2017. aug. 30.

Ó, a Balaton, régi nyarakon...

Bár a címben idézett Cseh Tamás sláger kissé idősebb a csopaki villa jelenlegi tulajdonosainál, a balatoni nyarakhoz fűződő életérzésük ugyanaz. Eszter és László jól emlékszik azokra a gyermekkori nyarakra, amiket itt, a tónál töltöttek szüleikkel. Így pár évtizeddel később, fiatal felnőttként nem haboztak sokat az 1929-es évjáratú eladó épület láttán: rossz állapota ellenére azonnal birtokba vették azt. Az aprólékos felújítás lendületén sokat dobott az épület érdekes múltja és a padláson utólag megtalált bővítési tervek, melyek sorsszerű módon – száz évnyi különbséggel - nagyon hasonlítottak Lászlóék újításaihoz. 



A villa tetőtere idén készült el, pontot téve a háromévnyi építkezésre. Itt már skandinávba oltott modern hangulat honol, mely a kék textilekkel és a polcokat tartó rafinált hajókötél-csomókkal lett amolyan „tengerparti-nyaralós”. Lászlóék - Győrbíró Csaba hozzáértő építész segítségével - az építkezés alatt végig figyeltek a  régi és a modern anyagok ötvözésére, a míves technikák folytonosságára, a  megszépülő ház korhű arculatára, mely a villa igazi báját jelenti.






Gondosságuk kiterjedt az új tetőszerkezet, a felújított gerendázat, a régiek mintájára legyártott nyílászárók, az épület eklektikus stílusához illő nagyvonalú terek és elegáns falszínek, a gondosan kipótolt eredeti burkolatok összességére is, hiszen ez a harmónia őrzi a ma már ritkán tapasztalható békebeli minőséget.  





Az egymásba nyíló tágas, polgári hangulatú enteriőrökben ízlésesen keverték egymással a nosztalgikus és modern stílusokat: thonettet az ikeával, nagyszülői örökséget a kortárssal, hazai kézműves Moza cementlapokat a skandináv designlámpákkal és svéd bútort a recyclen – farmertextilekkel az "OldBlue"-tól





A villa eredeti cementlapjainak mintáit Kauker Szilvia, alias „Moza” gyártotta újra, hogy a többi helyiségbe is jusson. Ez a harmóniát sugárzó, kecses organikus minta lett a ház emblémája is. Az ősfás, szőlőlugasos kertben, vidám retró bútorokkal igazi balatoni bisztró hangulatot varázsoltak. Lokálpatrióta küldetésük: a helyi borok népszerűsítése!





A száz éves családi kúria – mely Villa Manor” néven várja vendégeit - a lelkes fiatal tulajdonosok jóvoltából most nagyobb és szebb, mint valaha… Laci és Eszter életük legnagyobb projektje alatt két kisgyermekkel gazdagodtak és a vidéki tóparti miliőben rátaláltak saját, természet közeli, mindig áhított életmódjukra is. Ezeket a „régi nyarakat” élvezhetik itt velük együtt a családtagok, barátok és betérő vendégek.

A cikk teljes, nyomtatott változata az augusztusi  BlikkNők "Otthon&kert" magazinban olvasható. Ha csatlakozol a Vizitkártya közösséghez, hamarosan új kalandokban vehetsz részt! Köszönöm, hogy barátaidnak is továbbítod hírünket!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése