Bezárt vásárok, nyitott udvarok - riporcikk az egy.hu magazinnak

 Hogy az adventi hangulathoz mennyire hozzátartoznak a kézműves vásárok és karácsonyi művészpiacok, azt csak most, hiányuk idején érezzük igazán. De hova tűntek, hogy boldogulnak ők, akiknek termékeit, alkotásait olyan szívesen vásároljuk ilyentájt? Ebben a sosem tapasztalt nehéz helyzetben minden kreativitásukra szükség van, hogy érvényesüljenek. Négy helyszínre, négy alkotóhoz látogattunk, hogy megismerjük túlélési stratégiájukat.

Manóműhely, Nógrád  

Talán nincs is az országban olyan gyerek – és a hozzá tartozó felnőtt –, aki ne találkozott volna azzal a színes Manóvilággal, amit Bubutimár Éva keramikus álmodott meg sok évvel ezelőtt. Egy erdei fantáziabirodalmat bemutató, de igencsak valós történetekkel és állatszereplőkkel játszódó mesefolyam nyaranta a Kapolcsi Művészetek Völgyében elevenedik meg egy egész parasztudvart betöltve.

A látványos kiállítások berendezése a művésznő zenész férjére, Endrére és lelkes csapatára vár, akik évek alatt már enteriőrtervezői szintre emelték ezt a bohém, eklektikus, műfajt. A bájos szereplők kalandjai három mesekönyvet is megtöltenek, és a kerámiafigurák online is elérhetőek. Mivel a Manóműhely is állandó résztvevője a Vörösmarty téri adventnek, az elmaradt személyes találkozások ellensúlyozására új stratégiát kellett kidolgozniuk, hogy oda ne vesszen az évtizedek alatt felépített imázsuk, és dolgozóikat megtarthassák. Intenzíven kommunikálnak rajongóikkal az online térben, gyermekeik segítségével kisfilmeket posztolnak a munkáikról.   

Míg Bubu az új termékek fejlesztésén dolgozik, addig Nógrádban található műhelyükben Eszter, a műhelyfőnök fogadja a hétvégi látogatókat. A kertben viszontláthatjuk a Manóműhelyre jellemző mesebeli erdő hangulatát és szereplőit, de kifejezetten karácsonyi kerámiák, füstölőtartók, mécsestartók, angyalkák és fenyődíszek is gazdagítják a kínálatot. Emellett hétvégenként a szegedi „Bárka” kézműves kikötőben és a dunaújvárosi „Duna Kincse” termelői piacon is találkozhatunk velük.Ahogy mesélik, kizárólag családi összefogással, nonstop szervezéssel és követőik szeretetével éli túl vállalkozásuk ezt a nehéz időszakot.

Agyagászok, Szendehely

Bély Ágnes és párja „Zamak” László keramikusok a Váchoz közeli kis faluban teremtették meg sajátos világukat. Otthonuk meghatározhatatlanul színes stílusa egyszerre árasztja a művészemberekre oly jellemző szabadságérzést és azt a nyitottságot, mely beenged a látótérbe más kultúrákat és társművészeteket is.

Strapabíró, kézzel írókázott, ó-réz mázas használati kerámiáik mellett a hazai és nyugat-európai szakmai kiállításokat is bejárták félporcelán dísztárgyaik, amiken a saját fejlesztésű, térhatású kristálymáz jelzi, hogy folyton kísérletező alkotók ők. Ágnes a fazekasság mellett tarka selyemvirágokat is készít, melyek nyaklánc és hajdísz formájában legalább annyira kelendőek a kézműves vásárokban, mint archaikus kerámiái. A kezdeti sokk után nem ültek tétlenül, az elmaradt adventi alkalmak helyett inkább minden lehetőséget megragadnak, hogy találkozhassanak követőikkel. Feltérképezték a lokálpatrióta hétvégi piacokat, átcsoportosították saját energiáikat és a műhelymunkát. Így decemberben vasárnaponként a szentendrei piacon, szombatonként Nagymaroson, sőt Szegeden a „Bárka” kikötőben is jelen vannak standjukkal. Emellett szendehelyi otthonukban berendezték szobatárlatukat, melyet előzetes bejelentkezéssel látogathatunk, megtalálva ott legszebb termékeiket, bepillantva a műhely dolgos hétköznapjaiba, elbeszélgetve az agyagász-alkotókkal.

Kerámiapark, Dél-Buda

Lőrincz Ágnes építész-keramikus óriási kerttel körbevett házát és kézműves műhelyét Budatétényben találják a keramikussággal barátkozó érdeklődők. Aki csak egyszer is ellátogat a galériát, játszóhelyet, tanodát és közösségi teret is magába foglaló reneszánsz hangulatú helyszínre, számtalan élménnyel, tudással és baráti kapcsolattal gazdagodhat. Nemcsak a kertet, de az egész épületet elborítják az itt készült dísz- és használati kerámiák, melyeket a különböző művészettörténeti korok és népművészeti stílusok szerint készítenek a mesterek és tanítványaik. Ágnes férjével, fiaival és tanítványaival alapította az Artchaika egyesületet, melynek alkotó tagjai rendszeresen kiállítanak saját pincegalériájukban és a Kapolcsi Napokon is.

A fővárosi adventi vásárok bezárásával érzékenyen érintette őket (is) az otthonmaradás, felborult az éves tervük. Amíg lehetett, kis létszámban megtartották tanfolyamaikat, késő ősszel még fás- és raku égetéseket is rendeztek tanítványaikkal. Később úgy döntöttek, hogy decemberben folyamatosan látogatható házi vásárt tartanak saját műhelyükben, ahol különleges fényű, ősi technikával készült raku-kerámia angyalok, mécsesek, gyertyatartók, szobrocskák, vázák és karácsonyfadíszek várnak arra, hogy ajándékok lehessenek. Aki pedig saját készítésű agyagangyalt készítene, beszerezhet hozzá minden anyagot, kelléket a Kerámiaparkban.

Baranka Hipszterdesign, Városliget

Bavratil Baranka Ágnes még jóval a jelenlegi újrahasznosító divathullám előtt lett redesign-iparművész. Bőrkonfekció-ipari tanulmányai és tervező- iparművész diplomája révén számtalan anyaggal dolgozott már, melyek közül leginkább a használt indusztriális anyagok – a rozsdás vas, az öreg fa, az ipari gumipadló, a kenderkötél, vagy akár a biciklilánc – keltették fel érdeklődését. A 70-es, 80-as évek pusztulófélben lévő rekvizitumai kizárólag re-design (újratervezett) szempontból foglalkoztatják, vagyis restaurálás helyett fontosabb számára, ha újraértelmezheti eredeti funkciójukat és innentől a tárgyak új jelentéssel bírnak.

Igazi nagyvárosi nomádként él és dolgozik a Városliget melletti lakás-műhelyében, rozsdás ipari relikviák, ökotextil-anyagok és retró varrógépek között. A műhely járványidőszakban is látogatható, ahol a vendég beleláthat a munkafolyamatba és a „Hipsterdesign koncepcióba”, mely környezettudatos tervezést és kivitelezést takar.

Ágnes az alkotói ötletekben is a spontenaitás híve, így egyedi vevői kéréseket (például méretre szabás) is teljesít. Megszokta, hogy termékei leginkább a sajátos gondolkodású, a main streamtől távol álló esztétikai világú egyéneknek tetszenek. Loft-falióráinak, csőváz-szobrainak és steampunk ékszereinek alapanyagát haszontalan kismotorabroncsok, autó- és varrógépalkatrészek és olyan ipari lomok adják, amiket izgalmas „metal second-hand” helyeken talál meg: a Csepel művektől az autós veterán találkozókig. A loft- és indusztriál stílus rajongóinak persze pont az tetszik, hogy különleges egyedi formában élednek újjá ezek a már elfelejtett tárgyak. Megtalálhatók nála férfiaknak szánt ékszerek, övek, macsós lakáskiegészítők, fémből, bőrből. Az ilyenkor szokásos iparművész vásárok bezártával Baranka is új utakat keresett, hogy életben tartsa márkáját és termékeit elérje az évek alatt kialakult rajongótábor. Csatlakozott egy karácsonyi „pop-up rendezvényhez”, melyet egy nagy bevásárlóközpontban alakítottak ki a szervezők, a főváros budai oldalán. Ez az „érintkezésmentes” vásárlási mód azt jelenti, hogy a boltban számos kézművestől található termék, melyekből a vevő választ, majd a bevétel visszajut az alkotókhoz, akik nem feltétlenül vannak jelen a helyszínen. A pop-up-jelleg a bolt ideiglenes, időszakos voltára utal és december 23-ig minden nap nyitva tart. Mivel Baranka a találkozások híve, hétköznap a műhelyében „rendel”, de hétvégente szívesen segít az ajándékválasztásban és mesél a termékek elkészítéséről a popup-storeban is.

Az írást az egy.hu online magazinban publikáltam további 4 portrécikkel együtt: https://egy.hu/kult/bezart-vasarok-nyitott-udvarok-ilyen-a-kezmuvesek-vilaga-virusidoben-108482

„Aki belép, azt fogva kell, hogy tartson egy kép…”

 „Mindenkinek kell találni nálunk valamit, amit meg tud fizetni. Ha az otthonába így kerül egy műtárgy, mindig érezni fogja ezt a megkapó, jótékony bizsergést” – vallja Koós Ágnes, galériatulajdonos. A budai üzlet sajátosságairól, a világban mindenhová eljutó magyar műtárgyakról és a válság alatti, válság utáni életről beszélgettünk. Interjúnk.

Magyar cégek jó hírét vitte a világba, évekig élt Münchenben és geofizikus férjével Santiago de Cubában, ahol kiállításokat és kolóniákat szervezett. A kalandozások kora ott sűrűsödik budai otthonában, mely minden luxust nélkülöz, de ezernyi személyes tárgyi emléket őriz. Tíz éve megnyitotta első galériáját a várnegyedben, akkor is épp világválságot éltünk... A családi vállalkozás ötletét támogatták a művészbarátok, akik közelsége inspiráló menedékként szolgált Áginak, a tizenhét évnyi fejvadász hivatásában. Róluk, a köztünk élő kortársakról szól a „műtermek.com” blogfolyam, amit empatikus riport-jegyzetei és fia, Kakas Misi művészi fotói töltenek meg folytonosan megújuló tartalommal. Miközben csöppnyi galériája tíz éve animálja az álmos várnegyed lakóit, legyen szó őszi tökfaragó versenyről, forralt boros éjszakai művészpiknikről, maszkabálos farsangi forgatagról, vagy tavaszköszöntő mini-tárlatokról. Majd 2020 decemberében a covidjárvány idején, egy ismételt halálugrással megnyitja új galériáját a Krisztina körúton. Itt válaszolt kérdéseimre, kedvenc műtárgyai között.

A járványhelyzet mindannyiunk életébe komoly változásokat hozott. Számodra miben jelentkezett a válság, azaz mikortól érzékelted a munkád terén, hogy megváltozni látszik az eddigi rutin?

Amikor először hallottam a járványról, akkor azt gondoltam, hogy Európa kimarad ebből a szörnyűségből, sőt még érdekesebb desztinációnak tűnhet a turizmus számára. Tudomásom volt róla, hogy sokan „átbukkoltak” tehetősebb utazók Kína helyett pl. Budapestre. Galériánk vevőkörét a Budai Várnegyedben a jól szituált külföldi –csak elvétve ázsiai- látogatók adták. A Tripadvisor szerint a város 10 legjobbja között szerepel. Akkor rendültem meg igazán, amikor a kínai gyárakat majd az olasz autógyárakat zártak be. Nem emlékszem, hogy ilyenre lett volna korábban példa. Egy pillanat alatt felfogtam, hogy ez egy nagyon hosszú menetelés lesz, sőt elsősorban gazdasági és társadalmi válság jön, s minden meg fog változni. Azt mondják, hogy az emberiség nem tanul a hibákból, én pedig úgy gondolom, hogy mindig van egy „maroknyi” józan és tevékeny ember, akinek köszönhetően még létezünk ezen a bolygón. Amikor születtem két milliárdan voltunk, most már majdnem négyszer több kreatív agy, nyolc milliárd gondolkodó, álmodozó ember él, akik a globalizációnak köszönhetően számos módon össze vannak kötve.

Mint magánember, mit hozott ki belőled ez a befelé fordulós időszak? Volt-e időd egyfajta visszatekintő összegzésre, ami akár mentális kapaszkodót is jelenthet a lelki egyensúly megtartására?

Fantasztikus, hogy az ismeret megosztáshoz nem kell személyesen találkoznunk, de a vírus megmutatta, hogy mennyire kényes a valóvilág egyensúlya, ha átlépünk határokat. Az „első hullámnak” keresztelt 3 hónap karantén alatt azt csináltam, mint mindenki más: takarítottam, finomakat főztem, maszkokat varrtam, leveleztem a művészeinkkel és készültem az őszre, hogy a kiállítási terveket megvalósítsuk. Órákat néztem a külföldi szakmai híreket, interjúkat. Naponta kétszer kutyasétáltatás miatt és pár naponta bevásárlás címén elhagytam a lakást. Néha még a várba is felmerészkedtem. Megrázó volt az üres utcák és terek látványa. Ugyanakkor jóleső érzés volt felidézni, hogy közel egy évtizede számos kezdeményezésben vettünk részt, ami a műtárgypiac követhetőségére és élénkítésére jött létre. Gondolok itt az Art Market Budapestre, a Kortárs Műgyűjtő Akadémiára, a művészeti tanácsadásra szakosodott Art Advisoryra, vagy az éppen szerkesztés alatt álló Art Lexikonra, és együttműködtem a Magyar Üvegművészeti Társasággal is. A kezdetek óta minden évben hivatalos partnerként szerepeltünk a CAFé Budapest és a Ars Sacra kortárs művészeti fesztiválokon. Jó érzés, hogy miközben egy sajátos egyedi utat járunk, nem vagyunk teljesen egyedül.

Nyáron, - mintha a járvány is szabadságra ment volna - kissé fellélegeztünk. Mit tapasztaltál, hogy viselkedtek a látogatóid és mi az, amiben létrejött egy empatikus, közösen gondolkodás?

Amikor júliusban megnyitottam, a „lakók Mekkája” lett újra a galériám és nosztalgikus érzések öntöttek el. Éppen úgy összehozott bennünket a baj, ahogy a tíz évvel ezelőtti megnyitón, amikor éveken át szenvedtük el a várnegyed felújításait, a folytonos építkezést. Mivel nem volt forgalom az Országház utcában, zavartalan terünk volt, amit kihasználtunk közös rendezvényekre. Bárki jöhetett az ötletével, megcsináltuk! Volt tökfaragás, rajzverseny, farsangi felvonulás, gyerekeknek középkori játékok, rongyvirágos Pünkösd, garázsvásár, szomszéd ünnep, számos kutyás összejövetel. Némelyik akkor hírverést kapott, hogy még Szegedről és a Dunakanyarból is eljöttek családok. Ebben az első kerületi „polgárvárosban” már addig is volt egy élénk szalonélet, számos hivatalos kulturális esemény, de a mi összejöveteleink spontán, egyéni kezdeményezésre jöttek létre, talán jobban a magunkénak éreztük, nem csak mi, hanem az üztlettulajdonosok és éttermesek is. Férjemmel felváltva minden nap élveztük ezt a kitüntetett életet. Valóságos közösség épült a Kiskép galéria köré és ez volt a mi profitunk! Mert az biztos, hogy a jól megválogatott kortárs anyag, a speciális műfaji választék, a festmények és üvegszobrok, az üzlet sajátos hangulata, a 40 egyéni és csoportos kortárs kiállítás, -amit nem csak a galériámban, de a vár számos intézményében megszerveztem,- többet hozott hírnévben és anyagilag. De azt, hogy szoros kötelékben éltünk a környezetünkkel, bizonyára megérezték a látogatóink, akik nem csak műtárgyat, hanem helyi élményt is vittek magukkal.

 Sokan új stratégiát dolgoztak ki a munkájuk megtartására, áthelyezve magukat az online térbe. Él-e az internet adta lehetőséggel a te „területed”, a művészeti élet, a műtárgypiac?

Nem hiszek abban, hogy az online értékesítés fogja megmenteni a galériákat és én nem törekszem rá. Sokan bíztatnak még a művészek közül is, mondván „mindenki” ezt csinálja. Szerintem attól, hogy youtube-on szól egy koncert, vagy filmen hallhatjuk a tenger morajlását, még nem leszünk boldogok, mert érezni akarjuk a lüktetést, a csendet, a sós szellőt, a teret. Ilyen a műtárgy is. Lüktetése, tere, energiája van, amit személyesen kell megélnünk. Mihály fiammal tíz éve vezetjük a www.mutermek.com című blogot, mely műterem látogatásokról szól, ott lehet tájékozódni az eseményeinkről is, valamint a galériában szereplő tárgyakról. Mivel angolul is írjuk, jönnek rá érdeklődők, ez azonban kevés a működéshez. Többet kell foglalkoztunk vele, eddig el voltunk kényeztetve, mert a világ járult elénk. Az indulásakor a műtermek.com valójában Mihály fotószenvedélyét volt hivatott szolgálni. Sokakat meglepett, hogy egy érettségi előtt álló fiatalember mit keres a mamájával egy műteremben. Száznál több helyen jártunk még az egyetemi évei alatt is, de ezt ma már nem várható el tőle. Jó munkát végzett, ami abból is látszik, hogy évek múlva is folyamatosan belebotlunk a blog fotóira, nagy portálokon.

Rutinod van a válságmenedzselésben, így a járványhelyzet közepén megnyitottad új galériádat a Krisztina körúton. Mit vársz a környéktől és a jobb időktől, amikor végre visszatér a régi, szabad életünk?

Nem számítok arra, hogy mostanában helyre áll a turizmus, ezért elköltöztettem és megnyitottam a galériámat a várból a vár aljában, ami ismerős környék számomra. A szomszédomban van a Tér-Kép Galéria, ahol két üvegművészeti kiállítást is szerveztem már több, mint 40 művész részvételével. Most szívből   szeretném, ha itt is meglenne az nyüzsgő élet, ami jellemezte eddig a Kiskép Galériát, ami kifejezetten az úgynevezett „impulzus vásárlásra” lett kitalálva. Aki belép, azt fogva kell, hogy tartson egy kép, egy tárgy és mindenki találjon valamit, amit meg tud fizetni. Ha otthonába így kerül egy műtárgy, mindig érezni fogja ezt a megkapó, jótékony bizsergést. És ezek az alkotások ott lógnak Los Angelesben egy producernél, New Yorkban egy cégvezetőnél, Bostonban egy diáknál, vagy egy magazintulajdonos íróasztalán, Kolumbiában, ahonnan a család kétszer is elutazott hozzám, hogy vásároljon a gyűjteményükbe! Vagy Londonban egy híres építészirodában, Németországban egy Herendi gyűjtemény mellett,  Párizsban egy festőművésznél, Hong Kongban egy divattervezőnél, aki úgy bevásárolt, hogy taxit kellett hívnia hogy a szállodába  elvigye a „zsákmányt”!  Egy szociológiából doktoráló koreai fiatalember pedig azért foglalkozott velünk, mert olyan kicsi boltokat keresett a világban, ahol helyi alkotók és mesterek munkáit lehet látni… Azt a kérdést boncolgatta, hogy mennyire tudják kiegyensúlyozni a rohamosan terjedő multinacionális ízlést. Annyira elégedett volt, hogy másodjára a családját is elhozta. Nos, én ezeket a személyes élményeket szeretném átélni újra, élőben!

A riportcikket az egy.hu online magazinban publikáltam: https://egy.hu/kult/aki-belep-azt-fogva-kell-hogy-tartsa-egy-kep-egy-targy-interju-koos-agnessel-108598

fotósok: Böjtös Kinga, Kakas Mihály fotói (új galéria és műtárgyak):

         

Az utolsó függönybojt kiválasztásáig jelen vagyok – riport Antal Kinga lakberendezővel

 Otthonok és lakóik kapcsolatáról, a tervezői folyamatról, a „homework- hónapok” tanulságairól és az önként vállalt minimalizmusról is beszélgettünk az ökológus végzettségű szakemberrel, aki a környezettudatos lakberendezés képviselője.

Mindenhol jó, ahol az otthonosság találkozik a funkcionalitással és az esztétikummal, sőt ahol mi is jól érezzük magunkat. Ezért nevezte el Antal Kinga lakberendező a saját munkái gyűjteményét így: „mindenholjo.hu”. Ahol a megvalósult tervezői koncepciók között találunk egyedi stílusú közösségi irodát, vagány internetes kávézót, vidámra hangolt iskolai étkezőt, eladásra felkészített lakást, vagy korszerű és minden részletében személyre szabott otthont. S, legyen bármilyen stílusú a tér - meghitt vagy inspirálóan izgalmas, klasszikus vagy kortárs - a lakberendező célja, hogy végül jól működjön és örömmel töltse el tulajdonosát. Ha egy mód van rá, a fenntarthatósági szempontok mentén. A sokoldalú, nagycsaládos öko-lakberendezővel kedvenc bútorlelő helyén, stílusos tárgyak között beszélgettünk.

A lakberendezői szakmát már diplomásként tanultad ki. Milyen szemléletet hozott számodra a térszervezésben az, hogy a látásmódod eleve környezettudatos? Milyen utakon képzed magad tovább e téren?

Mivel eredeti diplomám szerint ökológus vagyok, tervezési munkáimban is mindenképpen előtérbe kerülnek a „zöld” szempontok. Szerintem a legfontosabb, hogy környezettudatos és egészségre nem ártó anyagokkal vegyük körül magunkat – ha már választhatunk! Ezért folyamatosan törekszem feltérképezni, hogy a piaci kínálatból mi teljesít jól ebből az aspektusból. Speciális területem tehát az „öko-lakberendezés”. Célom, hogy az otthoni és az irodai környezetbe se tervezzek be mérgező, káros anyagokat kibocsájtó burkolatokat, bútorokat. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy multik helyett helyi műhelyektől, kézművesektől vagy designerektől vásároljunk.  Valódi, természetes anyagokat választok, felújított régi darabok között keresgélek. Szeretek vadászni a minőségi használt darabokat kínáló üzletekben, mert ott kézzel fogható a különböző lakberendezési stílusok hangulata. Egy vadonatúj enteriőrnek pedig ezek a tárgyak adják a sava-borsát! Amúgy a tavalyi évet, még a járvány kitörése előtt jómagam is egy öko-kör vezetői tanfolyammal kezdtem, amit a Tudatos Vásárlók Egyesülete hirdetett. El is indítottam a csoportomat, és kipróbáltunk egy csomó új megoldást  a takarítás-tisztítás zöldítésére. Az a lényeg, hogy mindenki háztartása lehet zöldebb, a lényeg a változtatáson van. Ugyanezt a folyamatot fontosnak tartom a belsőépítészetben is.

Munkád során alaposan belelátsz otthonok és lakóik életébe, a négy fal között zajló változásokba. Hogy látod az utóbbi hónapok hozományát az otthonteremtés szempontjából? Mit tehetünk lakóhelyeinken keresztül a saját komfortérzetünkért?

Mivel mindenki hazakényszerült, kénytelen-kelletlen élvezni kellett a saját négy fala adta lehetőségeket. Az utazás, a kultúra leáll, az ingereket saját magunknak kell megteremteni! Érdekesnek és szimpatikusnak találtam, hogy rekordot döntött az eladott jacuzzik és házi szaunák száma, vagy sokaknál szuper virágoskertek, veteményesek nőttek ki a földből. Van, aki a több éve halogatott fürdőszoba felújításba vágott és van olyan ügyfelem, aki a kényelmes, de megunt nappalijából szeretne egy színes, inspiráló csodavilágot teremteni és meg is csináljuk!

Szóval, kis változtatás is nagy hatású, nemcsak az enteriőr, de a lélek szempontjából is!  A kényszerű otthonlét például kiváló alkalom az alkotásra, kreativitásunk fejlesztésére is. Szuper krétafestékeket rendelhetünk, hogy átfessük a régi bútorokat, ezt nagyon jó dolognak tartom! Mi az egyik csopaki munkánk során nemcsak a kúria örökölt bútorait, de az undok, barna zománcfestékkel vastagon mázolt gerendás födémet, régi ajtókat is befestettük, tökéletesen megújítva és átvarázsolva a belső tereket. Az egész épület megújult és hihetetlen változásokon mentek keresztül az addig sötét, komor helyiségek, néhány liter festék és a rászánt idő jóvoltából.

Tapasztaltam azt is, hogy sokan beindultak és rendszerezni kezdtek a japán módszer szerint haladva, megtisztítva lakóterünket - és ezzel saját belsőnket is - az évek alatt összegyűlt és soha nem használt holmiktól. Egy darabig én is minden nap kerestem 5 szükségtelen dolgot, amitől megszabadulok és igyekeztem elajándékozni őket, de a család ellenállása miatt átmenetileg fel kellett hagynom vele. Érdekes trendként kezd divatba jönni az önkéntes minimalizmus, mint anti-fogyasztási trend - kíváncsian várom, lesz-e paradigmaváltás, milyen mértékben vagyunk képesek változtatni szokásainkon.

A kreatív embereknek jó alkalom a tanulásra egy olyan időszak is, melyben „szűk cipőben táncolunk”. Te miképp hasznosítottad munkádban a rendelkezésre álló plusz időt és miben volt alkalmad fejlődni a magánéletben?

A folyamatban lévő munkáim háromféleképpen folytatódtak: egyrészt ugyanolyan tempóban, csak személyes kontaktusok csökkenésével vagy megszűnésével, másrészt elhúzódóan, és végül volt olyan beruházás, amit következő évre halasztottak. Ez utóbbi inkább a céges megrendelőkre volt jellemző. A tavaszi időszakban nagyjából ugyanannyi megbízáson dolgoztam, viszont érdekes módon felszabadult egy csomó idő éppen a találkozások, bemutatóterem-látogatások elmaradása miatt. Ez számomra meglepetésként egy nyugodtabb munkatempót hozott - mintha több időm lett volna -, habár én mindig is nagy fontosságot tulajdonítottam a személyes kapcsolatoknak. Tervezőként jellemzően végigkísérem a teljes folyamatot, az utolsó függönybojt kiválasztásáig szeretek jelen lenni, látni- tapintani- válogatni és végig nagyon figyelni, azaz reagálni a megrendelőre. Különböző fogadalmakat hoztam, hogy rákapcsolok az ilyen-olyan közösségi oldalaim fejlesztésére… Kiderült, hogy telefonon, interneten is tökéletesen lehet megbeszélni a terveket.  Burkolatokat, textíliákat, bútokokat, lámpákat eddig is részben az interneten válogattunk, habár fontosnak tartom, hogy legalább én lássam azokat off-line is, mivel nem szeretek zsákbamacskát ajánlani. Ezt igyekeztem most is megoldani, szerencsére a bemutatótermek, ha korlátozottan is, de már működnek. 

Négy gyermekeddel és orvos pároddal, vidékről a fővárosba ingázva miképp oldjátok meg a nagycsaládos logisztikát?

Márciusban hirtelen a komplett család otthon találta magát, a már többé-kevésbé kirepült nagyobb gyerekek is tartósan hazaköltöztek. Mi egy pilisi faluban, annak is a szélén élünk, a nagy kertben sokkal tágasabban és kényelmesebben kihúzhattuk a nagy tavaszi karantént.  Ez szórakoztató és egyben strapás volt, mert naponta nagy létszámban kérdezgették, hogy „mi lesz az ebéd” és „mi lesz a vacsora”, később kialakult bizonyos fokú munkamegosztás: a nagyok például segítetek a kisebbnek az online tanulásban, amiért nagy hálát éreztem irántuk. Ez egy soha vissza nem térő alkalom volt, örülök jó társaságnak bizonyultunk egymás számára.  A családi összefogás lehetővé tette, hogy tavasszal azonnal belevetettem magamat különféle, részben szakmai on-line képzésekbe. Ezek korábbi terveim között szerepeltek és most hirtelen tálcán kínálkoztak. A bőség zavara árasztott el! A lelkesedésem nem hagyott alább, a rendszeres szakmai workshopok mellett nagy lendülettel kezdtem újra az olasz nyelv tanulását is - ősztől beiratkoztam egy kurzusra - amivel az olasz kultúra is együtt folyik a hétköznapjaimmal. Ezen kívül egész nyáron úsztam egy közeli tóban és most, a hidegebb időben nagyokat futok a közeli hegyekben.

Vannak-e már konkrét terveid az újranyitásra, amikor visszatér életünk a megszokott kerékvágásba?

Legkedvesebb tájam a Balaton-Felvidék és boldog vagyok, hogy ezúttal is  bekapcsolódhatok egy régi polgári ház felújításába Köveskálon.  Ebben az évben  ez az egyik izgalmas feladat, ami nagy kalandnak ígérkezik számomra. Nagyon közel  áll hozzám ez az értékmegőrző –értékteremtő tervezői munka, mikor is cél az, hogy mai, korszerű otthont alakítsunk ki, ugyanakkor  megőrizzünk valamit a régi, a hagyományos élettér zamatából.

A riportcikket az egy.hu online magazinban publikáltam: https://egy.hu/otthon/ha-a-lakas-valtozik-a-lelkunk-is-interju-antal-kinga-lakberendezovel-108668  

fotók: Böjtös Kinga (portré helyszíne: woodelier) Miklovicz Andrea (utolsó 3 enteriőr és anyagmontázsok)

„Nap, mint nap csodák történnek velünk!” – ajánló egy Füveskönyvhöz

 

Sorsszerű időzítés, hogy az életünket felborító, lelkünket nyomasztó időkben kerülhet kezünkbe a könyv, mely mankót nyújthat az idei rendhagyó adventi várakozáshoz. Nem szokványos, hogy a vírusból felépülve, a kórház kapujában vehette át tiszteletpéldányát maga a szerző is… Sőt, az is rendhagyó, hogy egy kötet az anyósülésen készüljön, több ezer kilométeres roadmovie közben. Böjte Csaba Füveskönyvének születéséről a szerzetes állandó fotósa, Lettner Krisztina mesél.

Mit tudhatunk a könyv ötletéről, az előkészületekről? Volt-e már korábban személyes kapcsolatod a szerzővel, vagy az atyával?

-„Böjte Csaba testvér könyveit a Helikon Kiadó adja ki évek óta. 2016-ban négy könyvének borítójára fotóztam őt, későbbi könyveihez pedig az illusztrációkat készítettem. Így végül is folyamatos a kapcsolatunk néhány éve. Szintén a Helikon Kiadónál Szász Zsolt igazgató fejéből pattant ki az ötlet, hogy legyen egy átfogó könyv, mely összegzi Csaba testvér hatvan és az alapítvány huszonöt évét. A szerkesztői munkára  Csender Levente, József Attila díjas íróra esett a választás, akinek kiváló helyismerete is szempont volt a projektben. Hiszen modernkori „ erdélyi krónikásként” eddig megjelent regényeiben és novelláiban is sűrűn foglalkozik a haza és az anyaország közti lét keserédes kérdéseivel.

A készülő könyv ügyében a tavalyi év decemberében konzultáltunk személyesen mindhárman,  Leventének ez volt az első találkozása Csaba testvérrel és én is akkor ismertem meg az erdélyi születésű írót. Majd idén júniusban e könyvnek a terveivel mentünk ki Dévára. Az ott töltött idő alatt kiderült, hogy kevés az idő a „nagykönyv” anyagához, viszont egy „Füveskönyv” születésének feltétlenül kedvez a világban kialakult rendkívüli helyzet és az ezzel kapcsolatos útkeresés. Innentől kezdve erre fókuszáltunk, illetve én ugyanúgy fotóztam tovább, amit lehetett.”

Hogy képzeljük el magát az utazást, az egymással töltött időt? Miként készül egy könyv az autóban?

-„Csaba testvér a járvány alatt is folyamatos mozgásban volt, csak most nem a nagyvilágban, hanem Erdélyben, a gyermekotthonok között ingázott. Ezekre az utakra kísértük mi őt, Levente az anyósülésen ülve feltette a kérdéseit, én pedig az újabb és újabb helyszíneken kerestem a megörökítendő pillanatokat. Tulajdonképpen éltük vele az életét hat héten keresztül. Neki nem kellett alkalmazkodnia hozzánk, ezáltal nem voltunk teher a nyakán, hanem minden ment a maga útján, mi pedig vele. Úgy érzem, kölcsönösen bizalmunkba fogadtuk egymást. Amikor néhány napot Déván kellett töltenie, akkor mi is ott maradtunk, az addig elkészült anyagokat dolgoztuk fel és sokat voltunk együtt a dévai gyerekekkel, akiket nagyon megszerettünk. Velem utazó kisebbik lányom szinte csak a nap végére került elő a gyerektársaságból, akik azonnal befogadták őt és általuk az ő személyisége, világlátása is befogadóbbá vált.

Sokszor előfordult, hogy reggel mikor felkeltünk, még nem tudtuk, hol fogunk aludni este… De miután beleszoktunk ebbe a lassulásba, abban sem kételkedtünk, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Megtapasztaltuk a „jónak lenni jó” gyakorlatát és szinte megszoktuk, hogy nap, mint nap csodák történnek velünk!” Levente témakörök szerint rendezte az atya személyes sztorijait és bölcs esszenciáit, melyek a végül öt fejezetben olvashatók: - gondolatok a szeretetről, az Istenről, az emberről, a teremtett világról és a nevelésről.

Mekkora munkád volt a természetes képek hangulatának létrehozásában? Milyen portréalany volt az atya?

Csaba testvér a legjobb partner volt abban is, hogy bensőséges képek szülessenek. Az én ötleteimet figyelembe véve konkrét helyzeteket „teremtett ” és figyelt arra, hogy tudjam fotózni a gyerekekkel, napi misék közben, erdőn-mezőn járva. Pontos számot nem tudok, de nagyjából tízezer fotót készítettem. Emlékezetes délután volt a Szent Anna tónál, csónakázás közben átélt órák, de minden napra jutott a spontán pillanatokból, amik képre kívánkoztak. Mélyen hatottak rám az út közben tartott misék, amiket a járványhelyzet miatt bárhol a természetben, akár egy virágos réten is celebrált az atya. Az időjárás, a fényviszonyok, vagy a rendhagyó feltételek miatti aggódásom idővel elcsitult, a dolgok szinte maguktól összeálltak és ez átjön a képeken is… Én mindezt elsősorban az atya békés-derűs jelenlétének tudom be. Az útközben készült felvételeken kívül egyetlen alkalom volt, mikor Csíksomlyón hárman felmentünk a Nyeregbe kifejezetten azért, hogy ott készüljenek fotók. Egy órát dolgoztunk ott, elkészült a borítókép és még jó néhány szép felvétel. Itt említeném meg az általam indított, - a Füveskönyvhöz tartozó - facebook oldalt, melyen több fotóm is található az erdélyi tartózkodásunk alatt készült képeimből, így a néző mintegy virtuálisan is részt vehet az utazáson, átélheti stációit, amiben részünk volt. A szeptemberben létrejött közösségi felületnek máris több,  mint tizenegyezer követője van! Öröm olvasni a rengeteg pozitív kommentet és megtapasztalni azt a szeretetteljes odafordulást, mely az atyát övezi itthon és határon túl.

 Mi a konkrét terv a folytatással és mikorra várhatjuk az eredményét?

Ez a hat hét, amit Erdélyben töltöttünk, feledhetetlen élmény és életre szóló töltekezés volt. Mindnyájunkat örömmel tölt el, hogy ezzel nincs vége a közös munkának, hiszen készül a már említett következő, jubileumi könyv és még sok tervünk van együtt. Az is biztos, hogy a Füveskönyv munkálatainak eredményeképp a már kipróbált hármasunk megmarad, hisz az utazásaink alkalmával emberileg-szakmailag is összeszokott a kis csapat. A Füveskönyv oldalainak illusztrációit Soós Csilla üvegművész templomi ólomüveg ablakainak fotói adják, e képeket is én készítettem a szakrális helyszíneket bejárva. A dévai életképeket és Csaba testvérről készült road-fotóimat a jubileumi nagykönyvben láthatják majd az olvasók. Ha minden igaz, legkésőbb jövő karácsonyra már a kezünkbe kerülhet a nagykönyv is, remélve, hogy addigra lélekben megerősödve hagyjuk magunk mögött e nyomasztó időket. Addig pedig legyen segítségünkre ebben a belső munkában Böjte Csaba Füveskönyve!”

A tényt, hogy mennyire szükség van napjainkban a Böjte Csaba nyújtotta bölcs útmutatásra, a Füveskönyv sikere jelzi. Még a kiadó kalkulációját is túlszárnyalta, hogy a megjelenésétől számított mindössze másfél héten belül az összes kinyomott - sok ezres - példányszám elfogyott a könyvesboltok polcairól és az online oldalakról. De aggodalomra semmi ok, a gyors újranyomásnak köszönhetően december 15-től ismét elérhető, így még időben a karácsonyfák alá kerülhet a lelki táplálék. Aki biztosra akar menni, legjobban teszi, ha rendelését online leadja a következő oldalon, hisz az előrendelt igényeket garantáltan teljesíti a kiadó: http://bit.ly/Böjte_Csaba_Füveskönyve  

A könyv közösségi oldala: www.facebook.com/Böjte-Csaba-füveskönyve-Örömhöz-segítő-gondolatok

Csender Levente honlapja: https://csenderlevente.com/

 fotók: Lettner Krisztina https://www.facebook.com/Lettner-Kriszta-Photoletti , a fotósról készült kép: Borsik-Budai Katalin

(A képek használata, közlése a szerző engedélye nélkül tilos)

A riportcikket az ARTNEWS.HU kulturális online magazinban publikáltam:  http://artnews.hu/2020/12/16/nap-mint-nap-csodak-tortennek-velunk-ajanlo-egy-fuveskonyvhoz/