Izzó fém & groteszk humor

          A vas szaga, a retró ipari közeg és a tiszta, érintetlen természet. Mindez egyszerre  inspirálja  P. Kovács Péter vasszobrászt, akit bár műszaki pályára sodort az élet, de soha nem szakadt el a művészettől. Parányi garázs-galériájában vizitáltam, hogy felfedezzem műveiben a gyermeki játékosságot és a tudatos újrahasznosítást. Miközben megtaláltam az épp hozzám illő szobrot is.

-Az öko-szemlélet, vagy maga az átalakítás vonz téged a redizájnban? Milyen izgalmas tárgyak kaptak már új formát műhelyedben?

- Divatos lenne azt mondani, hogy én egy „öko-fickó” vagyok, de inkább az érdekel, hogyan lehet játszani olyan dolgokkal, amik már kiszolgáltak, elkoptak, történetük van. A maguk nemében izgalmas kihívást jelentenek. Ilyenkor törhetem a fejem, hogyan adjak nekik új életet. Talán a legfurább dolog, amit valaha kaptam, az egy zuhanykabin volt, de idén nyáron még egy kis szekeret is sikerült darabokra szednem, hogy aztán az alkatrészeiből csinálhassak valamit.

-Az alapanyagokat te találod meg, vagy azok találnak rád? Fémekkel, vagy kövekkel dolgozol inkább?

- Alapanyagot mindig kell vásárolnom, de szerencsére sok barátomtól kapok kifuserált dolgokat. A legjobb darabok valahogy mindig megtalálnak engem. Vigyáznom is kell ezzel a „gyűjtő- szenvedéllyel”, mert néha már alig férek el a műhelyemben. Régebben sokat dolgoztam kővel, de mostanra egyértelműen a vas lett az én legjobb barátom. Viszont a vasat nagyon szeretem párosítani más anyagokkal, például fával, ami a szobrokba némi lágyságot visz.

-Egyik garázsod a műhelyed, ahol alkotsz. Más ember vagy itt, mint amikor civil életedet éled?

- Én elsősorban az a fajta művész vagyok, aki inkább alkotni szeret. Amikor alkotok, teljesen más ember vagyok. Szerencsére folyamatos Flow-ban vagyok. Ilyenkor ez egyfajta extázis. Nem is szeretem, ha ilyenkor kizökkentenek, kizárólag a feleségem telefonjait veszem fel. Viszonylag ritkán állítok ki. A munkán kívül szeretnék jó társ lenni. Ha kell, bevásárlok, vagy épp részt veszek a házimunkában, mint egy teljesen hétköznapi ember. Szerintem ez így egészséges.

-Kis garázs-galériádban szívesen fogadsz látogatókat, segítesz nekik a szoborválasztásban, ahogy most nekem. Tudod, hogy hova kerülnek szobraid?

-Szeretném azt gondolni, hogy elég jó vendéglátó vagyok. Ha valaki eljön hozzám, elmesélem a szobrok történetét. Volt már olyan is, hogy valakiket inkább hagytam csendben nézelődni egy kávé mellett - ahogy most téged is - hogy rátaláljanak saját szobrukra. Érzi azt az ember, ha nincs szükség a szavakra. Gyakran előfordul, hogy kapok fotót a munkáim új otthonáról, ez pedig mindig nagyon jó érzés.

-Állandó ihletőd a Balaton. Milyen szerepet tölt be életedben, miként inspirál a víz közelsége?

Mondhatjuk, hogy eddigi életemet a Balatonnál töltöttem. Emlékszem, amikor már áprilisban lementünk fürdeni, ha jó idő volt, persze aztán lila szájjal vacogtunk a parton. A tó volt a mi játszóterünk télen és nyáron. Nagyon sokat adott már nekem ez a hely. Így nem csoda, ha hatással van rám. Felnőtt fejjel pedig inkább ősztől tavaszig élvezem ezt a folyton változó, már-már giccsesnek tűnő környezetet. Ilyenkor kevesebb a turista, több a nyugalom. Nagyokat sétálunk a feleségemmel, vagy borozgatunk, beszélgetünk a barátokkal. Szoktak is viccelődni, hogy kedvenc szobromat, a halat bármiből tudok csinálni: kőből, vasból, csapágyból, benzintankból.

-Milyen lokálpatrióta törekvéseid vannak saját lakóhelyed szépítésére és mi az, ami boldoggá tenne, ha megvalósulna?

Jelenleg Balatonfűzfőn élek, ott ahol felnőttem. Így nagyon sokat jelent számomra. Azt gondolom, hogy az ember első sorban közvetlen környezetéből kiindulva tud adni valamit másoknak. A közelmúltban elkezdtünk egy nagyon jó kis együttműködést a várossal. Kaptam egy parkos területet, ahol szép lassan, de biztosan egy kis szoborpark kezd fejlődni a munkáimból. Ezt bárki bármikor megnézheti. A helyiektől nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett. Remélem a város vezetése is hosszú távon támogatni fog, és ahogy erőm és persze a pénztárcám engedi, tovább tudunk bővülni. Bár már van pár munkám köztereken, természetesen boldog lennék, ha minél többször megcsinálhatnám azt nagyban, amit kicsiben megálmodtam.

-Lélekre ható szobraidat gyakran toldod meg gyerekkori történetekkel. Honnan ered kreativitásod, mit adott neked a családi háttered ezen a téren?

- Egészen kiskoromból vannak emlékeim, ezekből gyakran táplálkozom. Főleg boldog gyerekkori érzelmi szálak, melyek mentén nagyon szeretek dolgozni. Nagyon sok szeretetet kaptunk szüleimtől, Nagyapám pedig egyik meghatározó alakja volt gyermekkoromnak. Asztalos volt, fa szobrokat is készített. Ő adott először vésőt a kezembe még elég kicsiny koromban. Emlékszem, hogy még mielőtt ezt tényleg megtette, kaptam egy marék szöget, egy kalapácsot, meg egy deszkát. Azt mind be kellett kalapálnom, hogy megtanuljam, hogyan ne üssek az ujjamra. Szelíd és nagyon vicces ember volt.

-Melyek a további terveid, hol találkozhatunk aktuális munkáiddal?

-Az idei évben tudatosan egy kicsit kevesebbet dolgozom. Az elmúlt időszak ingerszegénysége miatt kicsit újra akarom tölteni magam. Szeretnék több nagyobb méretű munkát csinálni. Megtartani a jelenlegi formavilágomat. Most ez jelenti a kihívást. Több megjelenés van most szervezés alatt, ezek már a jövő évet érintik. Egy biztos: a jövő évet, ha a körülmények is engedik, sokkal aktívabban szeretném tölteni. Addig pedig bárkit szívesen látok Balatonfűzfői galériámban, vagy az online térben, közösségi oldalamon!

Portrécikkem P. Kovács Péter vasszobrászról az Alkotó Energia "ÚJRA" magazinjának aktuális számában is megtalálható, ingyenesen, online!