Legelső lakberendezési cikkeim - még a múlt évezredben - saját lakásaimról szóltak. Azt meséltem el bennük sok képpel, hogy miként lehet saját ötletekkel, szoros büdzsével és a szakemberekkel való sikeres együttműködéssel elérni azt, hogy otthonunk egyéni arcot kapjon. Ezt a módszert azóta is gyakorlom, ha új helyre költözöm és legutóbb, amikor a frissen vásárolt, semmilyen hangulatú földszinti garzonlakás új arculatának kialakítására
kért fel fiatal megrendelőm.
A lakásban falbontásra és gépészeti felújításra ugyan nem volt szükség, "mindössze" saját stílust kellett adni a helynek, otthonosra formálva azt. Ráadásul a minimális költségvetés és a rövid határidő átgondolt "ráncfelvarrós" tervet és anyaghasználatot igényelt. Ez elsősorban a hideg- és melegburkolatok költséghatékony újrafogalmazását, a falak és nyílászárók színeinek egységesre hangolását, a meglévő és új bútorzat összeházasítását jelentette részemről. Kontrasztként a három helyiség előtte-utána képei következnek, némi szubjektív útmutatóval:
A lakásban falbontásra és gépészeti felújításra ugyan nem volt szükség, "mindössze" saját stílust kellett adni a helynek, otthonosra formálva azt. Ráadásul a minimális költségvetés és a rövid határidő átgondolt "ráncfelvarrós" tervet és anyaghasználatot igényelt. Ez elsősorban a hideg- és melegburkolatok költséghatékony újrafogalmazását, a falak és nyílászárók színeinek egységesre hangolását, a meglévő és új bútorzat összeházasítását jelentette részemről. Kontrasztként a három helyiség előtte-utána képei következnek, némi szubjektív útmutatóval:
Kandeláber
a konyhában
A
lakásba lépve az első helyiség – jelen esetben a konyha - fekete-fehér „színvilágát”
az itt talált, szintén monokróm járólap határozta meg, melyet hosszas töprengés
után mégsem szedtünk fel, sőt inkább a direkte hozzá válogatott kiegészítőkkel
és egy adag tűzpirossal rehabilitáltuk. Az eredeti, rém ronda márványmintás
csempét és a vele szemközti hosszanti falszakaszt krétával írható fekete
táblafestékkel kezeltük a megfelelő alapozás után. Az aktuális grafikákkal
díszíthető krétafalat, mint térélményt csak fokozza a két párhuzamos tűzpiros
falfelület, melynek árnyalata a piros rongyszőnyegekben ismétlődik a
megmenekült kőpadlón.
Az erős tónusokat a fehér bútorzat oldja, ami valójában egy használtan vásárolt skandináv gyerekszoba bútor. A keskeny helyiségben a fal
mellett húzódik az étkezésre is használható munkapult, mely alá a hűtőszekrény
került. A bárszékek szintén neten vásárolt használt darabok. A játékos miliőt fekete
fali kandeláberekkel fokoztam, melyeket eddig kültéri lámpának ismertünk.
Az
utólagos falbontás helyett szabadon futó kábelekkel oldottam meg a
vezetékezést, míg a látszó gázcsövekre kályhaezüst zománcfestéket küldtünk. A
bejárat mellett egy jelzés értékű, de jól használható előszoba-elemet is
passzítottunk a térbe. Ezután a fürdőszoba következett:
Fürdőszoba, ahol csak a festő járt
A
régi csempék leverését, a sitt elhordását és a költséges újraburkolást
elkerülve a fürdőszoba is festéssel kapott új köntöst. Egyedül a zuhanyzó merőleges falai újultak meg, az amúgy jó állapotú régi
csempékre ráburkolva a méretében nagyobb, mozaikmintás greslapokat. Ennek szürke árnyalataihoz igazítottuk a festékek színét.
A padlólap
szürke garázsfestékkel, a fali csempe fehér, mosható zománcfesték réteggel
gazdagodott, mindkét műveletet alapos zsírtalanítás és alapozás előzte meg. Helyhiány miatt a beépített mosdószekrény helyett tépőzárral rögzített, könnyen cserélhető textilszoknya
rejti a tisztítószereket és nyújt dekoratív megoldást.
Mindehhez színben
harmonizáló textileket – piros kilépőt és fekete törölközőket – választottam, csíkos kerámia macskákkal.
Nem mind öreg, ami régi
Azonnal
felmértük, hogy egyrészt a lakást ultramodernre hangolni túl költséges beruházás, másrészt a százéves
pesti bérházak régies jellegétől gyakran idegenkedik a fiatal generáció. Az arany
középút a kellő lazasággal kialakított eklektikus berendezés, mely teret
enged alternatív és kommersz stílusjegyeknek is, némi játékossággal fűszerezve.
Itt, a galériával kiegészített nagyszobában is hasonló történt: a színes indonézúszadékfa és kopott bádogbútorok mellé retró utazóláda, használt rattanszék és
bőrcsíkokból szőtt rongyszőnyeg került, mindezt - a bármely stílust elviselő - szürke
falszínnel körítettük, két árnyalatban. Hozzá a fapolcok, a nyílászárók és a galéria fémrészei, valamint a
szabadon látszó fűtéscsövek matt ezüst kolort, kissé indusztriális jelleget
kaptak. A tágas galériára laza kialakítású hálókuckó került, alul pedig megmaradt a nappali funkciója. A hosszanti falon színben illeszkedő, tárolásra alkalmas szekrénysor fut végig.
A vegyes bútorzatot az egymáshoz válogatott díszpárnák és függönyök,
valamint az ifjú tulajdonos saját olajfestménye koronázza, melynek szürke-kék-narancs árnyalataiban visszaköszön a szoba színvilága.
Tanulság, lentről nézve:
Nincs
az a szűkös költségvetés és hátrányos adottság egy lakásban, amit nem lehetne
orvosolni némi ötlettel. A kis terek adta lehetőségek és egyben azok korlátai
is pozitív irányba fordíthatók bontás nélkül, pusztán a színek és burkolatok,
valamint a berendezés összehangolásával.
Egy aránylag sötét, kis alapterületű
földszinti garzon is lehet otthonosan barátságos, vagányul eredeti, sőt még egy
saját teraszt is csatolhatunk hozzá, a földszinti, félreeső fekvésnek és a bárhol termő gombáknak köszönhetően. Burkolatbontás és sittkupacok helyett bánjunk merészen a jó
minőségű speciális festékekkel, melyek már nem csak a falakra, de csempére, padlóra,
fémre és fára is jól használhatók.
enteriőrtervek, koncepció: Böjtös Kinga www.vizitkartya.blogspot.com
indonéz bútorok, bőrszőnyegek: Aura Lakberendezés www.aurahome.hu
A fenti garzonról szóló cikkem a téli OTTHONOK&MEGOLDÁSOK magazinban olvasható, nyomtatásban. Ha tetszett, hidd hírét és csatlakozz a Vizitkártya közösségéhez, ahol már vár az újabb kirándulás, egyedi hazai otthonokba!
Gratulálok, nekem ez nagyon tetszik!
VálaszTörlésköszi szépen! a lakóknak is tetszett...:)
Törlés