2021. jún. 23.

Megújult nosztalgia a balatoni kúriában

 A századfordulós tóparti villaépületre hosszas keresgélés után talált rá a család, akik a ház különálló szárnyában szeparált apartmant alakítottak ki a velük költöző dédnagymamának. Az egyetlen szobából, csöppnyi konyhából és fürdőből álló lakrész alapos átalakítás során nyerte el „korszerűen romantikus” formáját a tulajdonosok és a lakberendező közös elképzelése szerint.



-„Mindent meglepetésnek szántunk és izgultunk, hogy a dédinek vajon tetszeni fog-e... – emlékszik vissza Antal Kingalakberendező, aki az apartman tervezési-építési munkáiban vett részt. Hiszen ez a lakrész első körben vendég- lakosztálynak készült volna abban a régi villaépületben, amit János és Nóra nyaralónak álmodott meg maguknak. De menet közben - ahogy a ház visszanyerte egykori szépségét és egyre otthonosabbá vált - úgy döntöttek, hogy felszámolják életüket az ország másik pontján és végleg ide költöznek. Sőt, magukkal hozzák Nóra édesanyját, a család dédnagymamáját is! Így végül őneki készült a kis lakás és az ő kedvére akartak tenni kedvenc színével, a lilával, ami a restaurált foteleken köszönt vissza.





A ház öröksége volt az a szecessziós tálaló, melyet a zalai Asztalosfabrik bútorfestői vettek kezelésbe, majd a teakonyhában találta meg helyét. Új színt kapott, összehangolva a hozzá méretre készülő La Meridiana konyhabútorral , melybe a mosogató került.  A színben hozzá illő burkolat egyedi, kézműves csempe a magyar Pataki Tiles manufaktúrából. A parányi konyhában jól elférnek a legkedvesebb konyhai eszközök, melyek a régi otthonból költöztek ide. Az eredeti ajtók és a néhai sötétbarna gerendás fafödém – melyek szintén megújultak az angol  Annie Sloan krétafestékkel. 




A kis fürdőszoba avitt burkolatai is cserélődtek. Az új járólapokkal - melyeket a szentendrei Antik Centrumból válogattak - szerették volna felidézni az itt fellelt régi cementlapok világát, míg a falra nosztalgikus metrócsempe került. Mindehhez praktikus, modern fabútorokat társítottak.






Az antik bútorokat a házzal örökölték és rossz állapotuk ellenére fantáziát láttak bennük a tulajdonosok. Hozzájuk a rusztikus, méhviaszolt fenyőfa szekrényeket, ágyat és asztalt a hazai Kéttemplom Galériából választották. A cég - mely a legpatinásabb hazai bútorgyártó a vidéki polgári-rusztikus lakberendezés stílusában - egyedi bútorbeépítéseket is vállal. 

                                         

A jól megválasztott modern darabok és a szakszerű felújítás harmóniája szépen idézik a „villa rustica” stílusban épült ház kisebbik lakrészét, a dédi új otthonát. Az egész villát bemutató cikkem a blogon és az A mi Otthonunk magazinban is megtalálod: http://vizitkartya.blogspot.com/2020/09/otthonunk-villa-rustica.html


Ez a lakásbemutató cikkem az OTTHON&KERT magazin 2O21.márciusi számában, az"Átváltozó" rovatban,  jelent meg nyomtatásban.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése