2018. júl. 31.

Otthon, ég és föld között


A modern budaörsi ház formabontó enteriőrjeiben retró bútorok, antik emléktárgyak, design kiegészítők és régi családi fotográfiák jelentik az eklektikus hangulatú miliőt. Míg az épületet körülölelő teraszrendszer egész évben remek terepe a kikapcsolódásnak.



Az impozáns, modern vonalú épület – mely Zoboki Gábor építész munkája – már félkész állapotában is lenyűgözte új tulajdonosait, amikor meglátták rajta az eladó táblát, tizenhat évvel ezelőtt. Az építészmérnök dr. Gerzsenyi Albert és kiváló ízlésű felesége Klára, nem ijedt meg az akkoriban még merészen formabontónak számító vasbeton szerkezettől, mely négy lakószinttel ékelődött az erdővel határos, lejtős telekbe.




Csodás panorámát biztosítva új otthonuk, a budaörsi régió természetvédelmi részeire és a kissé távolabbi kamaraerdőre, ahol előző lakóházuktól megváltak. Az épület adottságai – a legalsó garázsbeálló, a felette lévő hálószoba-szint, majd a belső galériával megemelt nappali-lakótér – megannyi ötletükre adtak lehetőséget, melyeket  szép sorban meg is valósítottak a másfél évtized alatt. Albert – aki szakmájában a mai napig aktív - maga tervezte meg az intelligens ház legkorszerűbb, környezetbarát  gépészetét, a napkollektor-rendszert és azt az automata árnyékolástechnikát, mely az óriási üvegfelületek ellenére kívül tartja a meleget.





Míg a feleség Klári, a ház eklektikus berendezésében - az antik, a modern és a retró bútorok ízléses mixelésében - élhette ki kreativitását. Így mára a tökéletesen belakott és saját ízlésükre formált otthont nem csak ők élvezhetik, de építész gyermekeiknek is inspiráló terep. Sőt, ha megjönnek az unokák, az egybenyíló belső terek, a körbejárható teraszrendszer, a támfalakkal kiépített kert pillanatok alatt idilli játszótérré alakul…






Ahol Klári nagymama teraszon tálalt süteményei mellett még az ég és föld között is lehet röpködni az emeletről alálógó hintán! E földi paradicsomot persze alapos tereprendezés előzte meg. Mely a jól tervezett lépcsőkkel és támfalakkal, a gondosan válogatott kő-és faburkolatokkal, az ápolt növényzettel mára olyan természetes módon körbeöleli az egyes épületszinteket, hogy a panorámás hegyoldalban fel sem tűnik a ház valódi tömege.




Házbemutató cikkemet a júliusi Otthon&kert magazinban találjátok. Köszönöm, ha hírét viszed....
Gyere a Vizitkártya oldalra, hogy ne maradj le a következő otthon-kalandról sem!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése