A restaurátor végzettségű foteldoktor egy romantikus szigeten él, szobrokat rejtő ősfás kertjében. Háza egyszerre otthonos és rendhagyó csakúgy, mint vagány bútorai, melyeket avitt darabokból álmodik újjá. Mihály Bernadett, a FotelOm műhely arca látta vendégül a vizitkártyát.
Egy dunai szigeten élni paradicsomi állapot, de komoly logisztikát is igénylő életmód. Mikor találtatok rá jelenlegi otthonotokra és mi tetszett meg Szigetmonostorban?
A Képzőművészeti Egyetem utolsó évében eldöntöttük férjemmel, hogy vége az albérletes időszaknak. Mindig fontos volt számunkra a természet, így Budapest környékén kezdtünk bolyongani a kis Trabantunkkal. Olyan otthonnak való helyet kerestünk, ahol műtermet is ki lehet alakítani és ahonnan a nagyváros sincs messze. Így sikerült rábukkanni 1992 telén a Szentendrei-szigeten egy kis házra, ami szerelem volt első látásra. Eleinte úgy éreztük, mintha egy nyaralóhelyen laknánk, de több évtized távlatából megtanultuk reálisan látni ezt a helyet: a tömegközlekedés hiányát, az állandó kompozást, a Duna vízszintjének változását. Kiköltözésünk után a barátok eleinte látogatóba jöttek, majd többen itt ragadtak, mert megfogta őket a hely varázsa. Egy fantasztikus, egymást segítő szellemi-, művészeti-, spirituális közösség alakult ki, ami részben még most is működik.
Lassan, hosszú
évek alatt tudtuk csak újítgatni a házat, ahogy a pénztárcánk engedte. Eleinte
egy szobában laktunk gyerekünkkel hárman, a nagyszülőktől örökölt és az
általunk gyártott bútorok közt. Sokszor azt vettük észre, hogy nem is baj, ha
nem volt pénz egy-egy ötletre, mert kis idővel már egy még jobb elrendezést
gondoltunk ki. Szerencsések vagyunk, mert meg tudjuk tervezni mi a jó nekünk és
sok dolgot el is tudunk készíteni mi, magunk. A lakásban sok a párom által
készített lakberendezési elem: ilyen a konyhasziget fölötti elszívó és az
előszobaszekrénybe beépített oszlop, ami egy pályázatra készült makett része. Vagy
a fürdőszoba kialakítása és a kicsi télikertből átalakított játszószoba, ami
idővel szülői hálóvá alakult. A házunknak nincsenek alapjai - mint itt a régiek
közül egynek sem – de a klíma szempontjából mégis zseniális az „egy sor tégla,
egy sor vályog” technikának köszönhetően.
A
foteljeim nem illenek mindenkihez. Az a tapasztalatom, hogy csak színes, egyedi
ötletekre nyitott egyéniségeknek valók. Azoknak, akik meg akarnak őrizni
valamit a régi világból: a nagymamánál, nagypapánál töltött hangulatból, ugyanakkor
hozzá szeretnék adni a saját maguk stílusát, ízlését is. Illetve azoknak, akik
nem egy sorozatgyártott bútordarabra vágynak, hanem valami olyasmire, aminek a
tervezésében ők maguk is részt vehetnek, ami megalkuvás nélkül a sajátjuk. Az
eddigi munkáim igazán különleges emberekhez kerültek, legtöbbjükkel ma is
tartjuk a kapcsolatot. Örülök, hogy megismerhettem őket és álomfoteljeim
otthonra találtak náluk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése