„Aki belép, azt fogva kell, hogy tartson egy kép…”

 „Mindenkinek kell találni nálunk valamit, amit meg tud fizetni. Ha az otthonába így kerül egy műtárgy, mindig érezni fogja ezt a megkapó, jótékony bizsergést” – vallja Koós Ágnes, galériatulajdonos. A budai üzlet sajátosságairól, a világban mindenhová eljutó magyar műtárgyakról és a válság alatti, válság utáni életről beszélgettünk. Interjúnk.

Magyar cégek jó hírét vitte a világba, évekig élt Münchenben és geofizikus férjével Santiago de Cubában, ahol kiállításokat és kolóniákat szervezett. A kalandozások kora ott sűrűsödik budai otthonában, mely minden luxust nélkülöz, de ezernyi személyes tárgyi emléket őriz. Tíz éve megnyitotta első galériáját a várnegyedben, akkor is épp világválságot éltünk... A családi vállalkozás ötletét támogatták a művészbarátok, akik közelsége inspiráló menedékként szolgált Áginak, a tizenhét évnyi fejvadász hivatásában. Róluk, a köztünk élő kortársakról szól a „műtermek.com” blogfolyam, amit empatikus riport-jegyzetei és fia, Kakas Misi művészi fotói töltenek meg folytonosan megújuló tartalommal. Miközben csöppnyi galériája tíz éve animálja az álmos várnegyed lakóit, legyen szó őszi tökfaragó versenyről, forralt boros éjszakai művészpiknikről, maszkabálos farsangi forgatagról, vagy tavaszköszöntő mini-tárlatokról. Majd 2020 decemberében a covidjárvány idején, egy ismételt halálugrással megnyitja új galériáját a Krisztina körúton. Itt válaszolt kérdéseimre, kedvenc műtárgyai között.

A járványhelyzet mindannyiunk életébe komoly változásokat hozott. Számodra miben jelentkezett a válság, azaz mikortól érzékelted a munkád terén, hogy megváltozni látszik az eddigi rutin?

Amikor először hallottam a járványról, akkor azt gondoltam, hogy Európa kimarad ebből a szörnyűségből, sőt még érdekesebb desztinációnak tűnhet a turizmus számára. Tudomásom volt róla, hogy sokan „átbukkoltak” tehetősebb utazók Kína helyett pl. Budapestre. Galériánk vevőkörét a Budai Várnegyedben a jól szituált külföldi –csak elvétve ázsiai- látogatók adták. A Tripadvisor szerint a város 10 legjobbja között szerepel. Akkor rendültem meg igazán, amikor a kínai gyárakat majd az olasz autógyárakat zártak be. Nem emlékszem, hogy ilyenre lett volna korábban példa. Egy pillanat alatt felfogtam, hogy ez egy nagyon hosszú menetelés lesz, sőt elsősorban gazdasági és társadalmi válság jön, s minden meg fog változni. Azt mondják, hogy az emberiség nem tanul a hibákból, én pedig úgy gondolom, hogy mindig van egy „maroknyi” józan és tevékeny ember, akinek köszönhetően még létezünk ezen a bolygón. Amikor születtem két milliárdan voltunk, most már majdnem négyszer több kreatív agy, nyolc milliárd gondolkodó, álmodozó ember él, akik a globalizációnak köszönhetően számos módon össze vannak kötve.

Mint magánember, mit hozott ki belőled ez a befelé fordulós időszak? Volt-e időd egyfajta visszatekintő összegzésre, ami akár mentális kapaszkodót is jelenthet a lelki egyensúly megtartására?

Fantasztikus, hogy az ismeret megosztáshoz nem kell személyesen találkoznunk, de a vírus megmutatta, hogy mennyire kényes a valóvilág egyensúlya, ha átlépünk határokat. Az „első hullámnak” keresztelt 3 hónap karantén alatt azt csináltam, mint mindenki más: takarítottam, finomakat főztem, maszkokat varrtam, leveleztem a művészeinkkel és készültem az őszre, hogy a kiállítási terveket megvalósítsuk. Órákat néztem a külföldi szakmai híreket, interjúkat. Naponta kétszer kutyasétáltatás miatt és pár naponta bevásárlás címén elhagytam a lakást. Néha még a várba is felmerészkedtem. Megrázó volt az üres utcák és terek látványa. Ugyanakkor jóleső érzés volt felidézni, hogy közel egy évtizede számos kezdeményezésben vettünk részt, ami a műtárgypiac követhetőségére és élénkítésére jött létre. Gondolok itt az Art Market Budapestre, a Kortárs Műgyűjtő Akadémiára, a művészeti tanácsadásra szakosodott Art Advisoryra, vagy az éppen szerkesztés alatt álló Art Lexikonra, és együttműködtem a Magyar Üvegművészeti Társasággal is. A kezdetek óta minden évben hivatalos partnerként szerepeltünk a CAFé Budapest és a Ars Sacra kortárs művészeti fesztiválokon. Jó érzés, hogy miközben egy sajátos egyedi utat járunk, nem vagyunk teljesen egyedül.

Nyáron, - mintha a járvány is szabadságra ment volna - kissé fellélegeztünk. Mit tapasztaltál, hogy viselkedtek a látogatóid és mi az, amiben létrejött egy empatikus, közösen gondolkodás?

Amikor júliusban megnyitottam, a „lakók Mekkája” lett újra a galériám és nosztalgikus érzések öntöttek el. Éppen úgy összehozott bennünket a baj, ahogy a tíz évvel ezelőtti megnyitón, amikor éveken át szenvedtük el a várnegyed felújításait, a folytonos építkezést. Mivel nem volt forgalom az Országház utcában, zavartalan terünk volt, amit kihasználtunk közös rendezvényekre. Bárki jöhetett az ötletével, megcsináltuk! Volt tökfaragás, rajzverseny, farsangi felvonulás, gyerekeknek középkori játékok, rongyvirágos Pünkösd, garázsvásár, szomszéd ünnep, számos kutyás összejövetel. Némelyik akkor hírverést kapott, hogy még Szegedről és a Dunakanyarból is eljöttek családok. Ebben az első kerületi „polgárvárosban” már addig is volt egy élénk szalonélet, számos hivatalos kulturális esemény, de a mi összejöveteleink spontán, egyéni kezdeményezésre jöttek létre, talán jobban a magunkénak éreztük, nem csak mi, hanem az üztlettulajdonosok és éttermesek is. Férjemmel felváltva minden nap élveztük ezt a kitüntetett életet. Valóságos közösség épült a Kiskép galéria köré és ez volt a mi profitunk! Mert az biztos, hogy a jól megválogatott kortárs anyag, a speciális műfaji választék, a festmények és üvegszobrok, az üzlet sajátos hangulata, a 40 egyéni és csoportos kortárs kiállítás, -amit nem csak a galériámban, de a vár számos intézményében megszerveztem,- többet hozott hírnévben és anyagilag. De azt, hogy szoros kötelékben éltünk a környezetünkkel, bizonyára megérezték a látogatóink, akik nem csak műtárgyat, hanem helyi élményt is vittek magukkal.

 Sokan új stratégiát dolgoztak ki a munkájuk megtartására, áthelyezve magukat az online térbe. Él-e az internet adta lehetőséggel a te „területed”, a művészeti élet, a műtárgypiac?

Nem hiszek abban, hogy az online értékesítés fogja megmenteni a galériákat és én nem törekszem rá. Sokan bíztatnak még a művészek közül is, mondván „mindenki” ezt csinálja. Szerintem attól, hogy youtube-on szól egy koncert, vagy filmen hallhatjuk a tenger morajlását, még nem leszünk boldogok, mert érezni akarjuk a lüktetést, a csendet, a sós szellőt, a teret. Ilyen a műtárgy is. Lüktetése, tere, energiája van, amit személyesen kell megélnünk. Mihály fiammal tíz éve vezetjük a www.mutermek.com című blogot, mely műterem látogatásokról szól, ott lehet tájékozódni az eseményeinkről is, valamint a galériában szereplő tárgyakról. Mivel angolul is írjuk, jönnek rá érdeklődők, ez azonban kevés a működéshez. Többet kell foglalkoztunk vele, eddig el voltunk kényeztetve, mert a világ járult elénk. Az indulásakor a műtermek.com valójában Mihály fotószenvedélyét volt hivatott szolgálni. Sokakat meglepett, hogy egy érettségi előtt álló fiatalember mit keres a mamájával egy műteremben. Száznál több helyen jártunk még az egyetemi évei alatt is, de ezt ma már nem várható el tőle. Jó munkát végzett, ami abból is látszik, hogy évek múlva is folyamatosan belebotlunk a blog fotóira, nagy portálokon.

Rutinod van a válságmenedzselésben, így a járványhelyzet közepén megnyitottad új galériádat a Krisztina körúton. Mit vársz a környéktől és a jobb időktől, amikor végre visszatér a régi, szabad életünk?

Nem számítok arra, hogy mostanában helyre áll a turizmus, ezért elköltöztettem és megnyitottam a galériámat a várból a vár aljában, ami ismerős környék számomra. A szomszédomban van a Tér-Kép Galéria, ahol két üvegművészeti kiállítást is szerveztem már több, mint 40 művész részvételével. Most szívből   szeretném, ha itt is meglenne az nyüzsgő élet, ami jellemezte eddig a Kiskép Galériát, ami kifejezetten az úgynevezett „impulzus vásárlásra” lett kitalálva. Aki belép, azt fogva kell, hogy tartson egy kép, egy tárgy és mindenki találjon valamit, amit meg tud fizetni. Ha otthonába így kerül egy műtárgy, mindig érezni fogja ezt a megkapó, jótékony bizsergést. És ezek az alkotások ott lógnak Los Angelesben egy producernél, New Yorkban egy cégvezetőnél, Bostonban egy diáknál, vagy egy magazintulajdonos íróasztalán, Kolumbiában, ahonnan a család kétszer is elutazott hozzám, hogy vásároljon a gyűjteményükbe! Vagy Londonban egy híres építészirodában, Németországban egy Herendi gyűjtemény mellett,  Párizsban egy festőművésznél, Hong Kongban egy divattervezőnél, aki úgy bevásárolt, hogy taxit kellett hívnia hogy a szállodába  elvigye a „zsákmányt”!  Egy szociológiából doktoráló koreai fiatalember pedig azért foglalkozott velünk, mert olyan kicsi boltokat keresett a világban, ahol helyi alkotók és mesterek munkáit lehet látni… Azt a kérdést boncolgatta, hogy mennyire tudják kiegyensúlyozni a rohamosan terjedő multinacionális ízlést. Annyira elégedett volt, hogy másodjára a családját is elhozta. Nos, én ezeket a személyes élményeket szeretném átélni újra, élőben!

A riportcikket az egy.hu online magazinban publikáltam: https://egy.hu/kult/aki-belep-azt-fogva-kell-hogy-tartsa-egy-kep-egy-targy-interju-koos-agnessel-108598

fotósok: Böjtös Kinga, Kakas Mihály fotói (új galéria és műtárgyak):