Tihanyból a nagyvilágba

 Egy fotós számára a világ tele van történetekkel, míg otthona az a hely, ahol ezek a kalandok képpé és emlékké válnak. Kónya Péter portréfotós autentikus tihanyi házában jártam, mely a nyugalom és az inspiráció találkozási pontja.

Az ország másik feléről, Debrecenből költöztél a magyar tengerhez. Mióta szerelem a Balaton és miért pont Tihany, ahol az otthon-érzést megtaláltad?

Korábban Balatonakaliban volt egy 1836-ban épült présházunk, melyet felújítottunk és sok éven át ott nyaraltunk, de sajnos életvitelszerű használatra nem volt alkalmas. Álmodoztunk arról, hogy egyszer a Balaton mellé költözhessünk, majd egy nap rátaláltunk a 1910-es években épült tihanyi házra, mely erősen felújítandó állapotban volt. Az épületbe első pillanatban beleszerettünk, de állapota miatt már az is nagy kihívás volt, hogy egyáltalán meglássuk benne új otthonunkat.

A tihanyi bazaltkőből épült öreg házból csak a négy fal maradt a felújítás során. Mik voltak a saját tervek és kivitelezések az értékőrzés folyamatában?

A birtokbavétel és az elhúzódó felújítási munkák után végül 2015-ben boldogan léptük át a kívül-belül megújult ház küszöbét. Fontos volt számunkra, hogy az épület a hagyományokat tiszteletbe tartva belesimuljon a környezetbe, de belsőleg mégis otthonos és melegséggel teli legyen. Az épületet magam terveztem és a felújítás minden pillanatában jelen voltam, együtt éltem vele, de élettel mégis a párom szorgossága töltötte meg. A természetes anyagok használata, a terméskő, nád és faszerkezetek ma is élővé teszik a házat, velünk öregszenek és emlékeztetnek a hagyományos építészet csodáira és értékeire.

Ez a magazin az újrahasznosításról is szól. Melyek a kifejezetten redesign megoldások a házban és a kertben? Honnan jöttek a berendezés legszebb autentikus bútorai?

A felújítás során próbáltunk minél több mindent megmenteni a régi épületből. A bontott belső falakból építettük újjá a kerítést, a régi faanyagokat is igyekeztük hasznosítani. Százéves bontott cseréppel fedtük a vendégházat, melynek külsője az Otti Manufaktúra tihanyi stílusú burkolatát kapta. A kerti járdát bazalt kőből raktuk. Értéket nem csak az újból lehet teremteni, a régi anyagok tisztelete legalább olyan fontos egy otthon megteremtésében. A régi bútoraink egy részét piacokon vásároltuk, részben magunk újítottuk fel, de természetesen megférnek az új berendezési tárgyak is az életünkben. Korábbi, komoly bútor-és tárgygyűjteményem egyes darabjai is helyet kaptak a házban, de próbálunk nem felhalmozni, csakis olyan tárgyakhoz és eszközökhöz ragaszkodni, amik a mindennapjaink részét képezik.

Számos kiállításon szerepeltek már fotóid: tihanyi, keszthelyi, balatonszepezdi kulturális helyszíneken és intézményekben. Honnan ered a művészi látásmódod és mit közvetítesz fotóiddal a nézőknek?

A népzene és a néptánc nagy mértékben részese volt az életünknek, vélhetően ennek is köszönhetjük a hagyományos építészet iránti szeretetünket és tiszteletünket. Az évek alatt sok országot jártunk be, sok különös élménnyel gazdagodtunk, megismerve a világ kulturális sokszínűségét. Jómagam a fotózásban találtam meg azt a vágyat, amellyel emberi értékeket szeretnék közvetíteni a világ számára. A portréfotózásban találtam meg mindazt, ami számomra egy kultúra megismerését jelenti. A gyermekek és az idős emberek az a két világ, akik nem akarnak másnak tetszelegni, szemükben az őszinteség és a remény csillogását tudom megmutatni. 2015-ben jelent meg „Gyermeki szemek – portrék a nagyvilágból ” című albumom, de fejben készen áll már egy kiadvány, idős emberek portréival. Kiállítóként a fotóimmal szívesen teszek eleget kulturális meghívásoknak, rendezvényeknek is.

A szabad alkotást a civil munkáddal, az inspirációkat az otthonérzés biztonságával próbálod összeegyeztetni. Miként kapsz ebben megerősítést társadtól, Döniztől?

A hétköznapok rohanásában számomra a fotózás jelenti a lelassulást, az odafigyelést. Bár szeretne az embere minél többet ezzel időzni, sokszor ki kell szakadni a megszokott életvitelből és egy távoli országot, közösségeket felkeresni, nyitottá válni az ottani kultúra megismerésére. Szerencsére ehhez minden támogatást megkapok a családomtól és páromtól. Az ő kreatív oldala a már említett néptánc, melyet máig szenvedéllyel űz, a szebbnél szebb viseletek gyűjtése, gondozása mellett. Keze munkája látszik a házunk otthonos enteriőrjeiben is. Ezért számomra a legfontosabb egy-egy távoli élmény és utazás során, hogy tudjam honnan indultam és, hogy van hova visszatérnem.

A képes riport az AlkotóEnergia online magazinban debütált 2026. márciusában. Kövesd a Vizitkártya tartalmait és gyere a következő otthonsztorira!

 

A megőrzött mesterség

 Az 1896-ban épült felsőörsi kisnemesi kúria három kézműves generációt kiszolgálva, ma két családnak ad otthont. Szőnyi Andrást kályháiról, Eckert Anikót restaurált textíliáiról és bútorairól, Nyakas Krisztiánt egyedi hangszereiről ismeri jól a környék. Felváltva mesélnek szeretett szakmáikról, miközben körbejárjuk a házat és benne a huszadik századot.

A néhai bolthajtásos istállóban egyszerre három műhelyben folyik az alkotómunka. Anikót, a ház asszonyát kérdezem az aktuális projektekről, a vevői visszajelzésekről.

A kézművesség, a kétkezi munka iránti vonzalmamat Édesapámtól örökölhettem, aki országos hírű cserépkályhás mester volt. A munkavégzés nálunk mindenki részéről tetszőleges, minden feladatnak vannak olyan részei, amit mindannyiam ismerünk - kivéve a textilt, mert az a saját területem – így, ha kell, besegítünk egymásnak. A megrendelőkkel minden esetben előre megbeszéljük az elvégzendő feladatokat, majd tartjuk hozzá magunkat. Ha az ügyfél visszatér, vagy másnak is ajánl bennünket, az a legjobb visszajelzés a munkánkról. Jelenleg kisbútorokat és egy szekrény együttest restaurálunk férjemmel. Rám vár még négy olajfestmény a keretével együtt és két darab festett közepű templomi zászló.

Külön történet, ahogy tiétek lett a patinás épület, mely sokat változott az évtizedek alatt. Milyen stílusú bútorok és kályhák között éltek most?  

45 éve lett miénk a ház. A veszprémi Bakonyi Múzeum és Megyei Múzeumi Igazgatóság restaurátor műhelyei költöztek Felsőörsre, ahol 20 évet dolgoztunk. Akkor szerettük meg a települést és lassan megszületett az elhatározás: a munka helyszíne lakóhellyé változott, eleinte a szüleimmel együtt lakva a család bécsi barokk bútorai között. A berendezésünk zöme most is a 19. és 20. század fordulójáról való, ebben érezzük otthon magunkat.

A házban jelenleg három kályha található: egy szép mélyzöld esztergomi csempéből való nagy cserépkályha, ami a szülői lakrészünk helyiségei központi fűtését is működteti, amellett, hogy a konyhánk-nappalink jó melegét biztosítja. A vendégszobánkban áll egy kicsi meisseni cserépkályha. A ház északi, újabban épült részében áll egy minimalista téglakályha, ami hőcserélős-vízbetétes és Krisztián fiunk lakrészének padlófűtését látja el.

Krisztián az iparos család legifjabb generációja. Arról mesél, miként lett hangszerkészítő és mely munkafázisok lettek a specialitásai:

Érettségi után végeztem el a hangszerész képzőt Budapesten, a Kaesz Gyula Faipari Szakiskolában. Választott szakmámban egyesült a zenei iránti elkötelezettség a családi hagyománnyal és a kézügyességgel. Több ütemben, és helyszínen gyakoroltam a szakmámat fő- és mellékállásban az elmúlt közel 35 évben, s így érkeztem meg végül a szülői házba, ahová be is költöztem a családommal. A szüleimmel közös műhelyben 2021-ben kezdtem el dolgozni, elsősorban vonós és pengetős hangszereket javítok. A hangszerkészítés nálam kissé lassabb folyamat. Mivel 20 éves korom óta javarészt műtárgy és hangszer restaurálással foglalkozom, így ez a profil vált a fő tevékenységgé. Nagy számban javítok akusztikus és elektromos gitárokat, valamint a vonós hangszerek közül főleg a hegedűket. Azok a munkafolyamatok a kedvenceim, amelyekben a törött, vagy hiányos fa alkatrészt kell pótolni, javítani. Az ilyen jellegű feladatokat gyakoroltam a legtöbbet a pályafutásom során.

A környék számtalan házában, nyaralójában megtalálhatók a műhelyben restaurált textilek, bútorok és adnak meleget András kályhái. Ő maga is szívesen idézi fel szakmái kezdeteit:

Reneszánsz ember édesapámtól tanultam, hogy annyi szakmát ismerjek meg, amennyit csak tudok és gyakoroljam is, amennyit csak lehet! Restaurátorként aztán lett is módom mindenféle mesterséget elsajátítani. Fa bútor vagy kovácsoltvas zárszerkezet, kárpitozott szék, vagy sárgaréz veretes bőr-paraván, kristálycsillár és vezetékei, lett légyen bármi, mindenféle szakmába bele kell kóstolnunk egy kicsit. Másik felejthetetlen mesterem Koncz Pál volt, a veszprémi múzeum könyv- és papír -restaurátora, tőle tanulhattam meg a könyvkötő mesterséget.

Majd a feleségemmel együtt kaptam egy kályhásmester apóst, aki nemcsak épített, hanem tervezett és gyártott is cserépkályhákat saját kis üzemében. Gyakran adódott, hogy elmentem vele kályhákat rakni, s annyira kitanultam a mesterséget, hogy később már magam egyedül, vagy munkatárssal építettem. Vannak kályháim Finnországban, Ausztriában és Németországban, de legjobban azt szerettem, ha a környékbeli embereknek adhattam meleget és a ropogó tűz békés hangulatát. Sok életre szóló jó kapcsolat és mély barátság született egy-egy kályha építése során. E munkák a mi otthon-érzésünket is erősítik a tájban, ahol élünk.

A riport az AlkotóEnergia online magazinban debütált 2026.februárjában. Kövesd a Vizitkártyát és gyere a következő kalandra!

 

 

 

Az újrakezdés otthona

Egy régi házban teremtett új életet: finom női energiával, művészi érzékenységgel és bátor kísérletezéssel alakítva otthonná a Balaton-parti épületet. Rósa Rita festőművész története a szépségkeresésről és az alkotás öröméről szól.

A Balaton északi partjának patinás településén találtad meg új élettered. Mióta vonz a tópart és miként, milyen állapotban lett tiéd az épület, melyből otthont teremtettél?

Kapcsolatom Balatonkenesével a kikötővel kezdődött, hosszú éveken keresztül egy vitorlás hajó volt a nyári otthonom. Lassan érlelődött a gondolat, hogy elhagyva Budapestet, végleg Balatonkenesére költözzem. Ahogy beléptem, azonnal beleszerettem ebbe a házba. A nagy belmagasság, gyönyörű ajtók és a ház "lelke" nem engedett tovább keresgélni. Sajnos nagyon rossz állapotban volt, sokan javasolták a bontást, de bennem ez fel sem merült.

Ha otthonunk az életmódunkat szolgálja, megérkezik az otthonosság érzése. Nálad mi volt a felújítás folyamata, a téralakítás szempontja?

Hosszú projektnek indult a felújítás, aztán egy magánéleti változás miatt nagyon hamar - a még félkész házba - költöztem be. Vakoltam, burkoltam, festettem, élveztem, ahogy a két kezem munkájával változik át, szépül a ház. Nagy, összefüggő tereket hoztam létre, központban a konyhával, ahol a legtöbb baráti beszélgetés zajlik. Kenese és ez a ház tanította meg, hogy az emberi tényezőtől válik otthonná egy hely. A barátok, akik bármikor beugorhatnak egy kávéra, a lányaim, akik nyaranta hatalmas bulikat tartanak itt, vagy csak a ház előtt elsétáló és néhány kedves szóra megálló keneseiek.

Olvasóink az újrahasznosított, értékmentett megoldások rajongói.  Te milyen technikával őrizted meg a ház régi részleteit és tettél hozzá modern burkolatot?

Ahogy említettem, nagyon tetszettek a ház nyílászárói, a beltéri ajtókat sok helyen a csiszolás utáni, érdekesen kopott állapotában hagytam meg. Az ablakok újak, de régies stílusú fa ablakok. Minden burkolatot cseréltem, de kissé kopottas hatású hidegburkolatokat választottam, amelyek jobban illenek a ház stílusához. A falak sem simára glettelt, fehér falak. Kiváló kísérleti terep volt ez a ház, ahol különféle vakolási, festési technikákat próbáltam ki, dizájnos felületeket hoztam létre. Azóta már több baráti kérésnek tettem eleget és festettem egyedi falfelületeket az ő otthonaikba is.

Házad személyes miliőjét az eklektikus berendezés adja. Honnan származnak a régi és újabb bútordarabok?

Volt néhány régi, örökölt bútorom, amelyek velem költöztek. Egy új barátságnak köszönhetően pedig számos szép régi bútor került hozzám, ezeket újítgattam fel. De nem vagyok híve annak, hogy csak öreg bútorok között éljek. Imádom az új, modern darabokat is, amennyiben a dizájn nem megy a kényelem rovására. A lényeg, hogy a stílusok keverése végül egységet alkosson, olyan hangulatot teremtsen, ahol jó megpihenni és egyszerűen csak "lenni".

Képeidben a megörökölt művészi véna mellett technikai tudás és élettapasztalat sűrűsödik. Milyen utakon jutottál el a festészethez?

Édesapám fényképész volt és nagyon szerette a képzőművészetet. Többször hallottam tőle, hogy még beszélni sem tudtam, de a kárminvörös, enciánkék, türkizzöld és egyéb árnyalatokat hiba nélkül azonosítottam. Nem tudom mennyi volt ebben a szülői túlzás, de az tény, hogy a színek nagyon fontosak számomra. Nem készültem tudatosan arra, hogy hivatásommá váljon a festészet. Színházban, rendező-asszisztensként kezdtem dolgozni, történelem szakos tanárnak tanultam, az üzlet világát is kipróbáltam, foglalkoztam gyermekruha tervezéssel, ékszerkészítéssel, lakberendezéssel. Hosszú utazás volt, rengeteg kitérővel, míg végre megérkeztem a festéshez. Ez adja a legnagyobb örömet, szabadságot és nagy előnye, hogy a képeim önmagukért beszélnek én nyugodtan maradhatok a háttérben.

Változatos témájú és technikájú műveid folyamatos megfigyelést, inspirálódást sejtetnek. Milyen belső értéket tudsz átadni alkotásaiddal a vevőidnek?

A legnagyobb inspiráció maga az élet. Rutinos újrakezdő vagyok, valahogy ezt dobta a sors. Foglalkoztat a múlt-jelen-jövő kapcsolata, nemcsak a személyes múlt, hanem a történelem is. Az emberi kapcsolódások: egymáshoz, a természethez, önmagunkhoz. Festményeim sok rétegből állnak, munkaigényes és részletgazdag képek, az anyagok, amiket használok kiemelkednek a síkból, különleges struktúrát hoznak létre. Igyekszem mindenben meglátni a szépet s, ami energiát adhat. Persze látom én is a zavarodottságot, az értékvesztést a mai világban, de remélem, hogy a festményeim ezen felülemelkedve harmóniát sugároznak. Számomra a természet, a napsütés, egy kedves mosoly tud igazán örömet szerezni, én ezt próbálom továbbadni. Szerencsére sok száz eladott festménnyel a hátam mögött és megszámlálhatatlan szeretetteljes visszajelzést kapva, mára már biztos lehetek benne, hogy ez az én utam.

Alkotóként lételemed a megújulás. Milyen terveket dédelgetsz, mit hoz az idei tél számodra?

Nem tudok leállni, most éppen két új technika is foglalkoztat. Az egyiket a képzőművészetben, a másikat inkább a lakberendezésben szeretném kipróbálni, kísérletezni vele. Annyi kreativitás van az emberekben, nagyon remélem, hogy legalább a művészetben érték marad az ember által, embernek készített, egyedi alkotás! Nem vagyok AI ellenes, de jó lenne néhány területet megtartani magunknak! Ez a tél a "szerelem" projektekről, kísérletezgetésről és a feltöltődésről fog szólni. Jövőre pedig talán sikerül megvalósítanom régóta dédelgetett álmomat és megnyitni saját galériámat a Balatonnál.

Vizitkártya cikkem az Alkotó Energia online magazinban jelent meg 2025 decemberében.

 

 

  

Kegyelmesék a nyóckerben

 Jóízű gasztro-vizit a pesti tetők felett, ahol Semiramis kertjében a házigazda várja vendégeit. Akik a profi séf, Kaldeneker György tálalásában a fél világot bejárhatják anélkül, hogy a kerületből kimozdultak volna.

Művészi szintű vendéglátásra készülhet az, aki a terített asztalodhoz érkezik és megkóstolja ételkölteményeidet. Hogy képzeljük el ezeket az alkalmakat és mi a szakmai előélete a privát séfnek?

Maga a lakásom és főként a terasz – ami egy gondosan ápolt zöldellő tetőkert - alkalmas arra, hogy baráti összejövetelt, társasági eseményt tartsunk ott. Ilyenkor semmiféle hivatalos protokoll nincs, mindenki csak a jókedvét hozza, a többiről én gondoskodom. Általában kerül a sütőbe egy egész lazac, leveles tésztába burkolva, vagy kacsa zsályával, naranccsal sütve, mellé rengetegféle könnyű, színes körettel. A desszert mindig házias sütemény: egy-egy gyümölcsös pite, ami épp szezonális. A lakomát olykor élőzene kíséri, a szomszéd tűzfalra vetített képekkel, filmekkel. Részemről a minőség pont ugyanolyan, mint amikor 900 főnek tálaltam a kanadai nagykövetség séfjeként. Tíz inspiráló évig tartott ez az öt nagykövetet kiszolgáló időszak, melyben sokat tanultam a diplomatáktól. Akik a világ minden táján éltek, hazahozva olyan recepteket, amiket megmutattak nekem: így tanultam meg többek közt az indiai és kanadai ételeket, vagy a pestót, a csatnit, illetve a gluténmentes ízeket, amiről még nem is hallottunk itthon. Nagyon bizalmi állás volt ez, mert inkább családtagnak, mint alkalmazottnak számítottam.

Húsz éve lakott otthonod lelke a hatalmas terasz, amibe egykor beleszerettél. Mi volt az enteriőrök kialakításának koncepciója és hogy szolgálja életmódodat?

A még szerkezetkész lakást egy barátom mutatta meg s, bár nem akartam költözni, de a 70 m2-es tetőterasz megragadott, ahogy a VIII. kerület nyüzsgő élete, jó lokációja is. Az enteriőrök kialakításánál fontos volt a napfényes konyha és nappali tere, a kisebb privát tér mellett. Akkoriban sok gasztronómiai filmet forgattunk több televízióknak, - ezek ma a youtube csatornámon láthatók - így a nyári forgatások szép díszlete volt a városi tetőkert. Melyet nyaranta napi kétszer kell locsolni, heti egyszer tápsózni, olykor átültetni, metszeni, azaz folyamatosan gondozni, hogy szép legyen. A kert flórájának természetes tónusait – zöldet, narancsot, földszíneket - választottam az enteriőrökhöz is. Az óriási Vasarely festmény reprója – melyet egy bútorlapra kasíroztam – végig kísérte költözéseimet, ahogy több személyes tárgyam is.

Számos ötletes, kifejezetten újrahasznosított tárgy, sőt burkolat díszíti a lakásod. Mit jelent számodra az értékmentés és az otthon-érzés?

Ha az ember maga alakítja ki az otthonát, akkor legfőbb szempont, hogy jól érezze magát benne. Olyan bútorokat, személyes tárgyakat választ bele, amik érzelmileg hozzá tartoznak, feltöltik és pihentetik egyszerre. A nappali és a hálószoba fal-burkolatának kialakítása is olyan használt faládákból, faeszközökből készült, amik elkísérték az életemet. Köztük az anyukám fásládája, ami gyermekkorunktól megőrzött, majd a sufniból előkerült emlék. Szétszedve beleépült a faburkolatba, ahogy a Jamie Olivertől kapott kerek vágódeszka a sok különleges borosládával együtt. A ládák síkját kovácsolt evőeszközök, régi pénzérmék, különböző vas relikviák díszítik, amiket évtizedek alatt vásárokon, kiállításon szereztem a világ több táján.

Mi inspirálta saját márkád, a Lekvárosház létrejöttét és miként születnek az új ízkombinációk? Miből válasszunk a közelgő ünnepekre?

Ha az ember egy ideig ebben a szakmában van privát séfként, akkor egy idő után abba kell hagyni, mert nagyon kimeríti az embert. Így jött a saját lekvárkészítés ötlete, mert ezeket mindig használtam a munkáim során, nagy sikerrel. A mindennapi főzést könnyen átváltottam a lekvárok készítésére, melyben ugyanúgy lehet alkotni, villantani, kihívások vannak benne. Tehát ugyanúgy kielégíti a kreatív vágyamat, csak sokkal stresszmentesebb környezetben és körülmények között.

Új ízkombinációim kíváncsi, újító személyiségemből fakadnak. Ha meglátok egy gyümölcsöt és egy fűszert, már tudom, hogy jól fognak együtt működni. Kimegyek akár egy külföldi piacra, ahol olyan gyümölcsök tárulnak elém, amiket életemben nem láttam és máris beindul az újító fantáziám.

Amivel karácsonyra készültünk, az a gyömbéres narancslekvár, vagy a pezsgős őszibarack íz, elegáns formatervezett üvegekbe töltve. De gondolunk az ünnepi lakoma mellé kínált hagymalekvárra, vagy gyömbéres-chilis paprika ízre. Sokak kedvence a „Kegyelmesék” termékcsalád, mely a vendégeimre utal viccesen: szeretik a hasukat, szeretnek utazni, így lett egy sikeres brand belőlük. Boldog ünnepeket és kreatív otthoni főzést kívánok velük!

Vizitkártya cikkem a 2025-ös MVM-Alkotó energia online magazinban jelent meg.  

 

Angyalok és építészet - Makovecz Imre 90 kiállítás a Műcsarnokban

 A Hősök terén szelfiző turisták hiába keresik az 1900-ban párizsi világkiállítás nagydíjával elismert Gábriel arkangyal szobrát - a korinthoszi talapzat üresen áll. Az angyalok most a Műcsarnokban vannak… A megnyitót követő sajtóeseményen és nyitó kurátori tárlatvezetésen jártam.

Jonathan Glancey kurátor és a Makovecz Alapítvány immerzív, a „Makovecz univerzumot” bemutató kiállítást álmodtak meg az erdő hangjaival, madarak csivitelésével, fényhatásokkal, audiovizuális tartalmakkal. A természetből átkerülünk az épített formák világába, madártávlatból láthatjuk Makovecz angyal formájú templomtornyait, a Feltámadás templom padsoraiban ülhetünk, üvegpadlóján át leláthatunk a gyökereinkig, ég és föld között lebeghetünk imádkozás közben, míg a pilléreknél különböző szinteken angyalok állnak.

November 20-án, a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész születésének 90. évfordulóján a miniszterelnök méltató beszédével nyílt meg ez a nagyszabású kiállítás a Műcsarnokban .  Aki a rendszerváltás utáni Makovecz Imréről így fogalmazott: "Aligha gondolta, hogy hibátlan világ lesz – ha egyáltalán van ilyen –, de tudta, hogy vége a bedeszkázott égbolt korszakának."

A Makovecz Imre tervei alapján épült magyar pavilon csodájára járt a világ 1992-ben a sevillai világkiállításon, mely meghozta számára a nemzetközi hírnevet. Többek között ennek a terveit is megtalálják a kiállítás anyagában, melyet a Makovecz Imre Alapítvány több mint egy évtizeden keresztül rendszerezett és bízvást állíthatjuk, hogy a kiállítás bármely nagy európai múzeumban megállná a helyét, a magyar építészetnek méltó „utazó nagykövete” lehetne.

A Feltámadás templom makettje, belső tere a kiállítás központi eleme, ahogy Makovecz íróasztala is a tárlat része, amibe szívünk szerint belenéznénk, hogy milyen nemzeti örökség lehet még benne. Jonathan Glancey elmondta, hogy a pályázatnyertes Feltámadás templom, a Makovecz életmű ékköve Imre életében sajnos nem épülhetett már meg, a tervei az íróasztal-fiókban maradtak. A kérdésre, hogy megvalósulhat-e Makovecz utolsó monumentális terve, a miniszterelnök úr nem tudott biztató választ adni, de talán - ha már nincs bedeszkázva az égbolt - reményeink szerint az a fiók sem lett bedeszkázva. Kormányhatározat alapján eddig közel húsz Makovecz-épület újult meg, további költségvetési forrásból több, mint tíz új épülettervének megépítésére is lehetőség nyílik.

Jonathan Glancey az Architectural Review munkatársaként elsőként publikált a keleti blokkon túl Makovecz épületlényeiről, a szerves építészet magyarországi iskolateremtőjéről.

Negyven éve ismerte meg Makovecz Imrét, aki akkoriban a Pilisi Parkerdőgazdaság főépítésze volt.

Glancey mosolyogva mesélte, hogy az Imrétől kapott, Magyarországról hozott makkokból kinőtt fái akkor lesznek terebélyesek, amikor ő már hosszú ideje nem lesz de, ahogy idézte: „Isten megvár!”.

Utalva ezzel Antoni Gaudí Sagrada Familia építésének kezdeti szakaszában szállóigévé vált mondatára: „Mi cliente no tiene prisa”: Az ügyfelem nem siet – Az ügyfél az Isten.

Glancey reményét fejezte ki, hogy Magyarország idővel megépíti a Sagrada Familia-val vetekedő Feltámadás templomot, mely a nemzetközi építész szakma megítélése szerint annyit adhatna kulturálisan és turisztikailag Budapestnek, mint a Sagrada Familia Barcelonának.

A Műcsarnokban kinőtt erdőben a tárlat él, és lélegzik. Erdei friss levegőt lélegezhetünk be, miközben a Makovecz által ültetett fák között járunk, faleveleket csodálhatunk, melyekről annyit elárulhatunk, hogy minden terv egy falevél, minden fa egy-egy fejezet az életműből. Az az érzésünk alaptalan, hogy a Feltámadás templom terve egy földön heverő falevél is lehet, és bármikor jöhet valaki egy lombszívóval. Énekesmadarak kapják fel a csendet, és repülnek vele szabadon az égig - a deszkáknak nyoma sincs. Makovecz Imre által álmodott univerzumban lépkedünk, helyet foglalhatunk a Feltámadás templom padsoraiban egészen 2026.02.01-ig. A szentmisére ugyan még várni kell… E vers viszont ide kívánkozik:

"Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?"  (Nemes Nagy Ágnes – Istenről)

infók a tárlatról: www.mucsarnok.hu