Színekre nyitva

Vendégségben a házban, ahol antik bútorok és nomád szőttesek látványa keveredik a festett marhabőrök és túlérett birsalmák illatával. S, ahol Krieser Erika bőrműves műhelyében távoli kultúrák és modern funkciók tömörülnek táska formájú műalkotásokban.

-Hat éve éltek ebben a modern házban, a főváros zöldövezetében. Miként nyerte el jelenlegi arcát az épület?

-Környékünk egy folyton változó festmény, így nem is volt kérdés, hogy új házunkat is itt találjuk meg, ahol nagy sétákat tettünk párommal. Bár a megvásárol rózsaszín retró ház elsőre ijesztőnek tűnt, de alapos átépítés-felújítás után, saját ízlésünkre formálva tervezőnk segítségével új arculatot kapott. Ez a bátorság leginkább Laci érdeme, akinek racionális műszaki gondolkodása kiváló térlátással párosult, így meglátta a lehetőséget az akkor még fele akkora épületben. A bővítés és teljes gépészeti megújulás mellett a nagy üvegfalakkal szinte kitártuk a házat a kert, a rét felé, így valóban természet-közelivé vált az életmódunk is. 

  -Otthonod enteriőrjeit a keleti kilimekből, az antik és egzotikus bútorokból és műalkotásokból álló sajátos hangulat jellemzi. Hogy állt össze ez a személyes stílus?

Régi, míves bútoraink nagyrészt családi örökségek, vagy vásárolt darabok. Ugyanolyan jól illenek nagy szerelmeim, a kilimek mellé, mint az egyedi modern konyhabútorunk, vagy a tömörfa egzotikus darabjaink, melyek utazásainkat idézik. Szeretem a ház földszintjének tágas tereit, melyben a bútorcsoportok képeznek funkcionális vagy tértagoló szigeteket. Ugyanakkor fent az emeleten a jól szeparált háló, gardrób, műhely, dolgozószoba szolgálja a nyugalmas családi életet.

 -Hogy él egy alkotó emberrel a civil párja? Milyen segítséget jelent Ő a műhelymunkád mellett?

Mérnök ember létére hasonlóan kreatív észjárásúnak tartom a párom, mint saját művészi gondolkodásom. Gyakori, hogy jóval előbb látja a megoldást egy gyakorlati kérdésre, egy alkotói feladatra, mint én. Stabil hátországot biztosít otthoni műhelymunkám köré, miközben bíztat, inspirál, erősít megérzéseimben. Nélküle a szép otthonunk és az „Etnomád korszakom” sem létezne ebben a formában. 

 

-Milyen alkotói utat jártál be, honnan ered kreativitásod, a bőrökkel történő foglalkozás?

 A bőrdíszműves mesterség elsajátítása után évtizedekig készítettem saját tervezésű cipőket, majd táskákat, melyet a kereskedelemben is elérhetők voltak. Saját műhelymunkám mellett közel húsz évig tanítottam a szakma fortélyait a mesterségek iskolájában, miközben két gyerek édesanyja lettem, akik ma már felnőttek. A magyar népművészet mellett mindig is izgatott más népek tárgykultúrája, az etno-stílus. A bőr, mint természetes anyag, kimeríthetetlen forrás és kísérleti terep számomra, sosem fogom megunni a vele való foglalatosságot. 

-Hogy emlékszel a szőttessel kombinált bőrtáskák, az Etnomádkézműves márka születésére? Mi a munkamegosztásod az alkotótársaddal?

Épp egy alkotói válsággal terhelt időszakomban nyitottam be kedvenc üzletembe, a Kilimbe. Ott, a tarka szőnyegek között találkoztam későbbi alkotótársammal, Raab Rózsával, aki színes gobelin-szőtteseivel kitárta az alkotás új lehetőségeit számomra. Szinte azonnal elkezdtük a közös munkát. Innentől bőrmunkáimban is megérkeztek a színek, követve Róza csodás szövéseit, az ősi nomád kultúrák mintáit, tónusait. A hagyományos kézműves technikák mellett igyekszünk alkalmazni az aktuális divattrendeket, a kényelmi funkciókat is, hiszen vásárlóink – korosztálytól függetlenül – mai, modern, igényes nők. Akiknek fontos, hogy öltözékük, sőt saját maguk is harmóniában legyen egyedi táskáik, kiegészítőik stílusával."

Vizitkártya riportom a SzépLak 2O19/2O2O. téli lapszámában jelent meg. Kövesd a Vizitkártya oldalt, hogy ne maradj le a következő otthonkalandról.

      

Vastraverz a galérián

Talán nincs is az országban olyan gyerek – és a hozzá tartozó felnőtt populáció – aki már ne találkozott volna azzal a színes Manóvilággal, amit Bubutimár Éva keramikus álmodott meg sok évvel ezelőtt. Egy erdei fantáziabirodalmat bemutató, de igen csak valós történetekkel és állatszereplőkkel játszódó mesefolyam nyaranta a Kapolcsi Művészetek Völgyében elevenedik meg egy egész parasztudvart betöltve. 

A bájos kerámia figurák kalandjai három mesekönyvet is megtöltöttek már és idén tavasztól a Fővárosi Állatkertben is elfoglalják állandó lakhelyüket. A barátságos  „Alkotó Manóműhely” mesekuckó berendezése a művésznőre és lelkes csapatára vár, akik évek alatt már enteriőrtervezői szintre emelték ezt a bohém, eklektikus, stílusok közé nem sorolható műfajt. Saját, vidéki házuk mellett Bubu vezetésével már több lakást is kialakított a baráti közösség: iparművészekből avanzsált díszítőfestők, épületszobrászok, vas-és faművesek, ezermesterek, akik munkáját Endre, a férj koordinálja. (A lakásbemutatókat ITT és ITT találjátok a blogon.)

Így ehhez, a hatalmas belmagasságú, egykor műteremnek vásárolt belvárosi ingatlanhoz már rutinos kézzel nyúltak, a rémségesen lepusztult állapot dacára. A felújítás első lépéseként a pinceboltozatig visszabontották a földszinti lakás padlózatát, hogy a vizes salak helyére több rétegnyi szigetelést tölthessenek, majd az energiatakarékos új gépészet- klíma- és villanyhálózat kiépítése következett.

A csekély alapterület és a felfelé terjeszkedés lehetősége beindította a csapatfantáziát: legyen kétszintes, belső galériás a tér, a padlóról felfelé törő tartóoszlopokkal… csakúgy, mint meséikben a víz alól az égbe nyúló növényvilág! A formabontó ötlethez kiváló kelléknek bizonyultak azok az antik faoszlopok, melyek egy néhai parasztház tornácából származtak.

Illetve egy, átmenetileg a vastelepet is megjárt, majd újra előkerült csodás kandeláber, melyet a család egy szobrásztól kapott baráti szívességként. A lakás színeit azok a hatalmas kiállítási installációs táblák ihlették, melyek maguk is helyet kaptak a főfalon, Hegybíró Dani díszletfestő jóvoltából. A rajtuk ábrázolt vízi-világ zöld és kék tónusai vonulnak végig az egyedi bútorok, az izgalmas falsíkok és ajtóívek felületén, sőt a lakástextileken is. A lakás optikai középpontján kanyargó, majd a lámpavasban végződő csigalépcső a mennyezeti gipszstukkót célozza meg, miközben a faszerkezetű galéria tartóelemeként funkcionál. 

De a teret kettéosztó domináns tengely az emeleti szobák elrendezését és íves ikerajtók szimmetriáját is meghatározza. A helyiségek berendezésében számtalan „szépséges haszontalanság” is beépítésre került, melyeket vidéki lomtalanításból és épületbontásból gyűjtögetett a család. Ilyenek a téglából rakott konyha felső szekrénykéi és a fürdőszoba tükrös tékája, melyek felújított, átfestett régi ablaktokokból születtek, vagy a feketére mázolt öreg tálaló, ami az előszobában landolt.

Az egy évnyi megfeszített munkával elkészült lakás egyenlőre a Nógrádban élő művészcsalád második otthona, mely kamasz gyermekeiknek és alkotótársaiknak is átmeneti szállást nyúlj a fővárosban. De Bubu, az ötletgyáros keramikus legfőbb vágya szerint hamarosan egy közösségi- és alkotóműhely költözik a színes falak közé, amúgy Manóvilág-módra.

Lakásbemutató írásom a SzépLak magazin tavaszi lapszámában jelent meg, nyomtatásban. Ha csatlakozol a Vizitkártya közösséghez, máris jöhetsz velünk a következő lakáskalandra!

Virágok, selyemszálon

„Erőből nem lehet festeni!”-  summázza saját művészetét vendéglátónk, Rácz Zita öt gyermekes édesanya és selyemre festő alkotóművész, miközben térdig gázolunk a pipacsmezőben a csöppnyi műhelyszoba közepén…  A szarkalábak már a bőröndben állnak, a kankalinok szirmain szárad a festék, de a napraforgók sárgája épp most cseppen a kifeszített hernyóselyemre.  

Majd az egész virágözön gondosan keretbe foglalva, paszpartuzva, színes selyemképek formájában elindul a Balaton-felvidék kézműves piacaira, ahol magával a festőnővel is találkozhat az érdeklődő. Mert Zitának két helyszínen két élete van. 

Tavasztól őszig a világtól távol eső vidéki házikóban lakik, ahol még a mobilnet is akadozik, de cserébe látni az egész Balatont és kőhajtásnyira van az erdő, a nagy lélektisztító séták terepe. Ahol a terasz deszkáin térdepelve festi legszebb képeit naphosszat, majd hétvégenként irány a nagy találkozások helyszíne: a salföldi pajta galéria, a tihanyi révnél megépült hangulatos Artplacc, vagy a már kultikus káptalantóti Liliomkert piac, ahol a gerendákból ácsolt saját lugas-galériában várja visszatérő vásárlóit. képre…

Az Indiából, vagy Kínából származó, keretre felfeszített hófehér hernyóselyem felületén gyorsan szétszaladnak, majd felszáradnak a vizes festékcseppek. De a tarka mintákban benne vannak Zita gyerekkorának első rajzai, a szépen kézimunkázó nagymama és a remekül rajzoló édesanya hagyatéka… a gyógypedagógia szakon megtanult végtelen türelem és a négy csemetével való nehéz újrakezdés… az újra megtalált szerelem és az ötödik ajándék-gyerek… az indiai utazások élménye és a támogató társ minden szeretete. De ott buzog a művekben a női felmenők teremtő energiája, mely szinte kézzel fogható a szentendrei ház enteriőrjeiben is. 

Ősztől tavaszig itt, a hegy lábánál van a családi otthon, melyben egy fedél alatt, de kényelmes életterekben él felnőtt és gyerek, egyetemista és óvodás. A nagyszülők antik bútorain keleti textíliák pihennek, télidőben cserépkályha duruzsol, s az ódon kristálycsillár alatt dédmama százéves zongoráján már a harmadik generáció játszik. A megnyugtató folytonosságban állandósul az értékrend, mely a gyerekek kreativitásában él tovább. 

A házhoz hozzátoldott műhely édesanyjuk, Zita birodalma, aki az IKON csoport, azaz a Szentendrei Szépművészeti Egyesület oszlopos tagja. Aki a csoportos és önálló kiállítások, a piacozás, a gyereknevelés és a háztartás mellett folyton az új utakat keresi munkáiban. Most épp kerámia testű festett selyem lámpabúrák lepik el az asztalt, vásárlói megrendelésre. Belülről világítva körbefut rajtuk a tarka világ, ahogy azt egy érzékeny nő textilre álmodta. Mert selyemszálon függő virágok vagyunk mi is, mindnyájan...

Nyár végi vizitkártya cikkem az augusztusi Széplak magazinban. Ha tetszett, oszd meg a hírt és csatlakozz a vizitkártya facebook közösséghez. Friss hírekeinket akkor látod, ha a beállításoknál az "értesítést kérek" funkciót választod.