"...Mjam-majm, kérek
még! – mondta a kislány, mikor papája
főztjét megkóstolta. S ezzel az őszinte véleménnyel el is nevezte az ízletes
családi vállalkozást, a szentendrei Mjam éttermet, mely egy fúziós család otthona is egyben..
A szóban forgó kisgyerek Ajsa, azóta szép nagylánnyá
érett és ma délután fontos feladat várja…épp annyi ideje van, hogy átcserélje
iskolai ruháit alkalmi öltözetre és tetőtéri szobájából leszaladjon a ház
földszintjére, a vendégek közé. Útközben még felnyalábolja kisöccsét, Csanádot és
vele a csellóját. Odalent, az átriumos
belső udvarban művészek és civilek barátkoznak egymással, kortárs festmények
tarkítják a falakat, és a háziúr egzotikus ételcsodái várakoznak fogyasztásra.
A háziasszony helyi kézműves borokat kínál, majd a gyerekek énekkel-zenével
megnyitják az estet. Megszokott családi szereposztás egy rendhagyó étteremben, ahol ma épp a szentendreilakástárlat rendezi aktuális kiállítását, de a következő hétvégén már egy borász mutatkozik be a kíváncsi vacsoravendégeknek, s ahol a hétköznapi menü ízei is naponta új földrészekre – Ázsiába, Dél-Amerikába, Óceániába - invitálnak. Az egzotikus kulináris kalandozásra Oscar, a karibi szigetekről származó házigazda-séf hívja a betérőket, míg a ház hangulatáért, az izgalmas belsőépítészeti megoldásokért a feleség, Kassai Mónika építész felel. A szentendrei főtéren álló műemlék ház ódon kőfalai közé - Mónika tervei alapján - nyers beton felületek-és oszlopok kerültek, a padlót tölgyfával és Marrakesh cementlapokkal burkolták. A restaurált antik kályhacsempék mellett az öreg gerendák is megmaradtak, a fémlemezzel borított bárpult szerkezeteként. A modern vonalú, maradandó anyagokból kivitelezett impozáns miliőbe az egyedi nyílászárók és az ezüstre festett rusztikus fa polcrendszer mellé holland designboltokból választottak kissé szürreális, díszletszerű fémlámpákat és bútorokat.
Tetőtéri lakrészük ennél jóval visszafogottabb, neutrális hangulatú. Benne a teljes faszerkezet és berendezés hófehér optikája szinte duplájára tágítja a hosszanti teret és alkalmazkodik a modern bútorzathoz. Innen belátni az egykori szűkös udvarra, melyből hangulatos belső átrium született süttői mészkő burkolat és légies beton-pergolával. A régi terméskő támfal mellett ülve a fák közül ide látszik a város egyik legszebb templomának tornya, miközben asztalunkra megérkezik Oscar mai menűje - a helyi lokálpatrióták kedvence - a halkolbász.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése