Angolkert udvarház

A zirci arborétum bejáratánál álló ódon épület ma szebb, mint fénykorában. Ligetes kertjében régi bútorok születnek újjá, hogy elfoglalják helyüket bent a házban, vagy vándorútra keljenek más otthonokba. Marinával, a kreatív bútorfestő tulajdonossal beszélgettünk.

 Az egész miliődből látszik az a tudatos választás, hogy épp ebben a különleges vidéki épületben laksz. Mit tudsz az udvarház eredetéről? Hogy alakítottad ki saját igényeid szerint?

-A ház, amiben élek, 270 éves! A Zirci Ciszterci Apátság épület-együtteséhez tartozott, első lakói apácák voltak. Az utolsó 90 évben a családunk tulajdona lett, így kisgyerekként itt laktam szüleimmel és később is itt töltöttem az összes szünidőt a nagymamámnál. Sokat játszottunk az Angolkertben, vagyis az arborétumban. A nagyszüleim halála után az örökösök eladták, ám én visszavásároltam az ingatlant. A teljesen felújítás három évig tartott, majd a háznak én adtam az „Angolkert Udvarház” nevet.

-Enteriőrjeidben a saját felújítású bútorok aktív részesei a személyes hangulatnak. Hol találsz rá az új darabokra, mely stílusokból válogatsz?

Azt gondolom, hogy egy ház berendezése nagyban függ az épület hangulatától. Ez a részben boltíves, részben fagerendás épület szereti a kicsit romantikus-békebeli, vidéki hangulatú bútorokat. Persze egy kevés retró - a finomabb fajtából -még beilleszthető.

A bútorok mindegyike egy hosszabb kutatómunka során került a házba, itt szinte semmi nem új! Vannak olyan darabok, amiért 300 kilométert utaztam.  De semmit nem vettem drágán, mert annak nincs semmi „sport értéke”! A darabokat újra hangoltam a helyiségek színe-hangulata alapján: ilyen az ónémet kétajtós szekrény, amiről a megfeketedett lakkot egy hétig csiszoltam és a faragások kis bronz waxot kaptak. A hálóban lévő csinos nyírbetétes éjjeli szekrényt és fésülködőt eredeti  állapotban vettem egy idős nénitől. Mostanában retró bútorokat hangolok át színesre, sok ötlettel, geometriával. E stílus könnyedsége, kicsit leegyszerűsített formája, a tűlábak sok lehetőséget adnak. Itt aztán jöhetnek a színek és akár a meghökkentő kategória is megengedett.

-Mi indította el a „Marina Műhelye” online felület ötletét, az antik bútorok és tárgyak közösségi felújítását? Kiknek tartod offline kreatív foglalkozásaidat a zirci Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban?

Mivel több, mint négy éve foglalkozom a bútorfelújítással, tagja vagyok a hobbi bútorfestők csoportjának, ahol sokan ismernek.. Egy véletlen szerencse folytán találkoztam Enikővel, az Annie Sloan festékek hazai forgalmazójával. A termékekbe egy csapásra beleszerettem, hisz a letisztított felületek csiszolás nélkül azonnal festhetők velük, egyszerűbb és gyorsabb lett az addigi művelet. Közel 100 lefestett tárgy után rengeteg tapasztalattal bővelkedtem, az Alkotó Energia országos pályázatán is díjat nyertem. Saját közösségi oldalamon minden munkám látható, sőt naponta teszek fel képeket a folyamatokról és a technikákról. A helyi alkotóház igazgatónője a házamban látta a munkáimat és felvetette a bútorfestés oktatásának ötletét, kezdőknek. Túl vagyunk jó néhány alkalmon: sok bútor megszépült, sok öröm és barátság született!

- Mit jelent számodra a szabad alkotás? Miből inspirálódsz, amikor megtervezel egy bútorfelújítást?

A szabad alkotás nálam nagyon fontos! Egy darabig csak ismerkedek a bútorral: nézem, gondolkodom, hogy mi állna neki jól? Aztán megjön az ötlet… van, amikor a nomád szőnyegem mintája kerül a bútorra. Egyéni stencileket készítettek egy-egy ajtóra, vagy fiókra. Mindig három színnel dolgozom, legalább. Nagyon izgalmas technikákat használok, amiket gyakran én fejlesztek ki. A bútorfestés kis része maga a festés, mert leginkább a mérés, a színkeverés és a gondolkodás a lényeg… Azaz igazán összetett és szép feladat!

Júniusi cikkemet nyomtatásban az "A mi Otthonunk" magazin aktuális lapszámában találjátok. Kövessétek a Vizitkártya oldalt, hogy indulhassunk a következő otthonkalandra!