2018. júl. 18.

Iskola a forrásvidéken

Tíz éve lett övék a kúria, melyben a rejtélyes sorsú, világszerte ismert indiai-magyar festőnő alkotott egykoron. Az ő egykori műterméből most ugyanazt a dunai panorámát csodálják a rajzórára érkező gyerekek. Csilléry Orsolya és Fenyvesi Gábor képzőművészek vendége voltam.




"-Véletlenszerűen találtunk rá a házra, pedig Zebegénynek erre a részére nem is akartunk eljönni. A burjánzó növényzet és az elhanyagoltság ellenére rögtön megfogott bennünket az épület impozáns tömege. Már megvettük, amikor kiderült számunkra, hogy milyen különleges a története. Baktay Ervin, - akinek csillagmítoszról szóló könyve, Kőrösi Csoma Sándorral kapcsolatos kutatásai mindkettőnk számára mérföldkövek máig - e falak között tartózkodott hosszabb ideig rokonsága folytán. Unokahúgát, Amrita Sher-Gil magyar-indiai festőnőt több családi fényképen is ebben a házban örökítették meg. Amrita párizsi és indiai évei mellett gyakran látogatott vissza Zebegénybe, ahol legszemélyesebb képeit festette az 193o-as évektől.
Ezt a polgári-művészi miliőt a szocializmus alatt majdnem teljesen sikerült eltüntetni; az épület ugyanis évtizedekig a debreceni Tejipari Vállalat üdülőjeként működött."






Az épület példaértékű felújítása szinte életmódotokká vált és a mai napig is tart. Hogy emlékszel vissza a kezdetekre, Orsolya? Mi volt a renoválás útmutatója?
  
"-Foltmintás linóleum, „házmesterbarnára” festett lambériás ajtók, vastag csőre szerelt gömblámpák, több konténer elásott szemét és beton - ezeket még az elmúlt tíz év leforgása alatt sem sikerült teljesen lecserélni-elvitetni…
Felvettük a kapcsolatot a Szepessy család leszármazottaival, fényképeket kaptunk tőlük. A ház felújítása és újragondolása során azonban nem az Amrita-korabeli állapot visszaállítása volt a célunk, hanem a villa épületéhez illő stílszerű és funkciójában a mi igényeinknek megfelelő műterem-lakóház kialakítása. A sok kis szot-üdülős szoba egybenyitásával két tágas stúdió jött létre. Jelenleg a nagyobbikban működik a festészeti magániskolánk, a másik az én műtermem. Férjem műterme még készülőfélben van, ahogy a kert nagy része és a fafaragó műhely is."









Munkáitokban két, jól elhatárolható stílust képviseltek, de legszebbek a közös alkotásaitok. Melyek számotokra a legemlékezetesebbek és milyen üzenetet hordoznak?

"-Amióta ismerjük egymást férjemmel, közös munkákban gondolkodtunk. Hasonló az érdeklődésünk szellemi értelemben is, s elég jól tudunk együtt dolgozni. Több játszóteret terveztünk és építettünk együtt, mások bevonásával természetesen. E munkáinkat eszköznek tekintettük arra, hogy hogyan adhatnánk át a gyereknek minél többet a magyar legendák, népmesék kincsestárából, nem tanulás, hanem játék által. 
Ez a gondolatvilág ihleti a többi munkánkat is. Gábor egy szárnyas oltárt tervez a Kerekegyháza melletti Kunsági Major kápolnájába, melynek festett kazettás mennyezetét is mi terveztük. A magyarság összetartozását, áldozatvállalását, hitbeli erejét és küldetését testesítené meg. Igen nagy vállalkozás, még keressük támogatókat, hogy megvalósulhasson.
Emellett fa faragványok és festmények művészi restaurálásával, korhű festmény-átiratok készítésével, irodalmi kiadványok, igényes csomagolások, gyermekjátékok illusztrációs munkáival is foglalkozunk. Legutóbbi átfogó kiállításunkon, a londoni magyar kultúra házában a nagyközönség is megismerhette műveinket, miközben workshopot tartottunk."





Házatok nem csak privát alkotóhely, hanem egy izgalmas művészetiképzés helyszíne. Mit tudhatunk erről az egyre több érdeklődőt vonzó vállalkozásról?

"-Egy saját festészeti iskola létrehozása régi álmunk volt. Mint minden másban, szüleink rengeteget segítettek ennek a megvalósításban anyagi és konkrét segítség formájában is.
Öt csoportunk van, felnőtt és gyerek csoportok egyaránt, melyek egész évben, heti szinten működnek. Bárki jöhet, aki szeretne elmélyedni a rajzolás, festés, színtan, a szerves műveltség és a művészet történetének egy kicsit más megközelítésében. Nyáron egyhetes művésztelepeket, festészeti kurzusokat tartunk. Itt lehet igazán ráhangolódni, figyelmet szentelni egy-egy témának. Hisszük, hogy ma az egyik legnagyobb kincs az, ha zavartalanul belemerülhetünk a művészet kézzelfogható és láthatatlan dimenzióiba." 




Iskolátok nem csak technikai tudást, de értékrendet is plántál a tanulók fejébe. Mint gyermeket nevelő szülők, hogy látjátok e munka értelmét, fontosságát?

"-Úgy gondolom, hogy az illusztráció nagyszerű lehetőség arra, hogy egészen kicsi, vagy akár kamaszodó gyerekek látásmódját észrevétlenül formáljam. Óriási felelősség, mit adunk a gyerekeink kezébe! A kisgyerek mindenre fogékony lelkének a fantáziát tompító, félrevezetően öncélú és üresen élethű formák kincset érő perceket lopnak el és pont azt nem aknázzák ki, amiben a leggazdagabb az ember: az analógiákban való gondolkodás képességét.
Ennek jegyében neveltük a gyerekeinket, és most, hogy 18 és 13 évesek, azt látom, hogy éles szemmel meg tudják különböztetni az értékeset az értéktelentől. A művészet nem valami úri huncutság, álságos önmegvalósító játék vagy idegen érték- és gondolatdiktátorok által tollba mondott torzszülött. Rajta keresztül önmagunkhoz és ezáltal a mindenséghez is közelebb kerülhetünk. Persze csak akkor, ha képesek vagyunk a forrásvidéken járni. Ez a forrásvidék számunkra a magyar népi műveltség páratlanul gazdag világa."



Legújabb Vizitkártya cikkemet a Széplak nyári számában találjátok, nyomtatásban. Köszönöm, ha hírét viszed! Csatlakozz a Vizitkártya közösséghez, ha jönnél velünk a következő lakásvizitre...


2018. júl. 13.

Nyiss a fesztiválra, legyen saját vendégházad !


Jártál már a Művészetek Völgyében? Élvezted a kapolcsi forgatagot, a Kapolcska és a Hellowood fesztivált, a Hazai Provence hangulatát, miközben arról álmodoztál, milyen érzés volna itt élni, vagy saját vendégházat nyitni?



Akkor ez az ajánlat Neked szól:

Vigántpetend közepén eladó egy 2252 m2-es birtok, melyen U alakú beépítéssel 3 ÉPÜLET található! Eladási ára mindössze 29. 900 000.-Ft !
A porta egy csendes térről nyílik, ahol a falu egykori legmódosabb gazdája és három fia építkezett egymás mellé.





A lakóház: 75 m2
2 nagy szoba, étkező-konyha, közlekedő, fürdő, WC, a ház alatt egy kis pince. Összkomfortos, részben felújított! Polgári karakterű, 3 méteres belmagassággal, magas ablakokkal. Déli tájolású, napfényes. Itt a házak meszes agyagba rakott bazaltkőből vannak, így nyáron hűvösek. A házban gázkazánról működő központi fűtés működik, a szennyvíz be van kötve a csatornába.








A déli telekhatáron áll egy 60 m2-es melléképület:  
nagyszerű vendégház lehetne 2-3 szobával. Ez felújítást kíván, mert most csak nyári konyhaként és műhelyként használatos.


A nyugati oldalon egy 30 méter hosszú nagy pajta épület van. Harmada az egykori istálló, acélgerendás téglaboltozatos födémmel, két nagy helyiségre osztva. A kétharmada nyitott fedélszékes.



Kiválóan alkalmas vendégtér, külső konyha, nyitott nappali, (mozival, fadézsával, szaunával)  kialakítására, hisz nagyon izgalmasak a hatalmas, masszív kőfalak, s a kapcsolata a kerttel!
Erre álljon itt néhány példa, inspiráció:



A kerti gyümölcsfák ma szépen teremnek, s nemrégiben még gazdagon termő konyhakertje is volt.
Az északi telekhatár szintén egy csendes közúttal határos, innen akár új bejáratot is lehetne nyitni a vendégek parkolásához. 





A birtok, fejlesztési lehetőségeit, a térség pályázatait kiaknázva kiválóan alkalmas lenne, hogy:

1. Élettere legyen olyan embereknek, akik szeretnek kertészkedni és szívesen fogadnak vendégeket, családot, barátokat.
2. Alkotó embernek, gazdálkodónak, akinek műteremre, műhelyre, gazdasági épületekre is szüksége van.
3. Kétgenerációs családi, kertes birtok számára, ahol külön épülete van a nagyszülőknek és a fiataloknak.
4. Üzleti vállalkozásként, vendégház lehetne olyan baráti társaságok számára, ahol gyerekek vannak, s a családok szeretnék együtt tölteni szabadidejüket. 4 család számára lehetne helyet kialakítani, sőt még a szomszéd ingatlan is eladó.



Segítség az átépítéshez, kialakításhoz:
A tulajdonos 30 éve él e tájban építészként.  Szívügye a térség régi házainak megmentése, így szívesen áll terveivel az új tulajdonos rendelkezésére!

Lokáció:
Vigántpetend a Művészetek Völgye egyik társközsége, Kapolcstól 2 km. Tapolca 18 km, Veszprém 28km, Balatonfüred fél óra, legközelebbi strand Zánkán, Hévíz 45 percnyire, a közelben Káptalantótiban van a Liliomkert piac.

Érdeklődni a vizitkártya oldalán: vizitkartyablog@gmail.com és az alábbi telefonszámokon: Erika: 20/3599974 és Kinga: 3o/2533026
Köszönöm, ha megosztod a hírét!





2018. jún. 15.

Legyél a békesség birtokosa!

Minden évszakban, minden korosztálynak megnyugtatóan békés, de izgalmas kaland is lehet ez az ELADÓ BIRTOK, ahol csodás otthonodat és vállalkozásodat is egyaránt megtalálod! 
Mindössze 45 percnyi útra az M2 autópályán Budapesttől, egy átlagos fővárosi lakás áráért. 
Gyere el vendégségbe a Cserhát hegység „zöld szívébe", Nógrádkövesdre, ahol a vidéki lét olyan életmóddal ajándékoz meg, amely értékhordozó és értékteremtő egyszerre.


Itt az alkotó munka és a szabadidő összefolyhat, hisz a házból kilépve a háborítatlan, gyógyító természetben, a kristálytiszta levegőn találhatod magad! Házikedvencek és professzionális állattartás, konyhakert és gyümölcsös, stéges tó, ősfák és bokrok: ilyen a valódi otthon, mely a pihenés és vállalkozás tökéletes színtere! Ha lovakat tartanál, várja őket a 3 boxos istálló, a fedett takarmánytároló és a drénezett lovas pálya. Nagy bulik, baráti összejövetelek, workshopok és táborok szervezésére is alkalmas a hatalmas parkos kert és a kemencés konyha.
Nézd meg a kisfilmet a birtok és a magazinban is megjelent ház képeivel és az információkkal:  Kattints a teljes képernyős nagyításra!


Tekintsd meg a hely drónos felvételeit, a táj szépségét és a különleges, kétszáz éves ház, egy textil-művész által berendezett korszerű otthon antik hangulatát. Ez most mind a tiéd lehet! 
A birtok irányára: 47.000.000 Ft-, 
Komoly érdeklődőket az alábbi elérhetőségeken várunk: 
vizitkartyablog@gmail.com   Tel.: +36302533026


 Végül a lakóház alaprajzai - földszint és tetőtér - hogy jobban eligazodj! Köszönjük, ha a hirdetést megosztod barátaid között!





2018. máj. 23.

Tavasz az Astorián


A kétgenerációs építész család munkáiról, otthonairól már többször, több magazinban publikáltam. Nagyon tetszik az a precízen értékőrző ugyanakkor merészen modern látásmódjuk, ahogy a régi épületekhez nyúlva élhető, korszerű lakásokat formálnak az ódon falak között: ITT, ITT és ITT. Gerzsenyiék és építész irodájuk története ebben a belvárosi lakásban folytatódik:
Azokon a napokon, amikor a vidéken élő família tagjait a fővárosba szólították munkáik, találkozóik vagy szabadidős programjaik, rendre problémát jelentett az időbeosztás. De a közös erővel megvásárolt és kalákában felújított belvárosi lakás megoldotta az utazgatás és a családi logisztika gondját.

S az már csak hab a tortán,  hogy munkahelyükkel, a Fekete kávézóval egyazon házban találtak rá második otthonukra, így az 185o-es években épült, historizáló stílusú, gazdagon díszített, belső udvaros épületet már jól ismerték.




Sajnos a ház műemlék jellegét és hangulatát pusztán a lakás eredeti nyílászárói tükrözték, amúgy a megvásárolt ingatlan siralmas állapotban várta új tulajdonosait. Ráadásul a logikátlan belső tértagolást is célszerű volt újrafogalmazni. Első körben falbontások és helyiségcserék, valamint teljes gépészeti felújítás következett, az új villamosvezetékek és a klíma kiépítésével.  A lakótér szinte duplájára tárult, miközben egy  modern fürdőszobával, amerikai konyhával, mosókonyhával és gyerekkuckóval lett gazdagabb. A régi lakás konyhájának helyén modern bútorzatú, zuhanyzós fürdőszoba született. A szellőzésről klíma gondoskodik.









A tervezésben a családfő, Gerzsenyi Albert építész gyermekei, András és Judit is aktívan részt vett. Közösen művezették az új kiépítéseket és a megmentendő részek – nyílászárók, parketta – felújítását, míg a színek és bútorzat összeállításában kiváló ízlésű édesanyjuk, Klára remekelt.  A szürke műgyanta- és falszínek, a fehér modern bútorok mellé a pink, a fűzöld és az égszínkék kapott főszerepet. Tónusaik a kárpitokban, tárgyakban, lakástextilekben, sőt a plakátszínekben is fellelhetők.





A lomizott és neten vásárolt retró darabokat korabeli dísztárgyakkal fokozták, melyek felkutatása nagy örömet, izgalmas felfedező kalandokat jelentett Klárinak. A régi míves ablakok mellett megfiatalodnak az újra kárpitozott retró székek és a Pest-budai Árverezőház eredeti reklámplakátjai, melynek színeit a jóízlésű édesanya hangolta a textíliák tónusához. 




A tágas hálószobába a modern ágy és a már ismerős tónusú textilek mellé is megannyi múzeális berendezés jutott. A lerakónak használt szatócs szék, az öreg iskolapad, a fehér faláda, a budapesti falitérkép,  a kultikus szerecsen-ruhainas és a bájos régi gyerekjátékok sokféle helyről és időből érkeztek,  saját történettel... 






A hatvan-hetvenes évekbeli bútorok és játékok Klára saját ifjúságát idézik, de felnőtt gyermekeiben is jó érzést keltenek.  Sőt, mind a hét kisunoka is szívesen játszik köztük.


 A cikk nyomtatásban a Kiskegyed Otthona májusi lapszámában található. Ha tagja vagy a Vizitkártya közösségének, máris vár rád a következő lakáskaland! Köszönöm, ha hírét viszed!