2017. febr. 27.

Ketten a varázskertben

Piliscsaba kertvárosában, egy jól kitalált vadregényes kertben, egymástól néhány lépésre lakik a két szomszéd.  Munkájuk, otthonuk, életük különbözik, de vágyaik, érzékeik hasonlónak tűnnek…



-„Mintha akvarellel festenék, víz nélkül…”- magyarázza különleges képeinek technikáját Toll Tünde, miközben az egymásra rétegződő vékony selyem-és gyapjúszálak valóban átszínezik egymást. S mire a természetes kusza puhaságból kirajzolódik a várt minta – legyen az absztrakt vagy figurális motívum - már készen áll az üveglap, mint áttetsző prés. Majd a fixált kép a színdinamika, a formavilág szerint különböző otthonok szobáiba kerül, Tünde által épp oda tervezve… De lehet belőle dekoratív betét ablakok, ajtók, paravánok üvegtáblái közé zárva, vagy akár egy lemezborító a Misztrál együttes Álomkófic című aranyalbumán…  






A nálunk még szinte ismeretlen műfajt osztrák, német, olasz nyelvterületen már sokan kedvelik, amerre Tünde 2oo4-óta rendszeresen rendezi kiállításait. Még Bécsben végzett Waldorf tanárként, művészet-és mozgásterapeutaként dolgozva készítette első gyapjúképét kisfia, Álmos részére, majd beleásta magát az intuitív képalkotásba, a gyapjú természetébe, a színek pszichológiájába. Azóta rendületlenül készíti préselt textilképeit üvegfalú műhelygarzonjában, ahol az asztalát ellepő színpompás gyapjúhalmoknál már csak a panoráma szebb... 





Premier-plánban látszik innen a vihar és a napsütés, a Pilis erdős dombjai és a maga építette teraszos kert, melynek sziklaköveit Európa több országából cipelte haza a háziasszony…  Tíz évig készült az aprócska nyaralóból felépített látványos üvegház, melynek földszinti „rókalyukját” a már felnőtt fiú birtokolja, míg a deszkapadlós fahídon át az anya kicsi, de annál színesebb lakásába jutunk. 




Erről a magaslatról prímán szemmel tartható a szomszédos kert is, melynek lakóját Zitát, maga Tünde csábította ide a fővárosból, s mely varázsos liget azóta folytonos testi-lelki inspirációt, társasági életet, örök barátságot nyújt a két kreatív szomszédnak.



-„Ha látni szeretném a kertem, átmegyek a szomszédba!” – mesél derűsen a szomszédság előnyös oldaláról Kolozsvári Zita, a közgazdászból lett kerttervező.  Amikor tízenöt éve , Tünde hívására a Klotildliget árnyas fái alá, a növényekről elnevezett utcái közé költözött, még egészen máshogy nézett ki a terület és benne a lepukkant nyaralóépület is. Majd Zita kézbe véve saját sorsát, édeni miliőt teremtett a sziklás teraszokkal, kanyargós utakkal, tavacskákkal és szökőkúttal, honos és egzotikus növényekkel kialakított kertben. Mindez bárki számára tavasztól késő őszig megtekinthető a „nyitott kert” napjain, melyen különleges alkalmi kiállításokat, plan-air festészeti bemutatót, zenei koncerteket, velős beszélgetéseket szervez a háziasszony, a természet kimeríthetetlen témája köré.





A földszintes szocreál vityilló is ebből a végtelen energiából alakult át bájosan lakályos otthonná és teraszos- verandás munkahellyé. Melynek ablakain bekandikálnak a zöld lombok és bekanyarognak a borostyánok. A komplett tetőcsere, a hőszigetelés, a gépészeti felújítás után a számtalan helyről és korszakból érkező bútorok és dísztárgyak is megtalálták helyüket az eklektikus hangulatú térben.




Hozzájuk jól illenek Tünde gyapjúképei, amik faliképek és bútorajtó-betétek formájában díszítik a házat, s melyekért cserébe palántát, facsemetét, díszcserjét kapott a szomszéd. Mert egy jól sikerült kertben, a lágyszárúak, évelők és egynyáriak között örökzöld barátságok is teremhetnek.


Tavaszváró Vizitkártyámat a febr-márciusi Széplak magazinban találjátok. Gyertek a Vizitkártya közösségbe, hogy értesüljetek a következő otthon-kalandról! Köszi a megosztást!



  

2017. febr. 10.

Retró, szerelem, Balaton

A főváros és  Balaton között ingázó vendéglátómmal, Viktorral  a befagyott téli tavat csodáljuk a szóban forgó ház erkélyéről, miközben arról faggatom, miként látott fantáziát a lepukkant épületben és miért választotta épp ezt mint helyszínt?


-Kezdjük azzal , hogy a Balaton nekem a nyugalom szigete! Itt tudunk teljesen kikapcsolni és imádjuk ezt a környezetet… Balatonfűzfőt az egyik kedves barátom által fedeztem fel. Nagyon szimpatikus, nyugodt kis település, rengeteg kedves emberrel, közel Veszprémhez, Balatonalmádihoz. Amikor párommal megtaláltuk ezt a házat, nagyon romos állapotban volt, de ennek ellenére első látásra beleszerettem! Barátaink le akartak beszélni róla, de én hittem a benne rejlő lehetőségekben...



-Mesélnél az átalakításról: falakat bontottatok-e, helyiségeket, burkolatot cseréltetek-e, s meddig tartott a munka?
Szinte mindenhez hozzá kellett nyúlni, de csak egyetlen falat bontottunk ki, megtartva az eredeti struktúrát. Az elektromos hálózat, vízvezetékek, nyílászárók, burkolatok mind kicserélődtek, mindez  rekord idő alatt! A februári adásvétel után április végén kezdtük a munkát azzal a tervvel, hogy a június végi születésnapomra elkészüljön. Nos, ez lényegében sikerült, persze a finomítások még egy évig eltartottak és szerintem ennek nem is lesz vége! 




 -Essen pár szó a bútorokról és a hozzájuk kötődő gyűjtőszenvedélyedről! Mely darabok és stílusok a kedvenceid, hol szerzed be azokat és mik a keresés szempontjai?
Fontos volt az enteriőrök kialakításában, hogy a retro, a kényelem és a praktikum kombinációja valósuljon meg. Olyan világot akartunk kialakítani, ami tényleg a kortalan balatoni hangulatot idézi. Nos, e házba a jófogáson, a vaterán vásároltunk rengeteg olyan bútort, melyeket gondosan restauráltattunk. Mellettük jól mutatnak az Ikeából való darabok is, mint a konyha, a kanapé és az ágyak.  Egyik kedvencem a nagyi kredence, amelyet az interneten vettem és az egyik meghatározó elem lett. A tárgyak másik fele családi emlék nagyszüleimtől, amik évek óta padláson porosodtak, most az emlékeiket őrzik számomra. Kortárs tárgyak közül az Arthekk fahal is megjelenik a térben, valamint saját olajfestményeim is otthonra találtak.
 




-Hogy változtatta meg szokásaidat, életed ritmusát ez a ház? Mit szólnak vendégeid, barátaid amikor itt vendégeskednek?
 Teljes mértékben ezt a házat tekintjük otthonunknak, annak ellenére, hogy Budapesten élünk és dolgozunk. Amint tehetjük, azonnal lejövünk Balatonfűzfőre és sok barátunk is velünk tart, hisz a ház akár 6 ember számára is nagyon kényelmes. Szeretjük a kertet, mely tavasztól már csodálatos látványt nyújt. De addig, e hideg februári estéken a kültéri szauna biztosít igazán kellemes alkalmat a relaxációra, hogy jó hangulatban múljon el a tél…


Lakásbemutató cikkemet a februári "A MI OTTHONUNK" magazinban találjátok, nyomtatásban. A hálószoba fotózáshoz az OldBlue farmerpárnáit, szőnyegét kértük kölcsön.
Csatlakozzatok a Vizitkártya közösséghez és gyertek velem a következő otthon-kalandra!