Őszi vizit Deli Anett képzőművésznél, aki a londoni pezsgésből a Balaton-felvidék nyugalmába tért vissza. Műveiben a ciklikus virágzás, a természet ritmusa és a személyes életút találkozik. A természetben átélt szabadság színekké és formákká válik vásznain.
Egy izgalmas helyen, „Virágkor” című nyári tárlatodon találkoztunk. Mely művészi korszakodat tükrözik a kiállított munkák a patinás alsóörsi Török-ház tereiben?
Címválasztásom utal az életkoromra, az aranykorra, s
egyfajta beteljesedésre. Továbbá, az idilli állapot keresésére és egyben a
hazatérésre a gyökereken keresztüli táptalajra, termőföldre. A virágzás
folyamata; a bimbózástól a pompázó kiteljesedésen keresztül, a ragyogáson át az
elhervadásig, mely közben elágazunk, szaporodunk, nagy utat, ívet járunk be,
akár visszatérve burjánzunk. Körforgásban vagyunk, megújulunk, évről évre
éledünk, egyfajta vanitas dekadenciával, de újra kihajtunk, túlélünk. Az elmúlt
12 év londoni anyagát állítottam ki, a doboz vászon diptichonoktól, a négyzet formájú
olaj, akril képeken keresztül a kisméretű akvarellekig, porcelán, szappan alapú
tárgyegyüttesekig egyfajta összegzéssel, visszatekintéssel. Festményeim a
Török-házban helyspecifikusan installálva kerültek bemutatásra. A kiállítás
során használt, kitüntetett szerepű anyagok, szimbólumok köszönnek vissza a
termekben: tapéta/porcelán-minták, papír tányérok, festett szappanok, s az
ezeket körülölelő emblematikus virágmintás festmények. Az emelet
kiállítóterében akvarell technikával festett teáscsésze sorozataimat
függesztettem. Az elmúlt évek során antik piacokról gyűjtött porcelánok változatos
motívumvilága inspirál, az újrahasznosítás, tárgymegóvás, átalakítás lehetősége
érdekel. Az alsó kupolás teremben a hagyományos festészetnek és a kedvenc
akril, olaj-vászon technikámnak hódoltam: a mintafestészet erős kiindulópont
festői munkásságomban. Az íves pincébe színesen csillogó, fodrozódó, loknisan
leomló virágkötő szalaggal belógatva rendeztem festményeim darabjait. Legközelebb
október 7-én a Godot Art Expo-n láthatók munkáim.
Az organikus formák mellett meghatározó vonal nálad a kerékpár, mely művészetedben, sőt magánéletedben is visszaköszön. Mesélnél erről az inspirációs forrásról?
Gyermekkorom óta kerékpározom, hol komolyabban; a magyar
bajnoki címtől a londoni
ligás győzelmeken át mountainbike, cyclo-cross versenyeken versenyeztem. Az
utóbbi években egyre több futással egészítem ki a bringás kilómétereket.
A természetbeni suhanás hatalmas inspiráció, töltődés számomra, a látványon keresztül az illatokig. Jól
esik, ha kihajtom magam, keresem a szellemi-testi egyensúlyt.
Éltél már a fővárosban és külföldön is, de most alsóörsi otthonodban beszélgetünk. Hol érezted leginkább otthon magad, mit adtak ezek az évek és helyek számodra?
Veszprémben
születtem, mondhatni hazakanyarodtam, vissza a gyökerekhez. 12 évet éltünk
Londonban és két éve költöztünk a Balaton északi partjára, Alsóörsre. Kislányunk
itthon kezdte meg az óvodát, a kis közösség, a család közelsége, a nyugodt,
természetközeli, kisebb léptékek hívtak haza bennünket. A helyi iskolában
vizuális kultúrát, technika és tervezést tanítok, a településsel lélegzünk.
Budapesthez a fiatal egyetemista éveimet és az aktív versenyzői időszakomat
kötöm, de néha szeretek visszacsatolni. Londonba az esküvönk után költöztünk 2011-ben,
egy kis kalandra vágytunk, de szerencsére hosszabb lett belőle, rengeteg
tapasztalással, hatalmas kultúrélményekkel. Dolgoztam kerékpáros területen, festettem
neves divattervezőnek, és fókuszáltam a saját művészetemre. A pandémia időszaka tökéletes volt az
anyaság megtapasztalására, s bővült családként az egyre nagyobb honvágy a hazaköltözés
irányába húzott.
Otthonod eklektikus hangulatában többféle bútor és tárgy él egymás mellett. Mit jelent számodra a redizájn, a tárgyak átlényegítése?
Nosztalgikus hangulatú vagyok, szeretem az emlékeket, ha
valaminek lelke, története van. Akár ismerem, akár nem az eredetét, érzem a
rezgéseit, vonzását. Érdekel a múlt, a titokzatos, rejtélyes visszatekintés, szeretek
kisebb-nagyobb átalakításokkal élni. Házunk évekig családi nyaralóként
funkcionált, benne vannak szüleim döntései, édesapám kéznyoma, nagyszüleim
tárgyai. A bejáratnál az égig érő fenyőfa
nagypapám utolsó karácsonyfája volt, védi a házat. Londonból is mentettünk haza kisebb bútorokat; a hintaszéket
egy futás során találtam, a hátamon vittem haza, s tökéletes ringató lett belőle.
Néha elég a színekkel, árnyalatokkal játszani, s az össze nem illőt
összeilleszteni. Eklektikával élek, keresem a giccs, a nippek határát, de talán
ezzel teremtek harmóniát, egyensúlyt, otthont. A kék kredenctől az orvosi
szekrényig, az íróasztal-komódon át a kézmosó lavórig minden sarokban van valami
meglepetés.
A fenti Vizitkártya otthonsztorim az Alkotó Energia online magazinban jelent meg 2025. őszén. Kövesd a Vizitkártya social oldalát, hogy jöhess a következő otthonba!
