Víkendház, hátszéllel

Egy régi épületnek visszaadni az „önbecsülését”, a kommerszből egyedit formálni: nagyon jó elfoglaltság! S, ha a megújult enteriőrökben a házigazda saját alkotásai is otthonra találnak, az külön öröm. Egy szubjektív építési napló következik a háztulajdonos, Bódi Erzsébet vasszobrász tollából.

Amit nem akarsz, azt megkapod

„Nyaraló vásárlásunk története úgy kezdődött, hogy sosem akartunk víkendházat!Számba vettük birtoklásának rengeteg hátrányát: fenntartási költség, folyamatos törődés, ha van kedvünk hozzá, 

ha nincs. És egyszer csak mintha kihagyott volna az emlékezetünk, mikor szokásomhoz hűen elkezdtem nézegetni a hirdetéseket és megláttam e régi nyaraló fotóit. A középső fiam javasolta, hogy, ha megnézzük, vigyünk foglalót! Nagyfiam felajánlotta, hogy velünk jön, a legkisebb pedig ránk bízta a döntést. Ennyi hátszéllel felhívtam a tulajdonost. Másnap megláttam a tipikus szocreál kockaházat a kert közepén elhanyagoltan…s tudtam hogy ez kell, bár még nem láttam belülről! 

Ha építkezel, kalandor vagy

Eljött az én időm, elkezdhettem a felújítást. Télen cseréltük a palát cserépre, ez volt a felújítás első napja. A szomszéd utcából jött egy állandó lakos, aki látta, hogy télvíz idején bontják a házat. Bizalmatlan volt, nem nagyon hitte, hogy normálisak vagyunk. A szerencse mellénk állt, egy hét alatt új héja lett a tetőnek. Már ekkor sokkal büszkébben állt a telek közepén a ház!  Úgy döntöttünk, hogy mindent megtartunk, ami minőségileg jó, vagy felújítható. A retrót különösebben nem kedvelem, de az újrahasznosítást igen. Így maradtak a fa ablakok, ajtók, a fa redőny, a tölgy parketta, a cement járólapok, a fagerendák.

A csönd, ami élvezhető

Januárban kezdtük a felújítást és április végén már kulcsot adtunk a gyerekeknek. Május végére teljesen befejeződött a munka, már a külső helyiségek – a két terasz - is teljes pompájukban álltak.

A földszinten a nappali és konyha egy térben kapott helyet, mellette még két háló, fürdő és vendég mellékhelyiség lett. A fűtés kialakítása is jó döntés volt, télen is jövünk. A havas balatoni táj és a csönd nagyon élvezhető! 

 

Otthonos, de mégis friss: az izgalmas enteriőr

Nem akartuk a lakóházunkban megunt cuccokkal telerakni. Nem akartunk a legutóbbi divat szerinti környezetet kialakítani, nem is illene a házhoz. Akartuk viszont, hogy érvényesüljenek az eddigi életünk során kialakított preferenciáink. Minél több egyedi tárgy, olyanok amiről látszik hogy időt és figyelmet fordított rá az alkotójuk, még akkor is ha egy kicsit szubjektív lett a végeredmény. 

Természetes anyagok domináljanak. Szeretjük a fát, a követ, az üveget, a vásznat, a gyapjút. A ma divatos és praktikus betont is elfogadjuk építő elemként és használati tárgyként egyaránt, de ne legyen sok belőle, az már rideg.  Úgy gondolom, ha szép egy tárgy, megtalálja a helyét, s  ezzel a hittel viszonylag könnyű volt a berendezés összeállítása. Néhány kedvenc szobromat is átköltöztettem, szeretem a közelségüket. Lassan összeállt a kép. A legkisebb fiam mondta mostanában „Anya, megtelt a nyaraló!”, s én tudom, hogy igaza van!"

Házbemutató cikkem nyomtatásban és egészében az őszi Széplak magazinban olvasható. Kattanj rá a vizitkártya oldalra és gyere a következő otthonkalandra! Köszi a megosztást!

Hegessz nekem nyulat, Nagyi!

A kétgenerációs ház - melynek csodaszép kertje pár éve a környék legszebbike címet kapta – alaposan megváltozott azóta, hogy a család a régi lakásukat kinőve, két kisgyerekkel birtokba vette. Akkor még egyedül csak Liza, az anya látott fantáziát a befejezetlen, stílustalan házba és elhanyagolt telekbe, amit az éppen távol lévő férj engedélyével, első látásra megvásárolt. A több évtizedes folyamatos építkezést, az évente felbukkanó mestereket, az újabb és újabb növénytelepítéseket lassan megszokták a gyerekek. A tetőteret ma már csak a legkisebb fiú birtokolja, aki beleszületett Anya otthonszépítő projektjeibe, melyek ma már az unokák szépérzékét is alakítják. 

Mert Bódi Erzsébet, az egykori tanszékvezető főiskolai tanár és férje, a „tornacipős iskola-alapító”pontosan tudják, hogy a szép környezet nem csak egy életre szóló hatás, de generációs örökség is. Családi fészküket máig közösen alakítják:

„- a folyamatos tervezgetés, reménykedés, a látványos siker, a ”csepegtetett öröm” jobban feldolgozható, mint egy készen kapott otthon. Nehéz elmagyarázni, de szerintem ez az alkotásnak egy nagyon jól kivitelezhető és megélhető módja, a folyamatos nehézségek ellenére. Sosem lesz a házunk, a kertünk a legújabb divat szerinti, de ennél sokkal fontosabb, hogy a saját otthonunkat teremtettük meg. Ma már az unokáim is otthon vannak itt. Saját fűszerkertet ápolnak, tudják, hogy tavasszal melyik odúban milyen madár fészkel, tudják a kutyák sírhelyeit. Télen a madarakat távcsővel nézegetjük a kerti szobából, majd közösen lerajzoljuk őket… „

S miután a csemeték elmerülnek az alkotásban, a fáradhatatlan nagyit elnyeli a nagy zöld  fotel… A békés ücsörgésből új gondolatok, azokból  pedig szobrok születnek a kert végi kisházban, ahol nagy rakás rozsdálló vas várakozik a reinkarnációra. Avitt szerszámok, lomnak látszó kiszanált tárgyak kapnak új funkciót a hegesztőpáka alatt, találkozva a betonnal, mint anyatesttel. 

Kertet és szobát díszítő különös lények születnek Liza keze alatt, aki háziasszonyból vaslédybe vált, ha műhelyében végre csak az alkotásra figyelhet. Új szenvedélyéről lelkesen mesél:

„-Mindig reméltem, hogy lesz az életemnek olyan szakasza is, amikor nem kell megfelelni a külső elvárásoknak, saját örömömre tehetem azt, amiben kedvem telik. Egy fotelben ülve is elkezdődhet az az állapot, amikor a gondolkodás képessége és az alkotás vágya boldoggá tesz. Leülök és elindul a vágyakozás, hogy új alkotásom szülessen! E nélkül a vágyakozás nélkül nem lenne energiám végigcsinálni ami ezután következik: magamról is megfeledkezve kezeim szerszámmá válnak és órákon át egyfajta belső nyugalommal és békében készítem a tárgyaimat - talán ahogy gyerekkoromban tettem utoljára.

Régi kovácsolt kézi szerszámok adják szobraim vázát. Szeretem a formájukat, az egyediségüket, a vas erejét. Kibírták az évtizedeket, némelyik már több nemzedéket is kiszolgált és szomorúan várja az enyészetet. Használatuk újragondolásával szobrok, kisplasztikák formájában új életet kezdhetnek és tovább örződnek vevőimnél és az eddigi kiállításaimon. Új létezésükben még  örömöt adhatnak a környezetüknek és remélem közvetítik azt az lelkesedést, amivel készülnek!” 

Lakásbemutató művészportrém a júni-július Széplak magazin Vizitkártya rovatában, keressétek, olvassátok! Várlak titeket a Vizitkártya facebook közösségében, ahol ha értesítést kértek, nem maradtok le az új hírekről. Köszi, ha a posztot megosztod!