Zongora az asztalom

Új otthonommal egy korrekt módon berendezett konyhát örököltem. De mivel a meglévő bútorszín és a funkcionalitás mellett mégis valami egészen más stílusra vágytam, ezért mértéktartó rombolásba fogtam… Egy modern konyha komolytalan "arcfelvarrási” munkanaplója következik. Ez itt a végeredmény, de a kiindulást is megmutatom a kis részletek mellett.

1, Ami működik, maradhat: konyha before

Számomra a „fehér lappal kezdésnél” mindig izgalmasabb az a tervezői folyamat, mely során a régi struktúra megújul, a kommerszből egyéni, a meguntból stílusos végeredmény lesz. Konyha before, azaz innen indultam: 

Felújítási munkáknál, - amikor az adott keretek közé csöppenve, saját ötleteink segítségével próbáljuk kihozni a maximumot a meglévő enteriőrből – érdemes egy random leltárt készíteni, rögtön a folyamat elején. Biztos, hogy kiszórjuk a teljes berendezést, ahelyett, hogy költségkímélő módon átalakítanánk azt? Mi az, amit funkcionálisan használni tudunk, még ha színe-formája nem is nőtt a szívünkhöz? Hasonlóan elmélkedve hoztam meg a döntést arról, hogy bár hidegrázást kapok a modern konyháktól, mégsem költök el félmillió forintot arra, hogy teljesen lecseréljem azt... Lassan összemelegszem ezzel az amúgy korrekten működő fémes-szürke, „pöccre- gördülő” fiókos bútorhalmazzal, melyből majd elveszek és hozzáadok mindaddig, míg megtalálom saját ízlésemet benne! 

2, Felszabadult felületek

Némi netes inspirálódás után látványterveket készítettem a meglévő állapotból kiindulva. A számomra nyomasztó mennyiségű felső szekrények egy részét leszereltem, így a tömegében alaposan megritkított elemek mellett szabad falfelületet nyertem. Ide lebegő polcok, rájuk tetszetős teásdobozok kerültek.

 A króm páraelszívó dekoratív elemmé lépett elő, rokonságban a matt ezüst bútorfogantyúkkal. Mivel a szobából is jól látható a konyha, a háztartási gépeket – sütő, mikró, kávéfőző - egy plafonig érő gipszkarton-pengefallal takartam el, mely a krétafesték jóvoltából folyton változó kreatív felületként is funkcionál. Legutóbb pl. egy szülinapi házibulink vendégeinek autogramjai kerültek rá...

3, A szürke, mint stílus

A bútor szürke színéhez illeszkedve a falszínnek is ezt a divatos, alkalmazkodó kolort választottam, némi árnyalatkülönbséggel. A néhai fehér csempék megfelelő alapozás után fekete tikkurilla krétafestéket kaptak, akár a tértagoló fal felülete és a polcok. Ehhez a monokróm hangulathoz szinte maguktól csatlakoztak az enyhén indusztriális kiegészítők: a rozsdás távtartón függő bádoglámpák, a szabadon futó Tilka-textilkábelek, az ezüstös konyhai eszközök. Az "artkraftos-stílust" egyébként Kata 2010-es! vizitkártya riportja óta melengetem magamban, most kikelt... 

Ugyanakkor a meleg színű textíliák, a zöld növények és művészi alkotások „szobásítva” ellensúlyozzák az ipari-modern enteriőrt. Ilyen apró „trükkök” pl. a porcelán tányérokat felvonultató "világ tányérjai egyesüljetek!" c. gyűjteményem, vagy művész-családtagjaim akvarelljei antik keretezésben, a kortárs betonszobrok és kézműves teáskészletek, ill. a földre terített antik perzsaszőnyeg. A művek készítőiből sokat megtaláltok riporthőseim között. Kérdezzetek róluk bátran!

4, Zongora az asztalom

Mióta egy fiatalos designer lakásban egy páncéltőkés zongorából átalakított szobabútorról írtam, azóta vágytam egy hasonlóra. Ezért mikor a konyhai étkezőmre megoldást kerestem, bevillant a "hangzatos megoldás". Az eddigi, szűk térbe zsúfolt ülőbútorok helyett egy riporthősömtől ajándékba kapott csembaló teteje lett az asztalom! Épp náluk voltam vendégségben és terveimről meséltem, mire felkiáltottak: Kinga, nekünk van egy felesleges zongoratetőnk, máris viheted...!

Így tehát a konyhát és szobát elválasztó keskeny pultra rögzítettük a restauráláson átesett hangszertetőt, melynek a konyha felöli íves oldala köré meglévő kovácsoltvas-fűzfa fonatos székeimet helyeztük. Míg a másik, kottatartós oldal egy hosszanti zsanérral fel-lehajtható vendégasztalként üzemel, nagyobb létszám esetén. Nyugalmi helyzetben a nappali dísze, vagy alkalmi íróasztalként is használható. Felette régi fotógyűjtemény sorakozik, a családi legendáriumból.

Nekem fontos, hogy az eklektikus lakásom egy olyan összképet mutasson, ami kevésbé az aktuáldivatot, inkább az én ízlésemet tükrözze...s bár a modern konyha és a polgári nappalim hangulata között van némi különbség, de a zongorából született formabontó étkező épp áthidalja ezt a zökkenést... A történet folytatása, hogy azóta a pult farésze matt ezüst festést kapott és hamarosan halványszürke betonfesték terül a fehér greslapokra...mert leállni nehéz...:)

DYJ-cikkem nyomtatott változatát a tavaszi "Otthonok&megoldások" Fundamenta lakbermagazinban találjátok, más nagyszerű lakásbemutatók társaságában. Köszi, ha a posztnak hírét viszed és csatlakozol a Vizitkártya közösséghez. Mindjárt indulunk a következő lakásvizitre, ugye velem tartasz?