításra szoruló ház is, de minden bája, ereje, energiája megvolt ahhoz, hogy amikor először beléptünk ide, mindketten éreztük: ez az a hely, ami nekünk jó lesz!




Egy stabil szerkezetű, de erősen leromlott állapotú ház hat évnyi felújításába kezdtetek. Melyek voltak a kifejezetten újrahasznosított anyaghasználatok és emlékezetes értékmentő megoldások?

Szándékunk az volt, hogy mindent az eredeti állapotára visszahozva, felújítva, arányaiban megtartva mai követelményeknek megfelelően építsünk vissza. A férjem végzett falkutatást, megkeresve az eredeti ajtók, ablakok, falak helyét. Szerencsére nagyon kevés dolgot kellett visszahozni az eredeti építkezést követő esetleges átépítésekből. Mivel az eredeti ház mindössze egy szobából, konyhából, és a hozzáépített nyárikonyhából, ólból és pajtából állt, a tetőtérbe helyezzük el a modernebb kialakítású hálószobákat. 6-8 évig tartott a felújítás, beköltözve még évekig folytattuk a kisebb-nagyobb belső munkálatokat, mint a Moza-cementlappal burkolt lépcsőházat, vagy az egyedi tervezésű és kivitelezésű konyhát. A konyhaszigethez felhasználtunk a ház régi gerendáiból, a konyhapult feletti gerenda a régi ajtótok része. A pajtában lévő látszó gerendák is eredeti darabok, de már dekorációs szerepük van, ugyanis a pajtát, teljes egészében újra kellett építeni. A régi köveket használtuk erre, egyedi faragott kőrakási technikával és ezekből a lebontott pajta köveiből épült a terasz is, illetve a kertben található, a zöldségágyásokat elválasztó alacsony kőfal. Az ablakok és a faragott berakású bejárati ajtó és a belső ajtók is teljes mértékben másolatai az eredetieknek.




Gyermekkorod óta rajzolsz, festesz, varrsz, átalakítasz textilt, bútort és lakást. A festészet mellett mit adott a vidéki létforma a kreativitásodhoz?

Voltam kirakatrendező, kiállítások rendezője, grafikusa, kiadványokat, és egyéb grafikai munkákat készítettem. Érettségi után dekoratőrnek tanultam, majd 15 évig grafikusként dolgoztam kulturális intézményekben, ebből legtöbbet múzeumok grafikusaként, és később művelődésszervezőként. Amióta vidékre költöztünk, közelebbről megismertem a gyógynövényeket, tanultam aromaterápiát. Van közel 200 tő levendula a kertben, amiből saját levendula olajunk, levendula vizünk van, készítek szappant, olajkeverékeket saját és családi felhasználásra. A konyhában felhasználom a kertben termő gyógy- és fűszernövényeket és természetesen van zöldségeskertünk is. Otthonunk berendezésében a felújított régi bútorokkal és új darabokkal alkottam harmonikus elegyet. Nagyon szeretem ezt a dinamikát a régi és az új tárgyak között.






Idén áprilisban zajlott önálló kiállításod a veszprémi Agóra Kulturális Központ galériájában, ahol olaj- és pasztellképeidet láthattuk. Mi inspirál a művészetedben és hol lehet legközelebb találkozni a festményeiddel?

Öt éve festek, több technikát próbáltam, és folyamatosan kísérletezek újabb és újabb anyagokkal, technikákkal. Nyári tervem egy “Nyitott műhely program”, ahol velem együtt festenek az érdeklődők a Balaton-felvidéki házunk pajtájában és kertjében, ahol pajta-tárlatra is készülök. Augusztusban kiállításom lesz Monoszlón, a település környékén készült festményeimből, ahová szeretettel várom a Balaton-felvidéki táj hozzám hasonló szerelmeseit. Mert csodálattal tölt el ennek a tájnak a szépsége, ahogy a tanúhegyek, mint élő óriások vigyázva körbeölelik a réteket, a domboldalakat és szembesítenek azzal, milyen parányi vagyok ebben a rendszerben. No és a pára, a napfény, a nagy tömegű víz - a Balaton - keltette színek, azok reflexei, a folyton változó fényviszonyok… Próbálom megörökíteni, leképezni két dimenzióra ezeket a pillanatokat, ezeket a jelenségeket, esetleg visszaadni azt a hatást a vásznon, amit bennem elindítanak ezek az érzékelések. Nagyon örülök, amikor valaki ugyanezt érzi egy festményem láttán.






Nyári vizitkártya cikkem az ingyenes, online Alkotó Energia magazinban jelent meg 2025 júniusában. Kövesd a Vizitkártyát és gyere a következő otthonkalandba...