Házbemutató cikkem a Széplak magazin 2014.február.márciusi számában, képes előzetes itt, a blogon. Ha tetszik, olvasd és add tovább!
2014. jan. 30.
Kortalan százéves
Akarsz
szépet látni? – kérdezte lakberendező barátnőm, mert tudta a választ előre.
Mivel ismerem Kata jó ízlését és épp a „Szép utca” tábla előtt álltunk,
megindultunk az ominózus ház, egy korrekt módon felújított míves porta felé,
mely itt, a hagyományait őrző sváb településen gyakori épület fajta. Ám az igazi meglepetés az önmagában is
esztétikus boltívek, korhű homlokzati díszek és a nagykapu mögött várakozott.
Ahol a nosztalgikus hangulat kifejezetten friss, sőt merész elemekkel bővült, körítve
egy mai modern család - fiatal szülők, csivitelő kisgyerekek - természetes
zajszintjével és mindennapjaival. Az épület ugyan jól őrzi az
eredeti, három osztatú módos parasztház tradícióit, de az átgondolt felújítás nem csak hatásos
face-liftinggel, hanem látványos bővítéssel is párosult. Azt már maguktól a
házigazdáktól, Dobos Botond és Gerzsenyi Judit építészektől tudom, hogy frissen elkészült saját otthonuk egyben közös építészirodájuk színtere és referenciája is. A több építészeti díjat is besöpört épületről beszámoltak már korrekt szakcikkek, de mint laikus vizitor, az itt élő családra és új házukkal való kapcsolatukra, sőt a pincében bontakozó lokálpatrióta terveikre is kíváncsi voltam.
Házbemutató cikkem a Széplak magazin 2014.február.márciusi számában, képes előzetes itt, a blogon. Ha tetszik, olvasd és add tovább!
Házbemutató cikkem a Széplak magazin 2014.február.márciusi számában, képes előzetes itt, a blogon. Ha tetszik, olvasd és add tovább!
Címkék:
Dobos Botond,
építész-otthon,
Gerzsenyi Judit,
Intramunos iroda,
Széplak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Meghívtak egy kis téli játékra, melyben Te is szereplő lettél, mivel szívesen olvasom blogodat. Ari Kupsus révén pedig még közös témánk is van. Kattints át hozzám,
VálaszTörléshttp://www.bakancsesfakanal.blogspot.hu/