2022. nov. 22.

Erdőn - mezőn talált kincsek

Egy kiadós erdei sétával kezdi napjait a lány, aki a fővárosból a parányi  falucskába költözött. Majd a fák alatt talált kincsekből finom étkeket és redesign lakberendezési tárgyakat varázsol. Látogatás az újrahasznosítás mesterénél, aki a „Dekorázs” márka ötletgazdája is.


-„Szinte véletlenül találtuk ezt a házat, amikor négy évvel ezelőtt erre kirándultunk. Nagyon megtetszett a lehetőség, amit a ház üzent és igazi kihívásnak éreztem a renoválást.… - kezdi történetét Hedvig, amikor a Bazsira költözésről, otthona megleléséről kérdezem. Bár csak a tetőt tartó falak álltak itt, de képzett dekoratőrként belelátta a bútorokat, a lépcsőt, a falakat, sőt a házat körülvevő kertet és a hátsó traktusban kialakítandó műhelyt is elképzelte. Gyakorlatilag mindent maga csinált két felnőtt gyermekével és egyre jobban élvezték a felújítást! Ahogy lebontották a régi vakolatokat, szinte fellélegzett és életre kelt a ház gyönyörű boltozata és terméskő felületei. Idővel észrevette, hogy nem csak a terek, de ő maga is sokat változott az itt megélt vidéki létben. Kiszakadva a stresszes életmódból, teljesen átadta magát egy minőségibb, természet-közelibb ritmusnak.



-Mindig dekoratőr voltam, ezért folyton kreatív munkákból éltem. De nagyon elszomorított, hogy az emberek gumi-lerakatnak használják az erdőt és én nem azért költöztem vidékre, hogy a szemetet nézzem sétáim közben… - folytatjuk a beszélgetést a ház végi műhelyben, ahol több félbehagyott ülőke és állatfekhely jelzi Hedvig tennivalóit. Akinek gyorsan jött a redesign vállalkozás ötlete, hiszen amúgy is szeret lomi-piacokra járni, kincseket találni, majd átlényegíteni őket. Ezért gyorsan össze is kapcsolta a kettőt: a gumikat begyűjti az erdőkből, ezzel tisztítja a környezetét. A piacon megveszi a kidobott virág- és újságtartókat, sámlikat, mert ebből készülnek a lábak a puffokhoz. A régi terítőket, függönyöket is ugyanitt szerzi be, azzal burkolva a gumiabroncsokat, így gyakorlatilag mindent újrahasznosít és ez nagyon jó érzés. Mindig az adott textíliához keresi a stílusában illeszkedő lábakat, ezért nagyon sokféle enteriőrbe beilleszthetők a kisbútorai. A maradék anyagokból limitált, egyedi övtáskákat varr.



S, hogy mi inspirálja vendéglátómat és miért épp a gomba és gumi az, ami jelenleg meghatározza életét, arra egy közösen elfogyasztott gombaleves után kaptam meg a választ: „-Sosem terveztem előre, azonban próbáltam észrevenni azokat a jeleket, melyeket követve az életem nagyszerűen összehangolt lett. A "gombamániát" is kaptam, hiszen tele van velük az erdő és szörnyen bosszantó volt, hogy nem ismertem ezeket a csodás lényeket… Ezért elvégeztem egy gomba-szakellenőri iskolát! Minden reggel kimegyek a környező erdőkbe a kutyáimmal és begyűjtjük, amit ott találunk. A gombát változatos módon elfogyasztjuk, a gumikat ötletesen újrahasznosítjuk. Azt hiszem, most jó helyen vagyok a nagyvilágban.



 

A cikk nyomtatott formában az A Mi Otthonunk magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése