Vastraverz a galérián

Talán nincs is az országban olyan gyerek – és a hozzá tartozó felnőtt populáció – aki már ne találkozott volna azzal a színes Manóvilággal, amit Bubutimár Éva keramikus álmodott meg sok évvel ezelőtt. Egy erdei fantáziabirodalmat bemutató, de igen csak valós történetekkel és állatszereplőkkel játszódó mesefolyam nyaranta a Kapolcsi Művészetek Völgyében elevenedik meg egy egész parasztudvart betöltve. 

A bájos kerámia figurák kalandjai három mesekönyvet is megtöltöttek már és idén tavasztól a Fővárosi Állatkertben is elfoglalják állandó lakhelyüket. A barátságos  „Alkotó Manóműhely” mesekuckó berendezése a művésznőre és lelkes csapatára vár, akik évek alatt már enteriőrtervezői szintre emelték ezt a bohém, eklektikus, stílusok közé nem sorolható műfajt. Saját, vidéki házuk mellett Bubu vezetésével már több lakást is kialakított a baráti közösség: iparművészekből avanzsált díszítőfestők, épületszobrászok, vas-és faművesek, ezermesterek, akik munkáját Endre, a férj koordinálja. (A lakásbemutatókat ITT és ITT találjátok a blogon.)

Így ehhez, a hatalmas belmagasságú, egykor műteremnek vásárolt belvárosi ingatlanhoz már rutinos kézzel nyúltak, a rémségesen lepusztult állapot dacára. A felújítás első lépéseként a pinceboltozatig visszabontották a földszinti lakás padlózatát, hogy a vizes salak helyére több rétegnyi szigetelést tölthessenek, majd az energiatakarékos új gépészet- klíma- és villanyhálózat kiépítése következett.

A csekély alapterület és a felfelé terjeszkedés lehetősége beindította a csapatfantáziát: legyen kétszintes, belső galériás a tér, a padlóról felfelé törő tartóoszlopokkal… csakúgy, mint meséikben a víz alól az égbe nyúló növényvilág! A formabontó ötlethez kiváló kelléknek bizonyultak azok az antik faoszlopok, melyek egy néhai parasztház tornácából származtak.

Illetve egy, átmenetileg a vastelepet is megjárt, majd újra előkerült csodás kandeláber, melyet a család egy szobrásztól kapott baráti szívességként. A lakás színeit azok a hatalmas kiállítási installációs táblák ihlették, melyek maguk is helyet kaptak a főfalon, Hegybíró Dani díszletfestő jóvoltából. A rajtuk ábrázolt vízi-világ zöld és kék tónusai vonulnak végig az egyedi bútorok, az izgalmas falsíkok és ajtóívek felületén, sőt a lakástextileken is. A lakás optikai középpontján kanyargó, majd a lámpavasban végződő csigalépcső a mennyezeti gipszstukkót célozza meg, miközben a faszerkezetű galéria tartóelemeként funkcionál. 

De a teret kettéosztó domináns tengely az emeleti szobák elrendezését és íves ikerajtók szimmetriáját is meghatározza. A helyiségek berendezésében számtalan „szépséges haszontalanság” is beépítésre került, melyeket vidéki lomtalanításból és épületbontásból gyűjtögetett a család. Ilyenek a téglából rakott konyha felső szekrénykéi és a fürdőszoba tükrös tékája, melyek felújított, átfestett régi ablaktokokból születtek, vagy a feketére mázolt öreg tálaló, ami az előszobában landolt.

Az egy évnyi megfeszített munkával elkészült lakás egyenlőre a Nógrádban élő művészcsalád második otthona, mely kamasz gyermekeiknek és alkotótársaiknak is átmeneti szállást nyúlj a fővárosban. De Bubu, az ötletgyáros keramikus legfőbb vágya szerint hamarosan egy közösségi- és alkotóműhely költözik a színes falak közé, amúgy Manóvilág-módra.

Lakásbemutató írásom a SzépLak magazin tavaszi lapszámában jelent meg, nyomtatásban. Ha csatlakozol a Vizitkártya közösséghez, máris jöhetsz velünk a következő lakáskalandra!

Vidéki ház, kötve-fűzve

Az online lakberendezés hazai nagyasszonya mackónaciban, fejtetőre csapott kontyban szökken át a mély keréknyomokon, mögötte két kíváncsi óvodás kukucskál. Elnézést kér, az udvar nincs még készen, kerüljem ki a sittkupacot… De a pizza épp frissen készült, nekem is jut, üljünk asztalhoz!

Nyolcvanezres követői tábor ide, heti sokezer kattintás oda, saját otthonában Krivarics Ditta lakberendező-blogger is egy nagyteljesítményű háziasszony, mindenért felelős anyu és analóg feleség. Sőt, hazai terepen Kristóf, azaz Mr. Otthonkommandó, a cég precíz art direktora is egy figyelmes férj és jól terhelhető társ.

Igazi otthonukat megelőzte jó néhány közös év és megannyi álmodozás egy öreg budai villa garzonjában. Elképzelt házukat sokáig keresték tudatosan, aztán egy vasárnapi kirándulás alatt véletlenül pillantották meg itt, a Velencei tó partján, a falu csendes utcájában. Azonnal döntöttek, hogy övék lesz ez az 1925-ös építésű, mohos-palatetős, vályogfalú kúria, mely melléképületével együtt egykoron a falu jegyzőjének tulajdona volt. S ahogy Ditta kutatómunkája és a fennmaradt dokumentumok alapján kirajzolódott az épület több emberöltőnyi múltja, ahogy a szakszerű renoválás munkálatai megkezdődtek, az öreg ház úgy kínálta fel szép, tágas tereit a fiatal tulajdonosoknak. 

Meghálálva a gondoskodó felújításokat, befogadva ötleteiket és hozott bútoraikat, az építkezés három éve alatt. Amint kirajzolódott a szép régi részleteket tiszteletben tartó új lakótér, úgy állt össze fejükben az enteriőrök stílusa is. Egyszerre az összes, évekig gyűjtögetett és raktározott bútordarab mátrixba rendeződve megtalálta pontos helyét a házban!

Így Kristóf felmenőinek kopott fehér lócája, Ditta dédijének a háborúban megsérült nagytükrös szekrénye az előszobában. A piacon vadászott négykilós öntöttvas lábak és a hozzájuk guberált antik kád, egy néhai szovjet laktanyából való karfás fotel társaságában a fürdőben… Vagy az ódon szatócsszekrény fiókjai, amik az egyedien épült shaker konyhába kívánkoztak. Majd az antik kincseket merészen összeházasították merőben más stílusokkal - ipari loft lámpával, kortárs festménnyel, festményszerű fotótapétákkal, cementlappal, csiszolt betonnal, angol kárpittal - a könnyednek tűnő, de csak jó arányérzékkel reprodukálható eklektikus stílus szerint.

Épp olyan könnyedén, ahogy arra a művészettörténeti korszakokban és bútorstílusokban otthonosan mozgó lakberendező képes. Akinek a tervezés és beszerzés mellett nem jelent gondot nyakig festékesen végigcsúszni-mászni a felújítást,  pusztán azért, mert a dolgot maga is élvezi. Sőt, a tanultakat szívesen közreadja bárkinek! Azoknak, akik saját lakásukhoz kérnek tanácsot, a nagyi avitt komódját mentenék át a jelenbe, vagy épp új szakmát tanulnának. Nekik, a többre-jobbra vágyó civileknek, az örök időhiánnyal küzdő, de a szépre fogékony közönségnek szól Ditta online- lakbersulija is, mely immár kétezer fős hallgatói közösséget mozgat, hét tematika körül. 

Vagy az idén második kiadásban megjelenő, „Régiből újat” c. hiánypótló könyve, mely az öreg bútorok vadászatához és mentéséhez ad sorvezetőt. A fázisképeken követhető anyag-és eszközhasználatot csodás hazai vidéki környezetben fotózva. Mindkét projekt a hét éve elkezdett, közönségdíjas lakberendezési stílus-blogjából nőtte ki magát, ami még a két kisgyermeke születésekor indított. 

Az álmodozásra hívó, ugyanakkor praktikus tanácsokkal és kézzelfogható ötletekkel teli hírfolyam mára már egy piacvezető online platform, mely köré valós közösség épült. Talán épp ők inspirálták, hogy a hetente megújuló tartalom mellett a család saját házprojektjének dokumentálása is helyt kapott a blogon. A személyes hangvételű építési napló hamarosan a Libri kiadó jóvoltából könyv-formát ölt… Végigvezetve az olvasót egy cseppet sem virtuális hazai otthon enteriőrjein és az öntevékeny házigazdák kalandjain. Érdemes lesz lapozgatni, egy finom házi pizza mellett… 

Aktuális Vizitkártya cikkem a SzépLak magazin tavaszi lapszámában jelent meg nyomtatásban. Kövesd a vizitkártya közösséget, mert vár rád a következő otthonkaland! Köszönöm, ha a cikket megosztod!

Álmaikban Amerika visszainteget

Kondor László, a magyar származású háborús és politikai fényképész évtizedek óta ismert az Egyesült Államokban. Az 1960-as és 80-as évek chicagói művészetéről és építészetéről készült képeiből most kiállítás nyílik a Fuga építészeti centrumban. A 2018.március 21. és április 15. között látogatható tárlat tiszteletére elővettem 2009-es Vizitkártya cikkemet, melyben Lászlóék kapolcsi házában jártam. Olvassátok és találkozzatok vele élőben, Budapesten!

Álmaikban Amerika...

Fényképezőgépének objektívje előtt harminc éven át hollywoodi sztárok, washingtoni politikusok, Chicagói polgármesterek ültek sorba türelmesen.  Most, kapolcsi otthonában a jó paradicsomtermésre a legbüszkébb. Kondor László, Amerika jegyzett fotósa mesél nekünk hihetetlenül gazdag életéről.

A szép paradicsomok mellé egy kosár illatos bazsalikom is érkezik a kiskertből, Linda, a ház asszonya kínálja mosolyogva. Már szinte mindent megért magyarul, és őt is megérti mindenki a kis balatonfelvidéki faluban. Tizenhét évig egy amerikai divatház vezetőjeként élte dolgos-békés hétköznapjait, mikor életét a tehetséges magyar fotós végleg felborította… 

De erről kicsit később, mert most épp kerámiagyűjteményét mutatja büszkén a gyönyörűen felújított parasztházukban.  Minden szobába, fürdőbe, ablakpárkányra jut a színesen retró és eocén csillogású darabokból, a 60-70-80-as évek relikviáiból. Ezért aztán a végtelenül otthonos házon végigvonul  jó néhány évtized megannyi  stílusa :  a modern konyhában megvillanó csupasz bazaltkő falak, melyek a ház  150 éves eredetét igazolják…  A mívesen  restaurált  paraszt-barokk  ágyak, antik szekrények és a hatvanas évek piros-kék műbőr foteljei…  Mohazöld zsolnai figurák a mosdótál mellett és a tetőtér fém-csővázas retró székei…  A kortárs festmények felett függő reneszánsz vascsillár és a színes ajtókeretek mellé függesztett monokróm fotográfiák…   

A vegyes stílusú relikviákat értő kezek válogatták jó szemmértékkel: egyfelől  Pécsi Erika belsőépítész, a környék ódon épületeinek megmentője, aki egyből  értette Lászlóék óhaját.  Mikor kezébe nyomták kedvenc „Country living” könyvüket, nevetve ismert rá legkedvesebb albumára.

- Ilyet kérünk! – bökött a lényegre Linda asszony, aki másfelől a ház hangulatos enteriőrjeiért felelős. 

 

-„A művészet összeköt”- tapasztalta számtalanszor, mikor a Ludwig múzeum baráti körét szervezte saját lakásán. Angolszász tradíciók szerint hozza össze az önkéntességet a művészetekkel, a művészeket a mecénásokkal. A Szépművészeti Múzeum első angol nyelvű tárlatvezetése is az ő nevéhez fűződik, amellett hogy a Nemzetközi Nők Klubjának oszlopos tagja. Ám a fővárosi pörgést itt Kapolcson piheni ki, ahol párja már megint új, ház körüli és kerti munkálatokon töri a fejét. Mert László ilyen, örök nyughatatlan fazon - akár 16 évesen- most sem bírja, ha nélküle halad előre a világ.

- Szinte gyermekként hagytam el az országot…- kezdi élete történetét ötvenhattól.  A zavaros időkből élénken élnek az emlékek: a rémült családi kupaktanács, a peronon síró szülők, a Bécs felé tartó végtelen robogás, a zsebben lapuló iskolai bizonyítványok és a bizonytalan végállomás... Majd a folyamatos tanulás, a határtalan alkalmazkodás, az új nyelv, idegen ország, furcsa emberek. Az Insbrucki gimnáziumtól a chicagói egyetem ösztöndíjáig, a nemzetközi politikai tanulmányok után az igazi történelmi gyakorlatig.

Két év Vietnám, fegyverrel majd objektívvel a kézben. S mire föleszmélt, a hobby- fotósból haditudósító lett, a Saigonból küldött filmtekercseiből történelmi archívum született, a fiatal dokumentaristából  sztárfotós vált.

Ám manír nélküli képein megmaradt az őszinteség, az örök kíváncsiság, a világ fekete-fehér oldala. Milliószám nyomtatott portréfotójával hatszor nyert választást Chicago - egyáltalán nem fotogén- polgármestere. Lencséje előtt esendő emberré szelídültek a szigorú kormányfők, az államokban vizitáló uralkodók, a csillogó Hollywoodi sztárok, a Vogue magazin címlap-arcai.

Jól emlékszik  minden megörökített arcvonásra: Hirohito császárra, Frank Sinatrára, Mohamed Alira, Margreth  Tacherre,  John Waynre…

2007 óta a kapolcsi parasztház padlásán, pár kilónyi száradó dió melett, vaskos albumokban ott lapul Amerika egész újkori történelme. Akinek kell belőle valaki, járjon utána Kondor Lászlónál, aki mostanság kertje felső teraszáról a táj szépségén elmélkedik. 

Vizitkártya cikkem a Lakáskultúra 2009/02. számában jelent meg nyomtatásban és a blogom archivumában található IDE kattintva!
Kövesd a vizitkártya közösségét, hogy ne maradj le a következő kalandról! Köszönöm a megosztást!