2021. jún. 23.

Újra meglelt otthon

 Amikor harmincévnyi távollét után hazatér az ember, kellenek a fogódzók a megérkezéshez. Ilyenkor szerencsés az, akiben jól működik az otthonteremtés képessége és az alkotásra való készség. Vendégségben  a házban, ahol a télikert virágai közöt varrógépek zakatolnak.



-Ifjúkori kedves emlékeim miatt, némi nosztalgiával választottam új lakóhelyemül Szentendrét! Mert élénken élt bennem Az egykori dekoratőri szakiskolás gyakorlatom, amikor a kisváros kirakatai közül berendeztem néhányat. Már akkor rabul ejtett a Duna part, az épített örökség, a polgári – kulturális miliő szépsége. S, mivel az emlékek élénken megmaradtak bennem, hazaköltözésemkor elkezdtem házat keresni magamnak…” - felel Zsuzsa a kérdésre, hogy három évtizednyi svájci élete után miért épp itt telepedett le.



Azok a pesti kreatív tanulói évek, a gyakorlatias anyagismeret, a színdinamikában való jártasság hasznosnak bizonyult a svájci évtizedek alatt is, ahol egyből kinyílt a világ a fiatal kirakatrendezőnek. Zsuzsa eleinte elegáns divatüzletek dekoratőre lett, majd saját ruhaboltot üzemeltetett Baselben. Kézügyességét és az új trendekre való nyitottságát még építész édesapjától örökölte, majd saját lányának adta tovább, aki ma a legnagyobb divatcégeknek dolgozik stylistként. Mivel saját lakásaiban is rendre kiélte alkotókedvét, Magyarországra költözésekor számos bútordarab kelt át vele az Alpokon. Majd a berendezéshez már itthon keresett burkolatot és kiegészítőket, miközben a megvásárolt szentendrei ház átalakításába fogott.




A felújítás mindössze négy hete alatt összenyitotta az épület apró szobáit napfényes tágas terekké és a néhai retró hangulatból csak a sárga „sörösüveg” ajtó-betéteket hagyta meg, nosztalgiából. Így a nappali, a konyha és az étkező egyetlen nagy, átjárható helyiség lett, melyből egy lépéssel elérhető a kert és a szaletlivel fedett terasz. Míg a ház intimebb terei – háló, vendégszoba, fürdő – az emeleten kaptak helyet. A lakás számtalan helyről érkező eklektikus berendezését és az élénk, napsütötte színek kavalkádját világos tónusokkal lágyította a beépített egyedi konyha, az étkezőpult, a járólapok és a falak felületén. 





A ház egyik legotthonosabb zuga a kertre néző télikert, melyben az áttelelő virágok között Zsuzsa műhelye és legújabb szenvedélye is helyet kapott. Már a régóta öko- szemléletű Svájcból hozta magával ezt az izgalmas re-design ötletet, melyben színes kávészacskókból készít egyedi, használható tárgyakat. A gondos tervezéssel, szabással, majd precíz varrással kivitelezett divattáskákat, bevásárlószatyrokat és neszesszereket hamar felfedezte a hazai újrahasznosító közönség. S, bár az alapanyag nagy része még külhonból érkezik, közülük néhányan már zacskógyűjtésbe is kezdtek Zsuzsa és a „coffeebags” márka számára. 





 A lakásbemutató-kézművesportrém az A MI OTTHONUNK magazin 2O21.O3. számában jelent meg nyomtatásban.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése