2016. máj. 9.

Manók laknak a galérián

Két évtizede e belvárosi kis garzonban kezdődött a ma már hattagú kézműves család története. Akkor még senki sem sejthette, hogy a hetedik kerület szűk, macskaköves utcái és gangos lépcsőházai egyszer majd az ország legfőbb turista-látványosságai lesznek. Ez az 1893-as építésű, körfolyosós, vastraverzes, cementlapos, belső udvaros ház még most, a felújítás előtti állapotában is sok értéket hordoz itt a pesti "bulinegyed" közepén. 




Ahogy Endre és Bubu is csak álmodozott arról a nagycsaládról, természet-közeli életről és virágzó manufaktúráról, amit az elmúlt húsz év alatt sikerült megteremteniük. (Színes vidéki otthonukban még 2oo7-ben, a vizitkártya rovat indulásakor jártam.)


Ahogy kapcsolatuk kezdetén, úgy most is nagy lendülettel, rengeteg saját ötlettel és művészbarátok segítségével fogtak hozzá a lelakott lakás tuningolásához, mely az utóbbi időkben a barátok - rokonok átmeneti szállásaként működött.  A szép nyílászárókat, a nagy belmagasságot és néhány eredeti burkolatot meghagyva adóztak a ház életkorából adódó polgári-antik jellegnek és a "történelmileg rárakódott" retró hangulatnak. 




A lakás szétverése és drága megoldások helyett néhány „redesign- fricskával” és lehetetlent nem ismerő  kivitelezéssel emelték maximumra a látványt és tették zárójelbe a csekély négyzetméterszámot.  Így lett a kopott ajtó és ablak kályhaezüst, az avitt natúr konyhabútor tűzpiros, a mosdótartó öreg singer-test tengerkék színű. 




A fehér konyhacsempe helyére szépséges raku kerámia, a piciny fürdőbe antik cementlap és modern zuhanyfal került. Nagyi bútoraiból előszobafal, rozsdás kapurácsból muzeális ajtóbetét, raklapokból praktikus pohárszék született. A konyhából lépcső vezet a galériára, mely jól használható rakodótér. A bejárati ajtó tiffani üvegeit kerámiákért barterezték művészbarátoktól. 




Színes álmaikat még 20 évvel ezelőtt Hegybíró Dániel, a díszletfestő barát fogalmazta falfestménnyé, s a felújított alkotás szerves része a szobát duplájára növelő lépcsős galériának. A hálószobaként működő galériaszintre az íróasztalon át, mesebeli szekkók mellett színes lépcsőkön vezet az út. A rendhagyó ötleteket Endre és Bubu vidéki otthonukban és összes munkájukban is természetes könnyedséggel alkalmazzák. A lakásban felbukkanó színes kerámia a Manóműhely munkái, melyek számos kézműves vásárban is megtalálhatók, országszerte.






Lakásbemutató cikkem teljes változatát a májusi Otthon&kert magazinban találjátok. A BubutímArt oldalán a kézműves család termékeit, kiállításait, performanszait követhetitek.



Várlak titeket a Vizitkártya oldalán is, ahol ha értesítést kértek, nem maradtok le a következő kalandozásaimról sem! Köszönöm, ha a posztot megosztod...



1 megjegyzés: