A második bokréta: tavaszi tárlatok, csokorba szedve

A szériában nyíló tavaszi kiállításokból egyetlen posztba nem bírtam bezsúfolni azokat, melyeket magam is felkerestem és jó szívvel ajánlom mindnyájatoknak. Most következzen egy újabb adag élmény, amit akár a közelgő hétvégén is megélhetsz, ha nyitsz az újra és felkerekedsz otthonról. Előtte ismerd meg a kiállító művészt itt, a vizitkártya írásaiban, hisz majd mindegyikőjüknél vendégeskedtem már. Nyiss be hozzájuk, nézz be otthonukba, műhelyükbe, olvass bele életükbe, hitvallásukba, hogy majd ott a galériákban, a műveik előtt állva már beavatott legyél. Meglásd, a dolog működik: a kiállított műtárgyak ismerőssé válnak, a szobrokban meglátod az alkotót magát és a festmények általad is átélt, rokonlelkű érzelmeket üzennek.
Győry Eszter és férje Osiris O’Connor "Lélek angyalok" tárlata a Jászi Galériában látható , ahol Eszter festményei mellett élőben találkozhatsz e két világlátott művész elragadó woodoo babáival. A gyöngyökkel, üvegekkel, különös kis tárgyakkal díszített, kézzel festett szobrok mindegyike külön egyéniség, hasznos varázserővel töltve. A művészek szerint ők csak születési bizonyítványt adnak hozzájuk, nevet már adoptálóiknál kaphatnak, ott bontakozhat ki teljesen személyiségük is. Én is kaptam egyet tőlük - ezt a kis egyszemű, prémgallérost - amikor szentendrei galériájukban és elképesztően színes otthonukban jártam. /Cikk a 2014. márciusi Lakáskultúrában./

Külön öröm számomra, amikor munkáim révén barátságok szövődnek, kreatív emberek találnak egymásra. Ilyenkor magam is követem a szerencsés fúzió, vagy a közösen megtalált helyszín eseményeit /mint pl. a paloznaki festőművész és a kilim-kereskedő házaspárok közös tárlatait, akik egy lakásfotózás és pár kölcsönkért szőnyeg kapcsán kattantak egymásra./ De ugyanilyen ígéretes sztori egy asztalka és egy rajziskola találkozása is, melynek kézzel fogható eredménye egy minap megnyílt kiállítás. Hogy érthetőbb legyek: Mártiról - aki civilben bútorrestaurátor - és az ő kis bisztrójáról, mint kiváló kiállítási térről mesélni kezdtem barátaimnak, Nádas Alexandra és Nagy Gábor képzőművészeknek. A parányi cukrászda falai akkor még üresen álltak, de a tulajdonos teremtette otthonos miliő és a félelmetesen finom sütemények miatt már a megnyitás heteiben komoly sikert jósoltam a helynek. Márti történetét még megírom egyszer nektek, de ha addig valami szépre és finomra is vágytok egyszerre, irány a:

NanArt Rajziskola tanulóinak kiállítása az Asztalkában. Ahol a forrócsokis süteményfalás közben talán ti is kedvet kaptok, hogy heti pár alkalommal egy különleges alkotókör tagjai legyetek és számos grafikai-festészeti-sokszorosító eljárást megismerve felfedezzétek a magatokban szunnyadó tehetséget. Mindezt Gábor és Alexandra segítségével, akiknek szépséges vidéki otthonában és műtermében már vendégeskedtünk egy vizitkártya cikkben. 

Az eseménnyel egy időben Alexandra legújabb képei is megtekinthetők Soroksáron, a Galéria 13-ban. A fiatal művész míves festményein az épített környezet ábrázolása a kultúra bölcsőiben tett - olasz városok, francia tájak - kirándulásokból merít, de egyfajta belső utazást, végtelen otthon-vágyat is átélhetünk az ódon kopott házfalak és sodródó úszóházak között. 

A festett házak mellett megtervezett otthonokat is láthatunk a Fuga Építészeti központban . A "Nagyítások" c. tárlat, mely Ekler Dezső 60 válogatott munkáját mutatja be, fotókkal, makettekkel, kisfilmekkel, az építész személyes vallomásaival, precíz terveivel és kézi rajzaival, március 23-ig. A válogatás az Alessi csészéktől a "Makovecz-stílusú" lakóházakon át a kortárs borászatokig átfogó képet nyújt egy igazán sokoldalú alkotóról.

 Végül következzen egy frissen nyíló  design-rendezvény, melynek Buda egyik izgalmas színfoltja, a Palmetta Design üzlet-galéria ad otthon. A "Magyar tárgy" című kiállítás stílusos időzítése a március 15-i ünnepnap délutánja. Regős Anna textiltervező és Regős István képzőművész galériájában még a megnyitást követően jártam egy terítési performanszon, ahol hazai és nemzetközi designerek tárgyai kerültek egy asztalra Anna színpompás textíliáival. Találkozzunk a most nyíló tárlatukon!

   

Tavasz van, nyílnak a kiállítások. Csokorba szedtem Neked_1

A városi tavasz csalhatatlan jele, hogy sorra nyílnak a kiállítások, van úgy, hogy egy estére több megnyitó is esik. Bajban is voltam a múlt héten, hogyan osztódjak és jelenjek meg egy időben több helyszínen, lévén, hogy a kiállítók nagy része személyes jó ismerősöm és valóban nagyon kíváncsi vagyok az új munkáikra. Talán nem köveznek meg a véleményemért, miszerint tárlatokra járni amúgy nem csak a művek és művészek, de a társasági élet miatt is jó. Az egészet én egy kedélyes, meghívásos házibulinak látom, ahol jót beszélgetni, híreket cserélni, eszegetni-iszogatni, zenét hallgatni /gyakran adják az audió-hátteret a Dj-k, zenekarok, vagy szóló zenészek /, sőt egymást jól megnézni is lehet. A lényeg a helyszínen átélt élmény, mely jó esetben hetekig-hónapokig elkísér és a következő alkalomra már szinte ismerősökké kovácsolja az eladdig idegenül feszengő látogatókat a művésszel, az alkotásokkal és egymással.

Nos, akkor gyerünk, járjuk körbe a minap nyílt és még hetekig megnézhető kiállításokat, melyek remélem meghozzák a kedved, hogy elindulj és a hatás részese legyél, személyesen is.

- Kállai Henrik festőművészt még a Kugler Art Szalonban ismertem meg, amikor erről, az Európában egyedülálló, roma művészeket bemutató lakásgalériáról írtam. A dokumentum filmes tulajdonosokról és az utolérhetetlen hangulatú helyről itt, a blogon olvashattok, a szabad szellem rovatban. Náluk hallottam először a bódvalenkei freskó-faluról, ahol a fiatal művész is kapott egy házfalat, mint festővásznat. Így Henrikkel már ismerősként üdvözöltük egymást a Rumbach Sebestyén utcai RS-9. Galériában, ahol érzelmekkel és színekkel teli festményei, a mese és valóság határán sétáló alakjai igazán jó otthonra találtak. Henrik művészetéről, otthonáról, gyerekeknek és felnőtteknek is teret adó rajzklubjáról hallani fogtok még tőlem: 

Ugyanazon este nyílt két olyan fiatal kiállító tárlata, akiknek műveit szájtátva csodálom, mióta először láttam őket. Minden alkalommal megbeszéljük, hogy majd beszélünk, aztán jól elsodródunk egymástól és csak a következő kiállításon találkozunk, ahol sok mindent lehet, csak a művésszel szót váltani nem. De a riport alakul - ahogy az eddigi vizitkártyák - remélem kivárjátok...

Orr Máté festőművésszel legutóbb a francia riviérán kvaterkáztunk, ahol a festményeivel szereplő egyetlen magyar stand dobogós helyezést ért el az Art Monaco képzőművészeti kiállításon. A Pesten élő finn műgyűjtő, Ari Kupsus projektjéről persze egy szó sem jelent meg a hazai sajtóban /csak a franciában/, de attól még a siker a miénk. /Hogy miként kerültem oda és mit tapasztaltam ezen a rendhagyó vásáron, arról majd még beszámolok egy poszt erejéig./ De most, kicsit közelebb, a Bródy Sándor utcai Ari S. Kupsus Galériában bárki megtekintheti milyen az "Orrizmus", vagyis ha a reneszánsz mívesség találkozik a szürrealista valósággal: a dúsan redőzött brokát drapériákon tökéletes gránátalmák és műanyag mézes maci flakonok felett kigyúrt testű szarvasifjak teázgatnak nyúlfejű spanjaikkal. Az egész egy ámulat, vagyis majdnem drámai. 

A nyolcadik kerületből Andreassal, a német zongoraművésszel  - akiről hamarosan az Egy nap a városban blogon futó sorozatomban olvashattok majd - rohantunk át a következő helyszínre, az Andrássy úti Platán Galériába. Az eső is eleredt, le is késtük a megnyitót, de legalább a ritkuló nagy tömegben közel lehetett furakodni Rabóczky Rita Kölykeihez. A parányi művésznő előző, súlyos kollekciója, a kábelkötegekből font ember nagyságú figurák engem már egyszer teljesen lenyűgöztek. De ez a kopott-festett, hegesztett- hajlított fémlemezekből született, egyszerre bájos és durván horrorisztikus óvodai kiscsoport nagyon betalált nálam. A hálószobámba ugyan nem engedném őket, mert ránézésre simán bennük szunnyad az éjszakai családirtó-hajlam, de azért szívesen felnevelném egyiküket. Hamarosan felkeresem Ritát és megkérdezem véleményét a nyílt örökbefogadásról és a kölykek szokásairól.

Hogy emészthető hosszóságú maradjon a poszt, a következő adag ajánlót egy másik bejegyzésbe tömörítem. Addig menjetek, forgolódjatok és tartsatok a vizitorral pár nap múlva is. /A néhol életlen képekért bocs, a vacak telefonommal készültek, a vállak-fejek között./ Köszönöm a megosztást, ha tetszett a poszt! 

  

       

Megnyitom a tavaszt

E poszt kivételesen nem cikk-előzetes, sem művészportré. Munkához semmi köze, mert a publicista is ember és olykor megtelik a cipője határidőkkel, karakterszámokkal és jépégékkel. Több napos szobafogság - szövegírás és képszortírozás - után kiszabadul és március elsején nagyot rúg a távolodó tél seggébe. (Bár az idén szavunk nem lehet, a hólapát pihent, a gázszámla kifizetve.)
Az első tavaszi hónap szülötteként felkerekedtem hát, hogy barátaimmal aktív formában ráhangolódjak a következő évszakra és egyben adózzak az ilyenkor szokásos néphagyományoknak.
Első utam a budai várba, a "Fergeteges forgatag" rendezvényre vezetett, melynek ötletgazdája egy fáradhatatlan (néhai) fejvadász, aki mostanában galéria tulajdonos. Emellett egy nagyon igényes családi blogot visz a galéria művészeiről fiával, a fotós Misivel. Ágiról, az ő súlyos gyűjtőszenvedélyéről és a KisKép Galériájáról lesz még szó egy vizitkártya cikkben, de addig pár kép a galéria előtt gyülekező lelkes maszk-készítőkről, ahogy szombat délután az Országház utcában találkoztam velük:

Sajnos a fergeteges forgatag várbéli vonulását nem kísérhettem végig, mert várt rám grafikus barátnőm Helga, akivel szélsebesen Nógrád megye felé vettük az irányt, hogy le ne késsünk a nagy téltemetésről. A Vác utáni szerpentineken felfelé kaptatva utasom csíkos harisnyát és tüllszoknyát öltött a hátsó ülésen, míg én, a sofőr felcsatoltam kis piros szarvaimat. Elvégre egy igazi vidéki Banyabálba siettünk és épp időben, a tűzgyújtásra érkeztünk. A máglyán szerencsére nem minket, csak egy rongybanyát -és vele a telet - égetett el a kis nógrádi falu, Szendehely apraja-nagyja. Majd odabent kezdetét vette a vidám, kollektív őrület.

A romokban álló egykori kiskultúrból ők - pontosabban az itt élő művészek - álmodtak  egy olyan közösségi helyet, ami egyrészt felváltja az eddigi rendszeres, ám rizikós kimenetelű házibulikat, de annál még sokkal több lehetőségre, programra, rendezvényre ad módot a falu közösségének. Az üzemelés eddigi röpke ideje alatt volt már itt táncház, versünnep és író-olvasó találkozó. A mozgalom mozgatója a Galambház egyesület, melyet Bubutímár Éva keramikus szervez temérdek tennivalója mellett. Még mindig fogalmam sincs, hogy bírja energiával, pedig jó párszor riportoztam vele a színes Manóműhelyéről és irtó klassz házukról. Most is nehéz követni, ahogy főbanyának öltözve egy hangosbemondóval rohangál a büfé és a  színpad között, tombolára váró gyereksereggel a nyomában, akikből négy saját lurkó.

 Kilenc felé az est fénypontja, az utolérhetetlenül impulzív Zsakk Foss együttes ajándékozta meg a közönséget egy csodás koncerttel, melynek látványvilága és frappáns színpadtechnikája egy külön cikket érdemelne. Ez van, mikor a zenészek között kosárfonó, keramikus és díszletfestő szakember is tépi a húrokat, vagyis valójában mindenki művészember. 

Nagyjából hajnalig ettünk, ittunk, táncoltunk a frissen megismert falubeliekkel és a régi barátokkal... egy túlfűtött épületszobrásszal, egy komolyzenei impresszárióval, egy matrózruhás pszichiáterrel és egy kormos arcú helyi busóval, akivel emlékül le is fotózkodtunk Helgivel. /köszi a buli képeket neki/. 

Ha kedvet kaptál hasonló élményhez, kövesd a vizitkártyát és tarts velem a következő szendehelyi kul-túrára, majd szólok, mikor. Részemről a telet lezártam, a tavaszt megnyitom, add tovább a hírét Te is!