Juditot csak pár éve ismerem, de valamiért nagyon összehangolódtunk e rövid idő alatt. Többek között talán az "ösztönös ráérzés képessége" köt össze minket, amivel saját, lakott környezetünket sokkoljuk rendszeresen, magunk és mások szórakoztatására... S amely stílus nehezen behatárolható, ám szerencsére távol áll a konvencionálistól, sőt a divatos jelzőt sem tűri magán. Ezen a képen egy antikfióknyi primulát piacoztunk össze épp:
Így történt, hogy bemutattam már Nektek balatoni nyaralóját, a Sine Curát és budai otthonának titkos kertjét is, ahol sok ötletet és lelőhelyet osztott meg velem-velünk... Elég megosztó, a hazai magazinvilágból kissé kilógó, amolyan "vizitkártyás" anyagok ezek, az élet valódi alternatívái, ha értitek mire gondolok...
Most, amikor a szomszédos, lehasznált kislakás átalakítására is
vállalkozott, nem kellett kétszer mondania, hogy azonnal átnyargaljak megnézni a munkafázisokat és az eredményt. Külön érdem, hogy a kizárólag saját ötletekből és látványos megoldásokból
álló, ám szerény költségvetésű projektet három gyermeke is aktívan végig asszisztálta.
A korhű és stílusos berendezés kedvéért Judit alaposan
beleásta magát az 194o-ben épült Bauhaus ihletésű budai bérház történetébe,
ahogy azt lakóhelyük, a szomszédos neobarokk épületnél is megtette. Véleménye
szerint fontos, hogy ismerjük saját városunk, kerületünk és a házunk múltját ahhoz,
hogy igazán otthonosan érezhessük magunkat benne. Ez a fajta kutatómunka az
értékes ismeretek mellett jó szórakozás és kitűnő stílusiskola is egyben, hisz
a megismert történelmi kor tálcán kínálja az adott időszak jellegzetes lakberendezését,
divatos bútorait, dísztárgyait, azaz a komplett életérzést. Innentől pedig
jöhet a szenvedélyes hajtóvadászat, míg a fejben megálmodott berendezés
kellékeit apróhirdetésekből, piacokról, ismerősöktől, lomtalanításokból
összeszedi az ember…
Így tett Judit is,aki a gyűjtőmunka mellett a bútorfelújításba is belekóstolt, s mi több a festési-burkolási munkáktól sem riadt vissza. Sőt, kamasz fiait, Boldizsárt és Barnabást is sikeresen bevonta a felújításba, így mindössze egy kőművest és egy villanyszerelőt használt el a szakipari feladatokra. A srácok és mamájuk közösen gletteltek, festettek, tapétáztak, padlóztak, csiszoltak és mázoltak, míg a színek összehangolásában a legkisebb testvér, Berta segédkezett. A ház eredeti stílusa szerint próbálták visszaállítani a részleteket: a boltíveket visszabontatták, a felszabdalt tereket kinyittatták, a jellegtelen nyílászárókat egy bontásból beszerezve régiekre cserélték. A ház támfallal védett, sosem használt kertjét beültetésekkel és színes bútorokkal bevonták a látványba.
A szobákba helyet kaptak antik hatású és retró bútordarabok is – köztük néhány ritkaság - melyeket hol modern társaikkal, hol korhű tárgyakkal házasítottak. Így a vateráról érkező piros Franz Fertig kanapé mellé saját kárpitozású Köln kagylófotel és lakkozott retró dohányzóasztal került, melyeket ikea lámpabúra és kortárs akvarellek körítenek.
Az étkező 7o-es évekbeli házgyári bútorát betonszürke festékkel és műbőr kárpittal keltették életre, s mögötte a falat pesti sanzonok kottái burkolják a Rózsavölgyi zenekiadó üzletéből..
A spájzból született teakonyha monokróm-ipari hangulatát zöld lábazatfestékkel, kiszolgált Lada fényszórókkal, lemezautókkal, retró ventillátorral, régi fotókkal és üzemi táblákkal fokozták, melyek beszerzéséhez ugyanolyan kalandos történet fűződik, mint a lakás valamennyi darabjához.
S talán ez, a tárgyakból áradó végtelen személyesség, a lazára vett nosztalgiázás veszi le a lábáról a látogatót, aki belép ebbe a jó ízléssel rekonstruált sosemvolt-díszletbe.
A cikket nyomtatásban az Otthon&kert szeptemberi számában találjátok. Ha tetszett, osszátok meg a hírét és gyertek a Vizitkártya klubba, ahol már készül a következő hír és magazinos megjelenés egy újabb egyedi otthonról... Ugye jöttök velem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése