A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dekorfestés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dekorfestés. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. júl. 9.

Raktárból művészlak

 Egy ablaktalan, szűkös raktárhelyiségből keveseknek jut eszébe lakható otthont varázsolni. De, ahogy egy marék anyagból csodás kerámiákat képes formálni a művész, úgy ezt a lehetetlen küldetést is kreatív kihívásként kezelte Bubutímár Éva keramikus és csapata. Ahogy alkotómunkái során, úgy most is számos művész-baráttal állt neki a felújításnak. Hogy az eredmény – e végtelenül barátságos, színes kis apartman –  saját beköltöző családtagjaikat és az ide érkező vendégeiket is elvarázsolja.  A parányi portát bejárva együtt idéztük fel Évával és párjával, Endrével az építkezés pillanatait.





 Milyen állapotban találtátok a helyet és mekkora területen gazdálkodtatok a felújítás során?

A pesti belváros szívében került kialakításra az itt látható 22 nm alapterületű lakrész, ami tulajdonképpen a régi kerámia műhelyem raktára volt. Amikor Budapestről vidékre költöztünk, arra gondoltunk, hogy átalakítjuk kis lakásnak, mert a népes családunkból induló gyerekeinknek jó lehetőség az önálló élet kipróbálására. Azért mertünk nagyot álmodni, mert ennek a helyiségnek olyan belmagassága van, hogy kis ötleteléssel ketté lehetett venni a közel öt méteres vertikális teret.





A lakás nagy részét teljesen beépítettük, a galériaszinten egy hálófülke és egy kis gardrób kapott helyet. A földszinten van a fürdő, egy pici nappali és a belőle nyíló étkező-konyha, utóbbit a ligthof-ba építettünk be. Ez a terület már a lakáshoz tartozott, de nagyon rossz állapotban találtuk, salétromos és romos volt. A kőműves, a villany- és vízvezeték szerelő mellett mindent mi kiviteleztünk!

Melyek voltak a komfortosítás legnehezebb részei, vagyis miként kompenzáltátok a hátrányokat?

A konyha egy része teljes üveg felületet kapott, itt az égig lehet látni, vagyis egy négyzetméter égbolt Budapest egéből! Alapvetően sötét a lakás, de suli után, vagy a nap végén megpihenni pont elég. Sok egyéb fényforrást tettünk bele: otthonos hangulatot prímán lehet a helyi kis lámpákkal teremteni. A falszínt és burkolatot is világos, élénk árnyalatra hangoltuk. A terek kiszélesítése miatt ugyanazt a csempét futtattuk a falra is, ezzel látványra megnőtt az amúgy szűk tér.

Mivel ez egy régi ház földszintje és a falak vizesedtek, úgy döntöttünk, hogy legyen padlófűtés! Ezzel volt a legnagyobb munka, hiszen ki kellett hordani a régi és rettenet sok vizes salakot! Majd a legmodernebb technikával víztelenítettük és a csőrendszert betettük. Amikor végre elkészült, mi is kissé kikészültünk, de utólag nem bántuk meg! Ezzel a fűtéssel megszűnt a lakás dohos szaga, szárazak maradtak a falak és nagyon jó lett a komfortérzet!





A salétrom miatt a falat nem vakoltuk vissza, hogy tisztítható legyen, drótkefével lehet letakarítani, ha szükséges.  Az elején még volt kevés salétromosodás, de mára már jól kiszáradt a tér. A falakon  maradt a tégla látványa, de különböző kreatív felületeket is tettünk rá. A lakásban minden elektromos árammal működik, a legkorszerűbb módon.

Milyen alkotók – kézműves és művész barátok – hagyták itt kezük nyomát a felújítás során? Vannak-e saját manufaktúrátokból származó munkáitok a kislakásban?




A bögréket és a lakásban található dísztárgyakat a „BubutimArt”  készítette, azaz saját készítésű termékeink. A térbe röpködő pillangókat is mi készítettük kerámiából, ahogy a fűzfafonat-testű nagy madár is közös alkotásunk Horváth Kata kosárfonóval. A konyha falára került egy régi ajtó - ami a falunkban lévő kultúrház felújítása után kidobásra került – azt elkértem és lecsiszoltuk. Ez a faburkolat olyan, mintha egy ajtó nyílna még valahová… képzeletben be is lehet rajta lépni egy másik világba! A retró sublótra porcelán gombokat vettünk, ezzel is kicsit feldobva a régi bútort. A kis nappali falára egy régi kiállításunk virágos háttérképe került, ezt Hegybíró Dániel díszítőfestőnk festette.  Fürdőszobánkban is a kék-fehér színvilágot tartottam meg, itt a mennyezetig fut a csempe és egy üvegfal került a zuhanyzóhoz, hogy a tér látványa megmaradjon.

Nagy újrahasznosítók lévén számos bútorfestés, sőt egyedi beépítéseket is bevállaltátok. Hol találtatok rá a felhasznált darabokra?






A konyhapultot mi készítettük. A konyhaszekrényt és asztalt a szomszéd nénitől kaptam- fiatalon ezt kapta az esküvőjére a családjától- majd lecsiszoltuk és átfestettem. A kék színt használtam, mert a padló burkolata is hasonló. Igazán hangulatos dolgokat találtam Vácon, a Tolerián Antik raktárában: fehér öntöttvas fogas és papírtartó került a fürdőbe, így régi belvárosi hangulatot tudtunk teremteni a belső terekben is!  Az ágyat vettük, de többi berendezést a lomtalanításkor talált régi székekkel és kis asztallal oldottuk meg, amit persze átcsiszoltunk és lefestettünk. A lakásba egy kis előszobából léphetünk be, ide is egy igazi antik tükrös szekrényt tettünk, amit átfestettem feketére, mert az előszoba burkolata fekete-fehér. A nappaliban lévő falitükröt úgy csináltam, hogy egy régi szekrényajtót átfestettem kékre és egy tükröt vágattam bele. Az ajtókat, ajtókereteket és a lépcsőt matt ezüstre festettük, mert ez ad egy kis eleganciát a lakrésznek. A csigalépcső fölé egy osztott üveg került, amit itt a falunkban bontott ki valaki a tornácából és mi elhoztuk! Ez a rész kinyitható maradt, ha utólag bútort kell ki-bepakolni, akkor ki tudjuk nyitni a galériát!

Hogy vált be a lakás nektek és vendégeiteknek, sikerült-e „otthon-érzést” kialakítanotok a kis térben?




Felnőtt gyermekeink és barátaik imádnak itt lakni. Amikor a családunknak nem kell a lakrész, akkor  rövidtávú kiadásra kerül. A vendégeinknek is nagyon tetszik, budapesti barangolás után jól esik nekik a belvárosban megpihenni! Sok kedves visszajelzést kapunk, sőt kerámia tárgyainkra is rátalálnak a kis apartman által, magukkal víve jó hírünket messzi tájakra is!

A cikk az Alkotó energia_ÚJRA magazinjának 2o22 tavaszi lapszámában jelent meg.




Szöveg, képek: Vizitkártya , Böjtös Kinga

 Kerámiák, lakberendezés: www.bubutimart.com   Dekorfestés: www.ecsetleg.hu   Antik bútorok: http://www.tolerianantik.hu  

 

 

 

 

 

2012. febr. 10.

Rusztikus, egzotikus, színes: a megfestett lakás

E durva téli zimankóban egy dekorfestő otthonának színes képeit küldöm nézegetésre. Anita falat bontott, vakolatot vert, falszíneket kevert, koptatott és antikolt, lemaratott és megcsiszolt. Majd két stílust összeeresztve lakberendezett. Bútorokat és kiegészítőket az Aura lakberendezéstől választott. Ha bejön Neked az egzotikus, hegyezz a következő Vizitkártya játékra... A lakásbemutató cikket a blogon olvashatod a 2009-es "Kéglik"nél, "Megfestett lakás" címmel: http://www.vizitkartya.blogspot.com/p/keglik.html