Az újrakezdés otthona

Egy régi házban teremtett új életet: finom női energiával, művészi érzékenységgel és bátor kísérletezéssel alakítva otthonná a Balaton-parti épületet. Rósa Rita festőművész története a szépségkeresésről és az alkotás öröméről szól.

A Balaton északi partjának patinás településén találtad meg új élettered. Mióta vonz a tópart és miként, milyen állapotban lett tiéd az épület, melyből otthont teremtettél?

Kapcsolatom Balatonkenesével a kikötővel kezdődött, hosszú éveken keresztül egy vitorlás hajó volt a nyári otthonom. Lassan érlelődött a gondolat, hogy elhagyva Budapestet, végleg Balatonkenesére költözzem. Ahogy beléptem, azonnal beleszerettem ebbe a házba. A nagy belmagasság, gyönyörű ajtók és a ház "lelke" nem engedett tovább keresgélni. Sajnos nagyon rossz állapotban volt, sokan javasolták a bontást, de bennem ez fel sem merült.

Ha otthonunk az életmódunkat szolgálja, megérkezik az otthonosság érzése. Nálad mi volt a felújítás folyamata, a téralakítás szempontja?

Hosszú projektnek indult a felújítás, aztán egy magánéleti változás miatt nagyon hamar - a még félkész házba - költöztem be. Vakoltam, burkoltam, festettem, élveztem, ahogy a két kezem munkájával változik át, szépül a ház. Nagy, összefüggő tereket hoztam létre, központban a konyhával, ahol a legtöbb baráti beszélgetés zajlik. Kenese és ez a ház tanította meg, hogy az emberi tényezőtől válik otthonná egy hely. A barátok, akik bármikor beugorhatnak egy kávéra, a lányaim, akik nyaranta hatalmas bulikat tartanak itt, vagy csak a ház előtt elsétáló és néhány kedves szóra megálló keneseiek.

Olvasóink az újrahasznosított, értékmentett megoldások rajongói.  Te milyen technikával őrizted meg a ház régi részleteit és tettél hozzá modern burkolatot?

Ahogy említettem, nagyon tetszettek a ház nyílászárói, a beltéri ajtókat sok helyen a csiszolás utáni, érdekesen kopott állapotában hagytam meg. Az ablakok újak, de régies stílusú fa ablakok. Minden burkolatot cseréltem, de kissé kopottas hatású hidegburkolatokat választottam, amelyek jobban illenek a ház stílusához. A falak sem simára glettelt, fehér falak. Kiváló kísérleti terep volt ez a ház, ahol különféle vakolási, festési technikákat próbáltam ki, dizájnos felületeket hoztam létre. Azóta már több baráti kérésnek tettem eleget és festettem egyedi falfelületeket az ő otthonaikba is.

Házad személyes miliőjét az eklektikus berendezés adja. Honnan származnak a régi és újabb bútordarabok?

Volt néhány régi, örökölt bútorom, amelyek velem költöztek. Egy új barátságnak köszönhetően pedig számos szép régi bútor került hozzám, ezeket újítgattam fel. De nem vagyok híve annak, hogy csak öreg bútorok között éljek. Imádom az új, modern darabokat is, amennyiben a dizájn nem megy a kényelem rovására. A lényeg, hogy a stílusok keverése végül egységet alkosson, olyan hangulatot teremtsen, ahol jó megpihenni és egyszerűen csak "lenni".

Képeidben a megörökölt művészi véna mellett technikai tudás és élettapasztalat sűrűsödik. Milyen utakon jutottál el a festészethez?

Édesapám fényképész volt és nagyon szerette a képzőművészetet. Többször hallottam tőle, hogy még beszélni sem tudtam, de a kárminvörös, enciánkék, türkizzöld és egyéb árnyalatokat hiba nélkül azonosítottam. Nem tudom mennyi volt ebben a szülői túlzás, de az tény, hogy a színek nagyon fontosak számomra. Nem készültem tudatosan arra, hogy hivatásommá váljon a festészet. Színházban, rendező-asszisztensként kezdtem dolgozni, történelem szakos tanárnak tanultam, az üzlet világát is kipróbáltam, foglalkoztam gyermekruha tervezéssel, ékszerkészítéssel, lakberendezéssel. Hosszú utazás volt, rengeteg kitérővel, míg végre megérkeztem a festéshez. Ez adja a legnagyobb örömet, szabadságot és nagy előnye, hogy a képeim önmagukért beszélnek én nyugodtan maradhatok a háttérben.

Változatos témájú és technikájú műveid folyamatos megfigyelést, inspirálódást sejtetnek. Milyen belső értéket tudsz átadni alkotásaiddal a vevőidnek?

A legnagyobb inspiráció maga az élet. Rutinos újrakezdő vagyok, valahogy ezt dobta a sors. Foglalkoztat a múlt-jelen-jövő kapcsolata, nemcsak a személyes múlt, hanem a történelem is. Az emberi kapcsolódások: egymáshoz, a természethez, önmagunkhoz. Festményeim sok rétegből állnak, munkaigényes és részletgazdag képek, az anyagok, amiket használok kiemelkednek a síkból, különleges struktúrát hoznak létre. Igyekszem mindenben meglátni a szépet s, ami energiát adhat. Persze látom én is a zavarodottságot, az értékvesztést a mai világban, de remélem, hogy a festményeim ezen felülemelkedve harmóniát sugároznak. Számomra a természet, a napsütés, egy kedves mosoly tud igazán örömet szerezni, én ezt próbálom továbbadni. Szerencsére sok száz eladott festménnyel a hátam mögött és megszámlálhatatlan szeretetteljes visszajelzést kapva, mára már biztos lehetek benne, hogy ez az én utam.

Alkotóként lételemed a megújulás. Milyen terveket dédelgetsz, mit hoz az idei tél számodra?

Nem tudok leállni, most éppen két új technika is foglalkoztat. Az egyiket a képzőművészetben, a másikat inkább a lakberendezésben szeretném kipróbálni, kísérletezni vele. Annyi kreativitás van az emberekben, nagyon remélem, hogy legalább a művészetben érték marad az ember által, embernek készített, egyedi alkotás! Nem vagyok AI ellenes, de jó lenne néhány területet megtartani magunknak! Ez a tél a "szerelem" projektekről, kísérletezgetésről és a feltöltődésről fog szólni. Jövőre pedig talán sikerül megvalósítanom régóta dédelgetett álmomat és megnyitni saját galériámat a Balatonnál.

Vizitkártya cikkem az Alkotó Energia online magazinban jelent meg 2025 decemberében.