Szabad szellemben

Cikkeim kreatív emberekről és rendhagyó környezetükről a Lakáskultúra magazin „Szabad szellemben, szabálytalan otthonok” rovatában. A rovatot 2015-től megszüntette a lap új szerkesztősége. Hasonló hangulatú cikkeimet más magazinokban és itt, a blogon követheted.


Folyamatos a feltöltés, nézz vissza rendszeresen! 


2015 

ÉLMÉNYMAJOR, természetes extrákkal



Vendégségben Európa egyik legszebb parasztudvarán, ahol a Kis Balaton- menti tájjal és az újjáéledt zalai majorság tradícióival ismerkedik a vendég. Miközben Czinki László, az Unió Természetvédelmi Szekciójának volt tanácsadója tölti poharába a ház borát. (A mi otthonunk 2o15.o8.) 


SZÍNEKBE rejtett szavak



Vendéglátónk, Lehoczky Krisztina festőművész nem a szavak embere. Szerinte a bennünk rejlő gondolatot a beszéd helyett tónusokkal, motívumokkal, jelképekkel fejezhetjük ki leginkább… S ezt a színpompás, vászonra festett kódrendszert saját otthonában mutatja meg nekünk. (A mi otthonunk 2o15.o5.)


Az üveg, mint küldetés 



Az üvegről hétköznapi megközelítésben az ablakok és poharak jutnak eszünkbe, esetleg egy-egy asztallap, lámpa. Pedig ez az ókorban felfedezett csodálatos alapanyag ma is hihetetlenül széles körűen szolgálhatja életünket. Írásunk a felhasználás módozatait mutatja be Borbás Dorka üvegművész értő kalauzolásával. (Otthonok&megoldások 2o15.11.) 


Flóra és virágai 



Vendégségben a lánynál, aki minden virágba szerelmes. Felkel értük akkor, amikor mások még alszanak, s hétköznapra cseréli miattuk az ünnepet. S hálából a növények elborítják otthonának minden zugát, sőt az egész életét, évszaktól és szezontól függetlenül. (Széplak magazin 2o15/4.) 


Megcsiszolt fényű ékszer 



Szász Károly üvegművész-designer egyedi tervezésű ékszerek formájában menti át a törékeny múltat a jelen és jövő generációjának. Templomi üvegablakok, néhai porcelántárgyak, antik bélyegek és bankók nyernek új formát, funkciót és jelentést a személyre szabott, szépséges munkáiban. (Otthon&kert 2o15/3.)


Présházból készült otthon



„Anno 1859” – olvasható ma is a balatonalmádi Öreghegy oldalában meghúzódó régi présház padlásán vörös homokkőbe vésve. Fekti Vera festőművész-tulajdonos nemcsak értékőrzője az épületnek, de legszebb festményei is itt, az ódon falak közt születtek. (Otthon&kert 2o15/7.) 


2014

Előző életek


Tucatnyi országban, megannyi valóságot megélt kalandozás után két művész otthonra lelt. Duna-parti házuk szürreális díszletében pajkos istenek és éber angyalok vigyázzák sorsukat.


Gépek lázadása


Egy olajozott időutazás viktoriánus műroncsok és örökifjú veterán kétüteműk között, Fock Máté iparművész, alias Motofocker műhelyében.


Kölcsönkért kastély


"A finnek már megint a kastélyban vannak” igazíthatnánk át A tizedes meg a többiek elhíresült mondatát, ha film készülne az iszkaszentgyörgyi kastélyról, a benne éneklő skandináv gyerekekről s a falu jóllétéért lobbizó finn bérlőjéről. Ari S. Kupsus finn műgyűjtővel a 40 hektáros, ősfás kertben beszélgettünk a következő év terveiről, melyben már nemzetközi kórustalálkozó is szerepel.


Sine Cura


Történet a nagy múltú házról és az itt megtalált felhőtlen napokról. S benne az anyáról, aki nemcsak kitalálta, de foly- ton-folyvást építgeti a gondtalanság falait.


2013 

Néha nem árt dekorálni... 



Negyedik otthonától búcsúzik a lány, akinek minden lakás egy új alkotóterep; ezernyi kihívással kecsegtető játéktér, ahol az emlékként őrzött tárgyak, bútorok és az új terek között teremt összhangot.



Márványházi szép napok 



Szekrényben lakó vizslák, kacsintó madonnák. Megfestett nappalok és áttáncolt éjszakák. Friss festék- és avítt retróillat. Ahogy három fiatal festőművész emlékezik a közös lakás-műtermükben töltött termékeny időszakra. 



2012

Az emlékezés színes szobái 



Egy karácsonyra vásárolt festménnyel kezdődött és teltházas szalonesteknél tart a „Kugler Art” lakásgaléria története. Kőszegi Edit egyedülálló roma műtárgy-gyűjteménye lassan ellepi az egész házat, s meg sem áll a világhírnévig. 

☛ A cikk teljes szövege, képei itt találhatók 

  Ahol az angyalok gitárszóra járják



Mese a szív alakú birtokról, kecskesajtról és művészetről, magyar regékről és spanyol gitárról, biokertről és szerelemről. Zsákfaluban világbékéről, melyre egy pöttyös malac vigyáz.




Kerek és színes




A fehér és szögletes házat saját arcára formálta a család. Így lett a batikművész anya, a meseíró apa és a világ csodáira nyitott gyerekek otthona meseszerűen tarka és gömbölyű... akár a saját életük.




Menteni a menthetőt



Örököltem egy 69 négyzetméteres lakást a Margit körúton. Miután fél évig őrlődtem a terasz–nem terasz tengelyen, döntöttem, belevágok, felújítom a lakást. Azon a nyáron a könyveket lakberendezési magazinokra cserél- tem, a filmekből, amikről kritikát kellett volna írnom, csak az enteriőrökre emlékeztem. Szöveg: Vodál Vera




Mireille kertje



Évekkel ezelőtt többször megálmodtam a képet, ahogy egy dél-provence-i ősi villa kertjében, gyeptéglákkal terített asztalról parányi lazacos falatká- kat csipegetek. Vendéglátóm egy tündérhez hasonlatos aprócska hölgy, aki a Kovács Margit ihlette kerámiáival azonnal a szívembe költözött, majd a marcipános desszert után francia sanzonokat énekelt jókedvében. Most, hogy a valóságban is megtörtént velem az eset, elmesélem a részleteket.




Sohasem turista



Vendégségben a sokoldalú lánynál, aki a legkevésbé sem kívülálló. Legyen az uta- zás, lakberendezés, öltözéktervezés vagy épp családfakutatás, Mandyt a harsány felszín alatt rejlő titkok vonzzák. 




Szentek a falban



Egy családi vállalkozás saját kialakítású otthona az egykori kert végi vályogházból. Bútorok, textilek, kivitelezés „Old Dekor módra”...



2011

A nézőpontkutatónő játékai



Egy mai fiatal értsen mindenhez, ha jót akar magának. Legyen képző- és életművész, sőt elég bátor, hogy a háztetők felett lebegjen... Lazán és kreatívan, ahogy Ungár Fanni pályakezdő designer teszi. Budai tetőtéri lakásában beszélgetünk munkáiról, legkedvesebb játékairól.




A szabadság dimenziói


Christina Bartesch berlini festőművész modern otthona és egy budai malomépületben kialakított műterme.



A varázslónő csöpp kis palotája



Látogatás a hölgynél, akinek neve "szeretetteljes hercegnőt" jelent saját anyanyelvén, horvátul...




Farkaskolibri a fedélzeten



A törékeny „kolibrilány” színes kis szo- bákban él, két ország közt repkedve. Papírra, vászonra vagy épp vitorlákra festi tarka kalitkái képét, miközben óriási origami nyulakkal barátkozik.




Hátizsákos bizniszmen



Diákkori kalandozásokból, „megélhetési utazásokból” nőtte ki magát az egyik legnagyobb és legpatinásabb hazai egzotikus kereskedés. István, a nagyfőnök máig nem gyógyult ki a több évtizede elkapott utazási lázból. Kíváncsi bakancsos turista maradt máig is a profi üzletember.




Kombinében két keréken



Beszélgetés Deli Anett, fiatal művésznőnél a kötélen száradó fehérneműk, nagyi-kredencek és áramvonalas bringák között...


2010

Heliogabalus rózsái és a világító retikül



A fiatal textiltervező hölgy eklekti- kus otthonában, a drapériákkal bélelt bájos enteriőrökben egyidejűleg él a viktoriánus kellem és a játékos honi retró. Egyszerre szalon és puha fészek, melyet nem volt könnyű megtalálni, de valódi élvezet volt berendezni.




Koronaékszerek a gyömbérpalotából



Málladozó falú bérházban magazinokba illő lakás. Benne egy svájci nő, aki valójában magyar. Digitális képzőművész, de most épp műanyag malackákból szerel klipszeket, plüssgombokból nyakéket, csillárkristályból fülönfüggőt... Mert Magdánál semmi nem az, aminek látszik.



2008

Szivárványos palóc porta



Kabátunkat a marhaláncra akasztjuk és felkapcsoljuk a plafonról lógó poharakat. A tarka mázas konyhá- ban vörösbort tölt a házigazda tarka mázas csészéinkbe. Ez a ház... maga a szivárvány! – szól közbe Lenin a számítógép mellől.