Az anyag, mint kihívás

 Sokoldalú vendéglátónk igazi redesign szemléletű művész. Alkotásait és használati tárgyait olyan természetes, újrahasznosuló anyagokból tervezi, melyek nem terhelik feleslegesen a bolygót, másokat is kreativitásra sarkallnak és ezt a szemléletet erősítik a befogadó fogyasztókban.  Várszegi Kata textil-designerrel az otthonában, egy újjáélesztett bauhaus házban beszélgettem.

Honnan ered a művészi véna, melyet megörököltél, tovább fejlesztettél és ma is tökéletesítesz?

Édesapám a Vígszínház hangmérnöke volt, rendkívül kifinomult ízléssel rendelkezett. Anyai ágon a nagyanyám mesterszabó, de a női felmenőim szinte mind gyönyörűen kézimunkáztak. Soha nem is volt kérdés, hogy milyen pályát választok. Vayer Tamás díszlettervező asszisztensenként kezdtem a művészi tanulmányaimat. Rengeteg tanulásban és tapasztalásban volt részem az életemnek abban az időszakában, színház, vizualitás és az élet más területein is. A MOME textiltervező szakán ugyanúgy otthon éreztem magam, mint külföldi ösztöndíjasként. Az önálló alkotói munka aztán egy folyamatos önfejlesztő tanulással egyenlő, ma már mindenkiben látom a tanítót és még mindig diák vagyok. Hiszem, hogy mindenkinek saját magát kell ki- és összeforrasztania.

Mit jelent neked a szabad alkotás, a tanítás, vagy épp a megrendelésekhez való alkalmazkodás?

Olyan tárgyakat tervezek, amik az általam képviselt értékrendet tükrözik. Ha valaki ehhez tud kapcsolódni, szívesen viseli az általam készített ékszereket, táskákat, jelmezeket. Vallom, hogy egy ismert anyag is lehet kihívás, ha más „kontextusba” kerül. A színházi munkáim is izgalmasak és mindig nagy örömmel veszek részt bennük. Elkötelezett vagyok a művészetre való nevelés tekintetében is, nagyon szeretek tanítani. Azt hiszem ebben élem ki igazán a társadalmi felelősségvállalásomat. Legyen az alkotói, vagy tanítói szerepkör, mindkettőn keresztül nagyszerűen lehet kapcsolódni egymáshoz és azt hiszem, ez nagyon fontos szempont.

Melyek a legutóbbi művészeti projektek, amiben aktív szerepet vállaltál?

Alkotóként idén részt vettem a „Startvonal” csoportos képzőművészeti tárlaton, a Bondoró fesztivál kézművesei között, valamint a „Tájtéka” Balatonfelvidéket fejlesztő programjában, nyitott műtermeként. Szeptember végén egy Balatonalmádi történelmi séta keretében hozzám, a „Gombolygató Kert” nevű kreatív térbe is betérhettek a látogatók. A műtermem tavasztól- őszig kis létszámú alkotói workshopokkal várja a látogatókat. Művészi arculatomhoz tartozóan egész évben jógát is tanítok, sőt szeptembertől drámapedagógiát is tanulok.

Mikor találtál rá jelenlegi otthonodra és miért pont Balatonalmádi, ahol élsz?

Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy a budapesti nyüzsgést magam mögött hagyva a Balaton partra költözzem. 2016-ban vásároltam a házat, azóta is ez az otthonunk, hisz nagyon inspirálónak érzem ezt csodás környezetet. Az 1967-ben épült, stílusát tekintve magyarországi késő modern Bauhaus épület nyaralónak épült. Az öreghegy lábánál egy szűk kis utcában a kert végében az erdővel azonnal elvarázsolt. A költözés évében készítettem is egy ruhakollekciót egyedi szitázott mintákkal, ami a tóparti élet szépségét hirdette. A családom egyik része a Balaton felvidékről, a másik fele Zala megyéből származik, így itt Balatonalmádiban fonódtak össze a családi szálak, ahol a gyerekkorom nagy részét is töltöttem.

Mi volt az épület felújításának folyamata és mit jelent számodra az otthonod?

A ház rémes állapotban volt: az eldeformálódott nyílászárók, a hiányos parketta, az omladozó falak elkeserítő látványt nyújtottak… Mégis úgy éreztem, ez a mi házunk és belevágtam a projektbe. A belső terek tagolását, a ház kert felőli újjáépítését én tervezetem, sőt a kivitelezésnek egy részében örömmel kivettem a részem.  A tereprendezés és a hátsó kert támfallal történő szintezése volt a legutóbbi és egyben legnehezebb vállalásom. A stílusában megújult házban kifejeződik az alkotói arculatom, itt van a műtermem is. Kényelmes és harmonikus otthont jelent a családomnak, két gyermekemnek. A házzal együtt én is alakultam, változtam: a kívülről áradó nyugalom fokozatosan belsővé vált!

A cikk az Alkotó Energia online magazinban jelent meg 2023 októberében. Kövesd a Vizitkártya felületeit, hogy ne maradj le a következő otthonsztoriról!

Ház a tónál

 A család harmadik generációját szolgálja ki az öreg épület, mely különleges organikus tereivel és ősfás kertjével a Balaton partjától egy sétányira található. Állagát és megannyi emlékét most a festőművész unoka őrzi, aki képzőművész párjával folyamatos inspirációt talál ebben a nem mindennapi környezetben. Péterfy Ábel és Verebics Ági kortárs művészek otthonában vizitáltam.

-„Ez a néhai kis nyaraló valóban az emlékek háza! Erdélyi származású nagyszüleim építették a hatvanas évek elején, amikor még utcák sem voltak a környéken és a falu e mocsaras részét „kenderáztató” néven említették …”- mesél a kezdetekről Ábel, miközben a míves székelykapun át a ligetes kertbe lépünk, meseszerű festett-faragott kecskék, birkák és vöröskő szobrok közé. Az alkotások már a család neves művészeinek, Péterfy Gizella és Kő Pálnak a keze munkái, de unokaöccsük, Ábel plasztikáit, faragásait is rejti az árnyas kert. A legjobb kezekbe került személyében a ház, hisz évek óta hihetetlen szorgalommal építi, bővíti és renoválja az egykor kalákában épült örökséget, mely a mai napig a nagycsalád nyári találkozóhelyéül is szolgál. 

Építészi tanulmányai és művészi látásmódja egyaránt visszaköszön az enteriőrökön, a házhoz épített fedett teraszokon és saját műtermének hangulatán. Mindkettő valódi redizájn alkotás, régi ajtók, ablakok, deszkák felhasználásával, festésével, végtelen fantáziával átlényegítve azokat. Ahogy a belső terek rusztikus bútorai is egyedi alkotások, némelyikük az ősök keze munkái, mások piacokról vadászott, felújított darabok. Jól illenek hozzájuk az élénk keleti textíliák és az egzotikus utazásokról hazahozott emléktárgyak.

-„Valójában körbeépítettem a meglévő épületet, mintha egy szoknyát illesztenék rá, így nem csak a lakóterek bővültek, de a komfortosításra is sort keríthettem. Idén a tető teljes cseréje következik!” – mesél terveiről és az eddigi munkákról, melynek kezdete az egyetemi tanulmányai idején datálódott, amikor állandó lakóhelyként kezdett tekinteni a helyre. Ekkor, frissen végzett művészévei elején fordult a folytonos állagmegőrzés egy négyévszakos otthon kialakításába: szigeteléssel, fűtéssel, vízelvezetéssel. Az összes szakipari munka - minimális külső segítség mellett - szintén Ábel keze munkája. Aki emellett unokatestvére, Kő Boldizsár képzőművész bájos mesejátszótereinek famunkáiban is aktív szerepet vállal. 

Vízközeli életmódját, szörfös szenvedélyét jelenlegi művészete is tükrözi, képeihez a Balaton megunhatatlan szépsége adja az ihletet. Festményei a kékek és zöldek megannyi tónusát, a tó és az ég színe változását ábrázolják, melyet a vitorlások színfoltjai, vagy a vízben fürdőző emberek foltjai tarkítják. Festményei évek óta a nyári aukciók állandó szereplőivé és a rangos vitorlásversenyek vizuális szimbólumává váltak. A téli visszavonult alkotómunka termését a nyári tárlatokon láthatja a közönség, idén Veszprémben csoportos tárlata, az ábrahámhegyi Bernáth Aurél galériában pedig egyéni kiállítása látogatható szeptember közepéig.

Míg Ábel nem szívesen mozdul ki a tóparti idillből, párja, Ágnes gyakran ingázik fővárosi műterme és a vidéki otthonuk között. Bevallása szerint nem csak pihenésre, de festményeihez és freak-tárgyaihoz történő ötletgyűjtésre is tökéletesen alkalmas ez a táj.

-„Gyakran festek a saját fotók alapján, ilyenkor a rengeteg felvételből választom ki olajképeim témáját…”- vallja a művésznő, aki számos szakmai elismerés mellett a 2022-es „Fine Arts Hungary : Az év műtárgya” alkotói díj nyertese. 

Igazi kísérletező alkat, aki szerint a vásznon nem lehet hazudni, ezért képeit – legyenek azok saját testképek, trauma-lenyomatok, vagy meghökkentő ember- állat portrék - leginkább őszintének, a minket körülvevő kifordult világ reflexióinak tartja. Ebből a zaklatott külvilágból, a zajos nagyvárosi létből a kis vidéki házba megtérve őt magát is teljesen kikapcsolja egy-egy hajnali veszprémi bolhapiacozás, a vízparti hétköznapok apró csodái, vagy a kertben érő zöldségek-gyümölcsök zamata. Feltöltő forrásként szolgálva mindkettőjük művészetéhez.

2023. szeptemberi Vizitkártya cikkem az Alkotó Energia online magazinban jelent meg.

 

Kisgörbői iskolapélda

 Kalandos történet, ha régi otthonától csak egy kőhajtásnyira költözik az ember, de egész addigi élete megpezsdül, új impulzusok érik, régi tervei szárba szökkennek és a látványos értékmentésből a család mellett egy egész faluközösség profitál. Vendéglátóink rendhagyó otthon-sztorija következik, háttérben a zalai tájjal.

„-Számunkra az jelenti az értéket, ami gyermekeink, a következő generációk részére megörökölhető! Legyen az bútor, ház, vállalkozás és családi élet…”- hangzott házigazdáink összegzése abban a cikkben, ami magazinunk 2018-as dupla nyári számában jelentmeg portájukról!  Viktória és Gábor frissen elkészült vidéki otthonát és a százhúsz éves kisnemesi kúriában berendezett bútorfestő vállalkozását körüljárva, Gábor asztalosműhelyébe a romosan érkező és felújítva távozó bútorokat megcsodálva, a három gyermekes házaspár energiáitól feltöltődve vettünk búcsút akkor a zalai helyszíntől. Így nem csoda, hogy amikor az új házuk elkészültéről hallottunk, ismét Kisgörbőre vezetett nyári háznézőnk…

                                
   

„-Hetedik évünket tapossuk a faluban, négy évet laktunk előző, amúgy szinte szomszédos házunkban és voltaképpen a felnövekvő gyermekeink külön intim világa miatt kezdtünk bele az új építésébe. Na, meg persze szeretünk is újat építeni, talán valami függőség ez nálunk...”- mesél Viktória, amikor benyitunk az egykori iskolaépületbe, ahová nagy merészen beleálmodták új, kétgenerációs lakásunkat. Az évtizedek óta üresen álló ingatlan eredetileg két nagy tanteremből, közte egy vizesblokkból és egy kertre néző tanári szobából állt. Az egyik tanterem lett a gyerekek birodalma, a tágas, közös nappaliból nyíló szeparált szobákkal. A régi vizesblokkból készült a fürdőszoba, melyből kettő is található az öt családtag számára. A másik tanterem helyén a nappali-konyha-étkező impozáns, egybenyitott tere született meg, mely a családi együttlétek többfunkciós helyszíne, s ahol csak az egyes bútordarabok jelentik a tértagoló elemeket.  

A kertbe nyúló épület utolsó, kissé szeparált traktusában található egykori tanári szobából szülői háló lett, melyből csak egy lépés az ősfás liget, a kültéri szauna, a merülő medence és a kerti kiülő. Itt beszélgetünk a felújítás mikéntjéről az asztalosműhelyét időközben polgármesteri hivatásra váltó Gáborral. Akitől megtudjuk, hogy az új Asztalosfabrik festékbolt a szintén általuk működtetett, falu közepén megnyílt Vadlány Delikáttal bútorozott össze, izgalmas kombót alkotva. Udvarán, egy kis kőházban tartja festő-workshopjait Viktória, aki lakberendezési tanácsokat is ad az angol krétafestékek mellé, míg Gábor a falu közösségépítésén és szépítésén dolgozik. Elképesztő munkabírásukra jellemző, hogy új otthonuk is mindössze egyetlen év alatt elkészült, amikor hirtelen gazdája lett a régi házunknak. A legnagyobb szerkezeti kihívásként az eredeti ablakokat szinte a földig érőre nyitották, hogy élvezhessék a reggeli napsütést. 

Emellett csak néhány válaszfallal, esetenként üvegfallal tagolták az enteriőröket. A bútorbeszerzések ezúttal is kincskeresős kalandokba torkolltak, hisz máig rendszeresen vásárolnak hazai és olasz használtcikk piacokon. Az újjászületett bútorok neobarokk stílusúak, természetesen krétafestékkel varázsolták kékké, feketévé, rózsaszínné, adott esetben fehérré őket. Eklektikus otthonuk igazi családbarát miliő lett, mert van hova visszavonulni az internátusban élő srácoknak és az őket hazaváró szülőknek egyaránt.

„Maréknyi ember is lehet sok kihívás...!”- hangzik vendéglátónk búcsúzó konklúziója, mely a család igényeit szívén viselő édesanya, vagy egy faluközösséget életben tartó lelkes polgármester jelszava is egyben.

Nyári otthonsztorim az A mi Otthonunk magazin dupla számában jelent meg 2023.júli/augusztus

Időkapu, mint műalkotás

 Késő nyári vizit a művésznél, aki a tér és idő esendő viszonyának dokumentátora, a megmozdult érzelmek festője. Akinek gömb-univerzumai a harmónia utáni örök sóvárgásunkat idézik, míg kontúrjaikból kimozdult alakjai saját bizonytalan létezésünk mintái. Csurka Eszter kortárs képzőművésszel legújabb kísérleti projektjének készítése közben beszélgettünk, vidéki otthonában.

Milyen élményekből ered és miként inspirál a főváros és a Balaton közt zajló kettős életed?

Voltaképpen egész életemben kétlakiként éltem, a Balatonhoz régi, kalandos családi nyarak emlékei fűznek. Így amikor több, mint húsz éve kialakítottam második otthonomat a tó északi partján, ez a gyermekkori élmény folytatódott, természetes módon. Szeretem a forró nyarakat, a tó színe- változásait, az átvonuló viharokat, a természetben létezést, a kertem terméseit, fűszereit. Festményeim nagy százaléka itt, a vidéki tájban készül, őszi-téli kiállításaimra is itt festek. Idén a szeptember 8-án nyílt „Legyen vége már!” című nemzetközi képzőművészeti popup tárlaton látható aktuális munkám, a számos történelmi emléket őrző Tállyán, mely egyúttal Európa mértani közepe is.

Mit csinál egy Munkácsy-díjas, amikor épp nem főz, vagy kertészkedik? Mesélnél legújabb projektedről?

Legújabb kísérleti kompozícióm alapja a téralakítás, mint művészi kifejezőeszköz. Kiindulópontja az a gondolatmenet, hogy miként önállósult ez a műfaj, mely évszázadokon át, mint néma előzmény tapadt a festészethez és szobrászathoz. Hogyan tágult ki a műalkotás tere, léptéke, hogyan jelentkezik az entrópia a mai munkákban. Műalkotásom egy olyan monumentális installáció, melyben a felhasznált anyagok - a fa, az acél, a beton - a konstruktív térrendezés elemei. Míg a síkból kikívánkozó, a térből és időből kirepülni készülő organikus minták - leginkább bolygókra hajazó festett motívumok - a folyton változó rend (vagy épp káosz) aktív szereplői. Ahogy maga a műalkotás nyitott tere is folyton változik, folyást engedve olyan szabad energia-lenyomatoknak, mint a víz alatt született szobraim.

Milyen kulturális projekteknek adhat helyszínt a jövőben az időkapu-installáció?

Ahogy eddigi művészeti projektjeimben, - sőt egész pályám során - intenzív szerephez jutottak a társművészetek, legújabb installációmban is hangot kaphatnak a kortárs irodalom, a fizikai-, és mozgásszínház, az akusztikus zenei előadások, vagy a művészet és tudomány határterületeit érintő innovatív témájú beavató előadások. Hisz szándékom szerint az időkapu egy izgalmas befogadó tér, melyben a múlt és a jövő akár egyidőben megtörténhet!

Művészportrém az Artnews.hu kulturportálon jelent meg 2023.szeptemberében