2020. jan. 19.

Zürichből a Józsefvárosba


A befektetésnek szánt illedelmes nagypolgári lakás kezdetben a kreatív diy-ötletek kísérleti terepe lett. Majd a színes falak között egy végtelenül személyesre hangolt otthon született a textil- és életművész tulajdonos jóvoltából. Ráadásul most új gazdáját várja a tágas, egyedi lak.



Az 1907-ben épült ház lelakott lakása csaknem életveszélyes romhalmazként került Magda tulajdonába, s benne a renoválás reményét csak a gyönyörű gipszstukkók, az eredeti ablakok és szárnyas ajtók jelentették. Húsz év után hazatelepülve Zürich pedáns kertvárosából a rohamosan fejlődő pesti nyóckerbe, szinte terápiás alkotóterep volt számára ez az egykor szebb napokat megélt otthon. 




A teljes felújítás nem csak a gépészetet és villanyvezetékeket érintette, de hangulatában is alapvetően megváltoztatta a hatalmas belmagasságú, egybenyíló helyiségeket. Ugyanakkor a falbontásoknak köszönhetően tovább nyíltak a terek: a cselédszobából nagy fürdőszoba, a kamrából egy plusz vizesblokk, a néhai szűk konyhából pedig tágas belépő- étkező- konyha született. 




A cél egy nagy társasággal, vendégségbe érkező gyerekekkel vagy akár egyedül is jól használható otthon kialakítása volt, mely a bevallottan is „bútor-és szőnyegmániás” tulajdonos személyiségét hűen tükrözi, sőt másokat is inspirál. Ezért a díszletszerű, látványos végeredményt és a házigazda szárnyaló ötleteit nem tudták lefékezni a helyi kivitelezők sem, akik átmenetileg belekeveredtek az átalakításba.


Saját kútfőből ered a „cseppfolyós” szegélyű karakteres dekorfestés ötlete is, melyet az organikus építészet nagyjai – Gaudi és Hunderwasser – alkotásai ihlettek. A sötét tónusok és burjánzó minták jól ellensúlyozzák a belmagasságot és kellően támogatják a merészen eklektikus berendezést, mely az antik és modern bútorzat mixeléséből áll. Közöttük első látásra is feltűnő darabok a színes absztrakt akrilfestmények és a digitális textilnyomtatással- hímzéssel díszített barokk karosszékek. Utóbbiak Magda svájci képzőművészeti tanulmányainak emlékei, a szobrász kurzuson és a szcenográfia szakon végzett érdekes kísérletek tárgyai és vizsgamunkái. A modern technikákkal utólag átlényegített bútorokról, a személyes tartalommal újratöltött tárgyakról szólt diploma dolgozata, melyről még tanulmányt is írt a Luzerni egyetem felkérésére.




Azóta – immár hazai pályán - saját készítésű kisbútorain és lakása százharminc négyzetméterén  gyakorlatozik: neten licitált antik darabokat házasít design kiegészítőkkel, lomizott tárgyakat csinosít festéssel, textillel, vagy gyöngyökkel. Indákkal dramatizálja a falak tónusait, üvegtéglákkal töri meg a síkokat, a vakolat alól bányászott pecsétes téglákból íves bárpultot építtet a konyhába. Ha túl drága egy tárgy, vagy elérhetetlen a kiszemelt bútor, Magda alkotói kedve tetőfokra hág. Egyszerűen lemodellezi magában és elindul felkutatni az alkatrészeit, a gyártáshoz megkeresi a színt és anyagot. Majd kézműves technikákkal megmunkálja a tárgyat, mely jobb lesz, mint a kirakati prototípus.





-„Abból kreálunk, amink van”- hangzik a praktikus jelszó, mely máig irányt mutat vendéglátónknak. Aki szívén viseli a divatjamúlt és eldobott, ám jó minőségű holmik sorsát, melyekből szobáiban is akad jónéhány: festett íróasztal, hímzett plüss kisszék, mozaikolt tükrök...
S, hogy a háztartási lomokból, ócskapiaci csetreszekből is összehordható a „kincses sziget”, arra legújabb foglalatossága az élő példa: ékszereket tervez és varázsol, mindenből, ami van. A Meel's Unique CostumeJewellerykollekció darabjai egyedi gyöngyökből, plüssgombokból, csillárkristályból és meghatározhatatlan eredetű fémekből, műanyagokból születnek. Mert Magdánál semmi nem az, aminek látszik, a keze alól kikerült holmik átszínezik a szürke hétköznapokat!





A cikk a SzépLak 2O19/2O2O. téli lapszámában jelent meg. Kövesd a Vizitkártya oldalt, hogy ne maradj le a következő otthonkalandról.



Ha tetszik, akkor a tiéd lehet ez a panorámás, felújított, 127 nm-es, dupla-komfortos, DNy-i fekvésű lakás a  felújított és parkosított Mátyás téren, egy polgári ház emeletén. Részletekért írj a blogra, vagy üzenj a vizitkártya face oldalon.



1 megjegyzés: