Talán nincs is az országban olyan
gyerek – és a hozzá tartozó felnőtt populáció – aki már ne találkozott volna
azzal a színes Manóvilággal, amit Bubutimár Éva keramikus álmodott meg sok
évvel ezelőtt. Egy erdei fantáziabirodalmat bemutató, de igen csak valós
történetekkel és állatszereplőkkel játszódó mesefolyam nyaranta a Kapolcsi
Művészetek Völgyében elevenedik meg egy egész parasztudvart betöltve.
A bájos kerámia
figurák kalandjai három mesekönyvet is megtöltöttek már és idén tavasztól a Fővárosi
Állatkertben is elfoglalják állandó lakhelyüket. A barátságos „Alkotó Manóműhely” mesekuckó berendezése a
művésznőre és lelkes csapatára vár, akik évek alatt már enteriőrtervezői
szintre emelték ezt a bohém, eklektikus, stílusok közé nem sorolható műfajt.
Saját, vidéki házuk mellett Bubu vezetésével már több lakást is kialakított a
baráti közösség: iparművészekből avanzsált díszítőfestők, épületszobrászok,
vas-és faművesek, ezermesterek, akik munkáját Endre, a férj koordinálja. (A lakásbemutatókat ITT és ITT találjátok a blogon.)
Így ehhez, a
hatalmas belmagasságú, egykor műteremnek vásárolt belvárosi ingatlanhoz már
rutinos kézzel nyúltak, a rémségesen lepusztult állapot dacára. A felújítás
első lépéseként a pinceboltozatig visszabontották a földszinti lakás padlózatát,
hogy a vizes salak helyére több rétegnyi szigetelést tölthessenek, majd az
energiatakarékos új gépészet- klíma- és villanyhálózat kiépítése következett.
A
csekély alapterület és a felfelé terjeszkedés lehetősége beindította a csapatfantáziát:
legyen kétszintes, belső galériás a tér, a padlóról felfelé törő
tartóoszlopokkal… csakúgy, mint meséikben a víz alól az égbe nyúló növényvilág!
A formabontó ötlethez kiváló kelléknek bizonyultak azok az antik faoszlopok,
melyek egy néhai parasztház tornácából származtak.
Illetve egy, átmenetileg a
vastelepet is megjárt, majd újra előkerült csodás kandeláber, melyet a család
egy szobrásztól kapott baráti szívességként. A lakás színeit azok a hatalmas
kiállítási installációs táblák ihlették, melyek maguk is helyet kaptak a
főfalon, Hegybíró Dani díszletfestő jóvoltából. A rajtuk ábrázolt vízi-világ zöld és kék tónusai vonulnak végig az
egyedi bútorok, az izgalmas falsíkok és ajtóívek felületén, sőt a
lakástextileken is. A lakás optikai középpontján kanyargó, majd a lámpavasban
végződő csigalépcső a mennyezeti gipszstukkót célozza meg, miközben a
faszerkezetű galéria tartóelemeként funkcionál.
De a teret kettéosztó domináns
tengely az emeleti szobák elrendezését és íves ikerajtók szimmetriáját is
meghatározza. A helyiségek berendezésében számtalan „szépséges haszontalanság”
is beépítésre került, melyeket vidéki lomtalanításból és épületbontásból
gyűjtögetett a család. Ilyenek a téglából rakott konyha felső szekrénykéi és a
fürdőszoba tükrös tékája, melyek felújított, átfestett régi ablaktokokból
születtek, vagy a feketére mázolt öreg tálaló, ami az előszobában landolt.
Az egy évnyi
megfeszített munkával elkészült lakás egyenlőre a Nógrádban élő művészcsalád
második otthona, mely kamasz gyermekeiknek és alkotótársaiknak is átmeneti
szállást nyúlj a fővárosban. De Bubu, az ötletgyáros keramikus legfőbb vágya
szerint hamarosan egy közösségi- és alkotóműhely költözik a színes falak közé,
amúgy Manóvilág-módra.
Lakásbemutató írásom a SzépLak magazin tavaszi lapszámában jelent meg, nyomtatásban. Ha csatlakozol a Vizitkártya közösséghez, máris jöhetsz velünk a következő lakáskalandra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése